Most már a magyaroknak is van Három férfi és egy bébije. Csak egy férfival.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatta első alkalommal a moziközönség az idei nyár egyik biztos sikernek ígérkező vígjátékát, az Szia, Életem! című produkciót (elvileg augusztustól megy majd a mozikban), ami az apává érés rögös útjáról, a felelősségvállalásról, a hatalmas feladathoz való felnövésről mesél könnyed műfaji keretek között. Ugyanezen a Magyar Mozgókép Fesztiválon lett a legjobb film a Külön falka, ami elvileg szintén ugyanezekről a dolgokról szól. A két film között nem az a legnagyobb különbség, hogy az egyik – ahogy említettem – könnyed műfaji keretek között bontakozik ki, hanem az, hogy a Szia, Életem!, annak ellenére, hogy a felelősségvállalásról szól, néha irtózatosan felelőtlenül teszi: olyan pehelykönnyedséggel beszél erről a súlyos témáról, hogy még a legeszképistább álomgyári produkciók is pironkodnának.
Barna (Thuróczy Szabolcs) szebb napokat is látott, nem túl fiatal egykötetes sztáríró. Vidám agglegényéletet tengetne, ha a kiadója (Mucsi Zoltán) hagyná. Most viszont tíz napja van, hogy valami eredeti könyvvel előrukkoljon, mert hanem lesz nemulass. Pont ekkor bukkan fel egy hölgy (Sárközi-Nagy Ilona) a férfi viharos múltjából egy piros bőrönddel. A bőröndben egy kisgyerek, Samu (Pásztor-Várady Mór) rejtőzik, khm, szerelmük közös gyümölcse, akire most vigyázni kellene, pont tíz napig. A felelősség ellen kézzel-lábbal hadakozó férfi nem tehet mást, megpróbál első ízben apa lenni és egyszerre alkotni is. Az égetnivalóan cuki gyerekkel zajló kalamajkákból áll össze a film gerince, miközben mondani sem kell, hogy a zord férfi szíve meglágyul, lassan elfogadja, hogy ő mostantól – pár év késéssel – apa lett.
Fel sem lehet sorolni az összes problémás dolgot a filmből, íme, pár a teljesség igénye nélkül: gyereket bőröndben hordozni; a fizikai sérüléseit elintézni pár olcsó poénnal; a frissen megtanult szitokszavakról úgy tenni, mintha el sem hangzottak volna. Persze, ráfoghatjuk, hogy de hát ez ezért vígjáték, pont az a feladata, hogy a súlyos dolgokat könnyedén tálalja, és igen, így van, de a legsúlyosabb az egész film premisszája: mintegy varázsütésre meg van bocsátva Barna minden múltbéli bűne, beleértve azt is, hogy felkoppintotta, aztán otthagyta az egyik egyetemi diákját. Ráadásul Barnából úgy lehet úgymond teljes értékű apa, hogy a gyereknevelés vitathatóan legborzalmasabb epizódjait – pelenkázás, éjjeli műszak etc. – ügyesen megúszva, már egy viszonylag kifejlődött egyedet kap, aki néha még bepisil ugyan, de azért már teljesen jófej, és lehet vele fagyizni. Igen, a szükség törvényt bont, és szükség, az most bizony éppen van, de talán még egy könnyed családi vígjátékban sem ártana valahogy jobban árnyalni az apai felelősséget. Ha már erről szól a film, mármint a felelősségválallásról.
A felsoroltakat csak tetézi, hogy igazából semmilyen eredeti mozzanat nincs a filmben, amit ne láthattunk volna már ebben a „marcona felnőtt és cuki kisgyerek” műfajban. De hát ez egy ilyen zsáner, véges eszköztára van, ahhoz képest meg egész koherens a forgatókönyv, a szimbólumhasználatot (farkas-vadász), valamint a háttérben meghúzódó tragikusabb szálat illetően is. Ami viszont már-már feledteti a film problémáit, az a kiválasztott gyerekszereplő (gigantikus tapsot is kapott a bemutatón), pontosabban az ő Thuróczy Szabolccsal való összhangja. Az őszintén kerekedő szemek olyan tökéletes kontrasztot alkotnak a veterán színész ráspolyos hangjával, enerváltságával, hogy már-már lenyeletik a (épp a filmben felvázolt szituációhoz hasonló módon megírt) forgatókönyv túlismerős fordulatait, feleslegességeit (pl. a taxisofőr hölgy) és egyéb problémáit. Kettejüknek köszönhetően működik, vagy legalábbis fogyasztható a film.
Van abban némi irónia, hogy egy elvileg családcentrikus vígjáték épp a legkisebbek számára nem ajánlott (legalábbis a MMF honlapja szerint 16-os karikát kapott), de nem véletlen: én se szeretném, ha ezek a viselkedésminták rögzülnének normálisként zsenge korban. Legalábbis magyarázat nélkül biztosan nem.
