Hosszú és nehéz meneküléstörténet elevenedik meg ebben az animációs dokumentumfilmben: a főszereplő terápiás jelleggel járja be tudatának és emlékeinek mély rétegeit, mely nem hagyja érintetlenül a nézőt, csontig hatol a folyamatos veszély és reménytelenség érzete. Tematikájában nem egyedülálló, a formát tekintve sem népszerű műfajú, mégis elemi hatással bír és fogva tart a Menekülés.
Egy szívszaggató történet Aminról, aki 20 évig senkinek nem mondta el, hogyan menekült el családjával Afganisztánból Moszkvába és onnan hogyan sikerült egyedül eljutnia Dániába. A film igaz történetet dolgoz fel, a rendező közeli barátja a főszereplő, akinek védelme érdekében a valódi nevét nem ismerjük meg. A történet két síkon játszódik: Amin immár felnőttként meséli el menekülése történetét Dániában kamaszkori barátjának, Rasmussennek; az emlékek megidéződnek és egyfajta terápiás célt szolgálnak.
A főcím előtti intróban elhangzik egy rövid párbeszéd a főszereplő és a rendező között: „Mit jelent számodra az otthon?” Erre Amin azt válaszolja, hogy egy biztonságos helyet, ahonnan nem kell elmenni és nem átmeneti. Eközben fekete-fehér vonalrajzok formájában elevenednek meg a menekülő emberek, ziháló, szuszogó hangokat hallunk. Ez adja a keretet a történethez, melyben Amin felfedi legféltettebb titkait, elmeséli az 5 évig tartó állandó menekülés küzdelmeit. Felnőttként sem osztja meg legközelebbi barátaival és párjával sem ezt a rémálmot, ugyanis amikor sikerült bejutnia Dániába, egy embercsempészek által kitalált történetet kellett mondania mindenkinek – és ez talán el is tudta annyira távolítani a borzalmakat, hogy bezárhassa azokat tudata legmélyebb bugyraiba. Az otthonkeresés felnőttként is problematikus, Amin sokat utazik és éppen költözés előtt áll párjával, de nem tudja eldönteni, hogy akar-e egy olyan helyre költözni, ahol sokkal békésebb a környezet, de a kiterjedt mezők, tájak folyamatosan a menekülést juttatják az eszébe.
A menekült-tematika megfilmesítése nem egy újszerű kezdeményezés, ilyen szempontból a film nem újdonság, sőt, mondhatni elcsépelt, de ahogyan ezt a történetet Amin megszemélyesíti egy terápia keretében – ahol a rendező a terapeuta –, és amilyen érzékenységgel, finoman hozza közel a fenyegetettség, a kilátástalanság és halálfélelem érzését, abban kiemelkedőnek minősül.
Amin is egy közülünk, aki csak biztonságra, otthonra és normális hétköznapokra vágyik. Ehelyett már gyerekkorában bizonytalanná válik minden körülötte, az apját elviszik, egy darabig még tudják tartani a kapcsolatot, de aztán nyoma veszik. Anyjával és idősebb testvéreivel együtt egyik napról a másikra el kell hagyniuk Kabult, a Szovjetunió összeomlásával ugyanis visszatérnek a tálibok és halállal vagy börtönnel büntetik az előző rendszerben békésen élő embereket és családjaikat. Moszkvába repülnek, de itt csak turistavízumot kapnak, ami nem elegendő az ott maradáshoz, bujkálniuk kell, mert a papírjaik lejártak és különben is ebben az időszakban Moszkva sem egy biztonságos hely. Sok viszontagság után végül embercsempészek juttatják el Dániába.
A film nem csak egy elnyomó rezsimből való menekülést mutat be, hanem egyfajta felnőtté válást is. Amin már gyerekkorában kicsit másképp viselkedik, mint a többi fiú, lányruhákban szaladgál. Még mielőtt a tálibok hatalomra kerülnek, tudja, hogy nem lesz egyszerű neki Afganisztánban, mert homoszexuális – és visszaemlékezései szerint még szavuk sem volt erre akkoriban, meg sem tudta fogalmazni, hogy mit érez, mert ilyen nem létezett. Kabuli szobájában Chuck Norris- és Jean Claude van Damme-poszterek lógnak a falon, akkor döbben rá identitására, amikor azt képzeli, hogy van Damme viccesen rákacsint.
Az animációs technika nem különösen egyedi, viszonylag egyszerű az ábrázolásmódja, a mozgás is darabos, de ez ötvöződik a belső emlékek tudatfolyam-szerű fekete-fehér vonalrajzaival, amelyek jól kifejezik a főszereplő zaklatottságát és félelmeit. És ha ez még nem lenne elég, a visszaemlékezések egy harmadik síkja is megelevenedik: archív, dokumentarista felvételek egészítik ki a kabuli és moszkvai jeleneteket, melyek szépen belesimulnak az animációba, közben folyamatosan emlékeztetve a nézőt, hogy ez egy valós történet.
Temérdek mennyiségű díjat bezsebelt már a Menekülés, a film premierje a 2021-es Sundance Filmfesztiválon volt, ahol a legjobb dokumentumfilm kategóriában lett győztes, aztán Annecy-ban, Európa legfontosabb animációs szemléjén bizonyult a legjobb egészestés filmnek. Most pedig az Oscar-díjért menetel, három kategóriában is kapott jelölést: a dokumentumfilmek, a nemzetközi filmek és az animációs filmek között. Csak drukkolni tudunk neki!
