Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 2. Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 2.

Sárkányok bolygója

Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 2.

A Toho mellett más japán stúdiók is sikerre vitték a kaiju-eigát, amely a 70-es évek közepére kifújt. Az újjászületés alapja (ismét) a Godzilla (1985) című mozi volt, amely a sárkányistenségek új sorozatát eredményezte. A széria a 2004-es Final Warsig próbálta a mítoszt mélyíteni, amelyben a 60-as évek végi crossoverjeihez hasonlóan fejezte be (egyelőre) pályafutását a leghíresebb japán óriásszörny.

A Daiei-szörnyek

Japán másik stúdiómogulja, a Daiei is megirigyelte a Toho szörnyszériáját, ezért 1965-ben megalkották a sugárhajtású űrteknőst, Gamerát (Daikaiju Gamera, 1965). Noriaki Yuasa rendező szörnyének szárnyalása szintén fekete-fehér szériában kezdődött. Jelentősége abban áll, hogy viszonylag gyorsan vedlett át jótevő szörnnyé, a hidegháború óriásteknősévé, majd a gyerekfilmek sztárjává. Az alkotók minden igyekezete ellenére a gyerekek kedvence maradt Gamera, aki 1965 és 1980 között 8 filmben szerepelt.1 Gamera gyorsan befutott, a 70-es évek kifulladása után is vásznon tudott maradni, de neki is szüksége volt az ezredvégi feltámadásra. Rögtön egy egész trilógiát kapott a Daieitől, a rendezésre pedig Susuke Kanekót kérték fel. A feladata az volt, hogy Godzillának komoly vetélytársat teremtsen. A Gamera (Gamera daikaijû kuchu kessen, 1995), A légió támadása (Region Shurai, 1996) és az Iris támadása (Iris kakusei, 1999) összefüggő filmek voltak, a mitológiát elölről kezdték; az első részben Gyaos-szal, a másodikban egy csapat rovarszerű idegennel, a harmadikban pedig Iris szörnyével küzd meg az óriásteknős. A trilógia utolsó két része lett sikeres, és a kritika is jól fogadta. Újdonsága volt, hogy nagy részben CGI-technikát alkalmazott, ezáltal profibb és a nyugati szemnek is horrorisztikusabb sci-fi készült. Az utolsó rész monstruma, Iris ráadásul a szörnyterror áldozatainak allegóriáját is megtestesítette. A komoly sztori és a horrorkivitel ellenére a 2000-es években újra a gyerekek sztárjává avanzsálódott Gamera.

A népmesei igazságosság és a rombolás terrorjának kérdését egy másik kaiju is érintette – talán nem véletlen, de ez is a Daiei Stúdió terméke volt. Ez a kosztümös, történelmi környezetbe ágyazott Daimajin-trilógia (1966–69). A 17. században játszódó hatalmas Gólem, Majin története valójában komoly drámai alapokra helyezett mozi, amelyben az életre kelt kőistenség szolgáltat igazságot a hatalmaskodó urak ellen. Majin alakja klasszikus életre kelt szoborfigura, haragos démon, aki eltapossa a szegényt és a gazdagot is, de végül kegyelmes és önfeláldozó is. A film sikere trilógiává dagasztotta a történetet, de az egyes epizódoknak nem volt közük egymáshoz. A végeláthatatlan folytatások hiánya miatt talán az egyik legkomolyabb hármasa maradt a műfajnak a Daimajin, amelyhez társult, hogy a filmek messze a kor legjobb trükktechnikájával készültek. Max Tessier filmtörténész szerint a kaiju-filmek többsége amerikai kaptafára készült, ez alól a Daimajin-trilógia a kivétel, amely valódi japán stílust és megvalósítást hordoz.

