David Lynch: Inland Empire David Lynch: Inland Empire

Útvesztő vagy tévút?

David Lynch: Inland Empire

ÉRTÉKELD A FILMET!
Inland Empire
David Lynch
2006

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 9

9

Szerinted?

0

A mozi új lehetőségeire világít rá David Lynch Inland Empire című filmje, vagy a mozi végső határait feszegeti? Mindenképp a befogadói türelem próbakövének is tekinthető, amely mintha megkövetelné, hogy újra megtanuljunk látni.

Az a néző, aki Lynch-filmet választ, vállalja a kísérleti nyúl szerepét és az esetleges beavatásban való részvétel lehetőségét is. Az Inland Empire próbára teszi a nézőt, a kritikust, az elméletírót egyaránt, olyan új narratív sémát dolgoz ki, amely a non-narratívába torkoll, a történetszerűség felszámolásáig vezet el. Műfaját tekintve aligha sorolható bárhová a három órás filmmonstrum, elemei a pszichofilmmel rokoníthatók, technikai megoldásaiban olykor lírai, szerkezete szokatlan, de folytatja azt az útvonalat, amelyet a Lynch életmű követett, azt meghatványozza, és már csak a fény és térábrázolásában utal vissza rá félreismerhetetlenül.

David Lynch: Inland Empire

Ha mégis ragaszkodnék a műfaji skatulyához, akkor kísérleti filmnek nevezhetném; újszerűsége kétségtelen, a játékfilmes narrációt kapaszkodók nélkül zavarja össze, áthangolva a mozgóképet az irracionalitás akkordjaira. Hogy mégis miért találunk látszólag összeköthető, érthető eseményszálakat, hogy miért vezeti végig Lynch a film látványvilágát ugyanazokkal a szereplőkkel, akiknek alig körvonalazható szerepeik vannak, az csak a befogadó percepciózavarát fokozza, illetve a látás átnevelésének egy lehetséges módja. Mindenképpen a kognitív befogadás számára kulcsra zárt alkotás ez a film. Lynch maga is kijelentette egy, a Der Spiegelnek adott interjúban: „A mozi képes a nézőt egy másik intellektus világába elvezetni, amelyben a másik intuíciójával azonosul. Ez pedig nem történhet meg a megértés által, csupán a tapasztalat segítségével." Lynch ebbéli meggyőződése visszavezethető a transzcendentális meditáció útján szerzett tapasztalataira, amely az egységtudathoz, a megvilágosodáshoz, a tisztánlátáshoz vezethet, ebben az állapotban pedig nem létezik realitás és álom, tér és idő, valóság és fikció. Az Inland Empire a tisztánlátás kényszerével a káosz vizsgálatára vállalkozik kusza ösvények útvesztőin át; a szerencsés néző eljuthat egy újszerű mozgóképes tapasztalathoz, vagy zsákutcában találja magát, amennyiben a három órányi türelmet képes magára parancsolni.

Az Inland Empire nem göngyölíthető fel események láncaként; a film belső, önálló szerkezete nem körvonalazható ok-okozati összefüggésekben, azonban a felhasznált elemek, helyszínek, jelenetek, színek, színészek bevonják a filmbe Lynch egész életművét. Nem mintha egy életmű-összegzésre kellene gyanakodnunk: a korábbi filmek utalásszerűén köszönnek vissza, idézve a Lynch által megteremtett világhangulatot; a jól ismert sötét, átláthatatlan, bizonytalansággal teli, félelmekkel és veszélyekkel átitatott környezet folytonosságával találkozunk.

David Lynch: Inland Empire

A színésznő Nikki Grace (Laura Dern) mintha csak alteregója lenne a Mulholland Drive színésznőinek, a női szerep sokrétűsége, a kényszerű szerepek, amelyeket a Hollywood által szimbolizált világgépezet tesz kötelezővé, vesztőhelyekként mutatkoznak. A filmben feldereng a női szenvedéssel szemben érzett alkotói bűntudat is, a hosszú közelképek alázattal fókuszálnak a fájdalomra. Ismerős szimbólumok árasztják el az Inland Empire öntörvényű világát, a színpad, a kulisszák, a függöny, a nyuszifejű színészek egy archaikus, mágikus világ felé vezethetnek, amely épp olyan zárt, mint amilyen a lélek-labirintus a Lynch-féle konfúz terek hálójában.

Az összefüggő történet hiánya zavaró lehet ugyan az érteni vágyó néző számára, de a jóslatok, az előrehozott idő törvényszerűen előrevetít mindent. így aligha éri meglepetés a nézőt, előbb szavak, aztán képek igazolják a tényeket. A film első jelenete az előrejelzés módszerességéhez ad bevezetőt. Egy ismeretlen, gonosz arcú nő látogatja meg Nikki Grace-t, a karrierje hanyatlását megtapasztaló színésznőt, s ez a minden vonásában boszorkány szomszédasszony mesélni kezdi a jövőt, a rossz megszületését jósolja, kitárja a jövő kapuit. Ez a későbbiekben is megismétlődik, Nikki maga mondja el előre a következő eseményt, akárha a forgatókönyv részleteit olvasnák fel időközönként a szereplők. A rendező ezzel felszámolja a véletlenszerűt, a várakozás feszültsége azonban megmarad. A jövő külön szerepet kap a filmben, Nikki új szerepe az In High On Blue Tomorrows-ban az újrajátszott idő, a befejezetlen, ismétlődő film metaforájába burkolózik, amelyet korábban a rendező (Jeremy Irons) azért nem fejezhetett be, mert színészeit meggyilkolták. A film a filmben a realitás és film összeolvasztását eredményezi, és sikeresen függeszt fel a nézőben minden értelem-, idő- és térkeresést. A káosz, a homály olyan járatlan (járhatatlan) területté alakítja az Inland Empire-t, amelyben a morális értékeknek aligha van helyük. A helyszínek gejzírszerűen váltanak, egy mozdulat átvezet egy másik világba, ahol akárcsak korábban, nem tudjuk, hol vagyunk, ahol Lynch alakjai is ismeretlenként járnak. Az Inland Empire annak a kék doboznak a továbbgondolása, amelyet a Mulholland Drive-ban mutatott meg Lynch, annak a végeláthatatlan éjszakai útnak, amely a Lost Highway-t kísérte végig. A tükröződés, a megkettőzöttség, a tudathasadásos realitásvesztés segítségével Lynch Óz, a nagy varázsló eszköztárát telepíti át a filmes világba.

David Lynch: Inland Empire

Lynch filmje túllépett a klasszikus mozifilm kategóriáján; sokan a nouvelle vague alkotásaival és Resnais Tavaly Marienbadban című filmjével állítják párhuzamba, de sokkal inkább tekinthető egy kísérletifilm-installációnak, amely az élményt szolgálja érzelmek által. A Nikki arcán hosszasan látható fájdalom, szenvedés mesterkéltnek tűnik, a minden arcrezdülésében ott derengő rettegés megalkotott; így a film lehetne a játékfilm paródiája, a Hollywood betűin lecsorgó vércseppek tetőzhetik a film kritikai erejét, amellyel a filmipart illetné a rendező, a gyilkosság kötelező jelenléte részben a hagyományos értelemben vett filmes műfaj végét is idézhetné – de talán tekintsük kísérleti filmes víziónak, egy belső világ kivetített látványmomentumának.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Inland Empire

Inland Empire

Színes és fekete-fehér filmdráma, 180 perc, 2006

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

9

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro