Varga Zorka

Varga Zorka

1987-ben születtem Budapesten. 2006-ban érettségiztem az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. 2007-ben fél évet töltöttem a Hawaii-szigeteken. Hazatértem óta az ELTE Btk.-n tanulok filmet és irodalmat.

Írásai a Filmtetten (5)

A farm, ahol (f)élünk – Vincent Patar, Stéphane Aubier: Panique au village / Pánikfalva

2009. szeptember 24.

Történetünk főszereplői – Ló, Indián és Kovboj, a három műanyagfigura – boldog kommunaként éldegélnek egy tanyán. A Ló születésnapjára kitalált kerti sütő megépítéséhez azonban a megrendelt 50 helyett 50 milliárd darab tégla érkezik meg. A kezdeti probléma rövidesen elhalványul, ugyanis hőseink olyan kalandokat élnek át, amelyhez képest a brikett-többlet igazán bagatellnek mondható.

Emigrán-sokk – Csupó Gábor: Immigrants – Jóska menni Amerika

2008. november 4.

Ha Fritz Lang anno nem is készített filmet arról, hogy hogyan hagyta el Németországot, a 20. század utolsó éveiben a filmkészítők fokozatosan feltárták a vándorlás tapasztalatát, valamint azt, hogy miképp tud az ember a kultúrák határmezsgyéjén egyensúlyozva élni. Virsliajkú hősök, szexista poénok és vaskos viccek Csupó Gábor filmjében.

Csador-humor – Marjane Satrapi: Persepolis

2008. október 11.

[kritikaíró pályázat] Mit jelent a bécsieknek Irán? Marjane –Satrapi Persepolis című filmje szerint: a közel-keleti vademberek földjét. S az irániaknak Bécs? A Sacher-tortát és Romy Schneidert. A kultúrák ilymódon való találkozásában próbál eligazodni és helyét meglelni egy iráni kamaszlány, Marje.

Varga Zorka

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?