Daimajin viszont rávilágított a szörnyek jellegére is. Míg King Kong vagy Frankenstein a felettes-én szexuális tartalmakkal töltött ösztönlénye, addig Godzilla és társai inkább a valódi istenségekhez, semmint ösztönlényekhez álltak közel.2 A sugár, ami Godzilla szájából csap ki, annak ellenére földöntúli, hogy radioaktív sugárzáshoz hasonlít. Pálfordulásuk is ennek köszönhető, lényükkel barátai tudnak lenni az emberiségnek és meg tudják oldani problémáikat. A 70-es évek közepére kifújt a szörnymánia, és 10 éven keresztül a tetszhalál állapotába került, hogy újult erővel támadhasson.

Mutánsok háborúja (1985–1999)

A 20. század közepén készült kaijuk nemcsak az örökölt atomparanoiát, de az ökológiai szálat is visszaadták a vásznon. Biztosították a nézőknek, hogy a II. világháború után kivéreztetett Japán katonai flottája bizony készen állt még egy ilyen csapás ellen is (ezt még aláhúzták a 60-as években Ifukube Akira rendszeres katonai aláfestő zenéi).

A 80-as évek szörnymozijai részben felújítják ezt a jelleget. Az 1985-ös Godzilla (Gojira) hatalmas sikere mellett vérfrissítés és az új széria nyitánya is volt. Az új sorozat epizódjai nagy részben összefüggő sci-fik voltak és a sugárzó szörnyeteg túlnyomórészt negatív figura volt. Nem az 1954-es opuszt vették alapul, hanem rebootok voltak. A trükkök fejlődése (de az alapok meghagyása), az izgalmas sztori egy ízig-vérig komoly szörnyfilmet eredményezett, amely távol állt a tokusatsuktól. A film egy atomháború utáni időszakot vizionált, ahol a  sugárzások hatására egy óriáshüllő támad fel az ősidőkből; Godzilla, aki elpusztítja fél Japánt, mire az összefogó erők egy vulkán tüzébe tudják csalogatni. A film rendezője Koji Hasomoto volt, aki sok korábbi kaiju mozi rendezőasszisztenseként dolgozott. A film sikere és a csernobili atomkatasztrófa aktualitása ellenére csak 4 évvel később kapott folytatást. Az új filmnek, komolysága ellenére, nem a felnőtt közönség lett a nézője, hanem a fiatalabb korosztály. Ez előre vetítette a műfaj 90-es évekbeli stílusát is, amelyre leginkább az a különlegesség volt jellemző, hogy túlnyomórészt Godzilla-, Mothra- és Gamera-filmekből állt.

A Godzilla vs. Biollante-ban (Gojira tai Biolante, 1989) óriásszörnyünk a vulkánból tér vissza, hogy egy genetikai mutáns rózsával (!) mérkőzzön meg, akiben egy halott lány szelleme lakozik. A gonosz hüllő vereséget szenved és a tengerbe húzódik vissza. Kazuko Otomoto rendező a genetikai kísérletek visszásságára hívta fel a figyelmet, történetét még egy nagy adag ezoterikus fecsegéssel is dúsította. A Godzilla vs. King Ghidorah-ban (Gojira tai kingugidorah, 1991) már újra egy régi szörnyismerősével verekszik meg Godzilla. A történetet egy időutazás is bonyolítja, amelyben találkozhatunk az óriáshüllő prehistorikus gyermekkorával is. A sorozat folyamatosan élesztette újjá a hatvanas évek „sztárjait” és kliséit, majd „ringbe küldte” Godzillával. A Godzilla vs. Mothra (1992) és Godzilla vs. MechaGodzilla (1993) nemcsak az ellenfeleket rajzolta újra. Ez utóbbi azért is különleges, mert a széria utolsó három epizódjának a nyitánya is, amelyben az óriásszörnynek saját „maga” lesz a kihívója: MechaGodzilla mellett az űrből előbukkanó, külső, fenyegető Space Godzilla, valamint Destroyah nevű szörnyek is az ősszörny képmásai. Az utóbbi befejezésében, egyfajta finálé gyanánt, Godzilla beleesik a pusztulását és ébredését elősegítő kráterbe és elhalkul. A készítők ezzel akarták lekerekítetni a történet szálait.

Az 1985 és 1999 közötti filmek epizódjai között annyi idő telt el, mint a filmek bemutatása közötti időszak. Valódi sorozat volt ez, amelyben több szörny visszatért a 60-as évekből: például Rodan, King Gidorah, Minya (Godzilla fia) és Mothra is. Az új szériában ezek közül csak utóbbi kapott saját filmet, sőt trilógiát, amelyben inkább a pszichedelikus giccs uralkodik el. A Mothra-trilógia Godzilla halála után játszódik, s a készítőknek az volt a céljuk, hogy átszabják a mitológiát, ez azonban minden igyekezetük ellenére nem sikerült, és a 90-es évek lepkelénye nem különbözik a 60-as évek filmjeitől.

A Heisei-korszak Godzilla-mozijait egy spiritiszta lány, Miki is egyben tartja, aki látnokként először Biolante gondolatait, majd Mothra tetteit kommentálja. Visszatér a szörny szigetének sablonja is, illetve a MOGERA,3 amely a szörnyek pusztításainak megelőzésére szolgál. Az első és utolsó Heisei-Godzilla kivételével a filmek nagy része naiv hangulatot áraszt. A Godzilla vs. Destroyah ebből a szempontból más. Már a felütés is, a Szörnyek szigetének pusztulása is komorabb hangulatot áraszt. Godzilla vörösen izzó, mutáns szörny lesz, ellenfele pedig az ’54-es film oxigénes pusztítója (Selzawa professzor), aki egy sor szörnyet ereszt az óceán mélyéről a felszínre. Godzilla túlhevül, legyőzi támadóit, de nem tudja megmenteni magát, erejét átadja fiának, majd eltűnik.

Az új kaiju-széria leghíresebb japán szörnyének halálával véget ért és a Toho eladta a megfilmesítési jogokat, amiből végül a Roland Emmerich-féle amerikai változat (Godzilla, 1998) készült. Annak ellenére, hogy a hollywoodi változatban csak a szörny három ujja és kiáltása emlékeztet az eredetire, alaposan kicsapta a biztosítékot a japán nézőknél, akik bosszút és szörnyük újjáélesztését követelték. Megkapták. Az új sorozat utolsó darabjában még a két Godzilla is találkozott.

Millennium (1999– )

A szálat először Takao Okawara vette fel, aki felrúgta a 60-as évek Toho-bibliáját és egyenesen megmutatta, hogyan öl meg a szörny embereket. Filmje nem folytatás volt, hanem újabb reboot, de nem szöszölt egy filmnyi bevezetéssel. A Godzilla Millenniumban (Gojira ni-sen mireniamu, 1999) egyszerre két szörny is pusztítja a világot. A szörnyek külleme újra megváltozott, sokkal gonoszabbá és pusztítóbbá váltak. Az újítások azonban nem lettek az új filmek alapjai, a széria következő három része az ’54-es alapfilm folytatásának tekintette magát. A Godzilla vs. Megaguriusban (Gojira tai Megagirasu, 2000) a visszatérő szörnyet egy fekete lyukban akarják elnyeletni, de a kísérlet folytán egy újabb szörny érkezik bolygónkra, akivel persze a szörnyek királyának meg kell küzdenie. A film sokban hasonlít a Destroyah-hoz, mégis a horrorisztikusabb hangulat dominál. A közönséget azonban ez se nagyon hatotta meg, viszont amikor az alkotók több szörnyet kínáltak, már a nézők is többen lettek. A Giant Monsters All Out Attack (Gojira, Mosura, Kingu Gidorâ: Daikaijû sôkôgeki, 2001) már közönségsikert biztosított a sorozatnak. Ebben a filmben Godzilla, Gidorah és Mothra esnek egymásnak. Ez a film erősíti a kaiju-szörnyek „istenség” jellegzetességét. Yuri, a riporternő egy ősi könyvből megtudja, hogy Baragon, Mothra és Gidorah az „Őrző Szörnyek”, feladatuk Japán védelmezése. Baragon és Gidorah először jelennek meg pozitív szereplőként. Az emberiség ezzel a három szörnnyel karöltve leckézteti meg a világító szemű, gonosz Godzillát.

Masaki Tezuka rendező kapta meg a Godzilla vs. MechaGodzilla (Gojira tai Mekagojira, 2002) újráját, s szintén az ’54-es filmet gondolta tovább. Az ismerős alapszituációt azzal spékelte meg, hogy a csontvázzá olvadt szörny maradványaiból klónozzák és mechanizálják mását. A két szörny mérkőzése nem ért véget, mert Tezuka folytathatta a Tokyo S.O.S.-ben (2003) a történetet, belevonva a titánok csatájába Mothrát is. Sajnos a film nagyot bukott, és a Toho producerei úgy gondolták, az 50 éves évforduló jó apropó arra, hogy egy időre jegeljék a kaiju műfaját. A Final Wars (Gojira: Fainaru Uōzu, 2004) dirigálására a kultikus Ryuhei Kitamurát kérték fel, aki afféle ironikus emlékművet emelt a szörnynek és összefoglalta a műfaj összes jellegzetességét. A Toho által kreált szörnyek többsége összecsap a filmben.4 A történet nem veszi komolyan magát, a látvány a Mátrixból ismert akrobatikán alapul, viszont az önreflexív humor és Honda rakéta-szimbólumának kiforgatása miatt kellemes szórakozás ez a mozi. Kitamura ismét pozitív hősként mutatta be Godzillát, és ezzel a jellemmel búcsúzott a közönségtől.

A Final Wars után a kaiju-filmek rajongóinak be kellett érniük a 2008-ban készült kölyökfilmmel, a Gamera, a bátorral (Chiisai yuushaitachi), valamint a különleges hangulatú, szürreális A legnagyobb japánnal (Dai-Nihonjin, r. Matsumoto Hitoshi, 2007). Ezek azonban nem igazi műfaji filmek voltak. A 2008-as X szörny támadása (Girara no gyakushu) viszont más volt. Kawasaki Minoru leporolta a Shotsiku stúdió házi szörnyét, Girarát, ami először Kazui Nihonmatsu rendező 1967-es filmjében, az X-szörny az űrből-ben (Uchû daikaijû Girara) jelent meg. Minoru parodisztikus stílusban ismét Japán ellen fordította a monstrumot. A különlegesen groteszk élt az adja, hogy a szörny a G8 csúcstalálkozó közben kezdi el rombolni a szigetországot, miközben a Föld vezetői különböző receptekkel próbálják felvenni a harcot ellene. A filmet, amelyben Takeshi Kitano is feltűnik, az újkori kaijuk legjobb mozijának tartották. Ezt már csak a részben ehhez a műfajhoz sorolható koreai The Host (2006) übereli, amely egyszerre horror és reflexív zsánerkarikatúra is egyben.

A 2000-es évek tehát nem kedveztek a japán szörnyfilmeknek. A régi atomtámadás elleni beidegződés már a múlté, a genetikai kísérleteket és az ökológiai változásokat pedig nem tudta tisztességesen adaptálni a műfaj. A 60-as évekből viszont öröklődött a technokrata emberiség és az organikus természet fenyegetésének motívuma. A természet mutációival válaszol az emberi felelőtlenségre. A 20. század végi kaijuk ezt aláhúzták azzal, hogy láthatóvá vált az ember halála5 a gonosz szörny által, aki csak az utolsó részben változik pozitív hőssé. Ezzel azonban egyelőre leeresztett a széria és maradt a saját magán mulató paródia. Hogy sikerül-e új tartalommal feltámadnia a szörnyfilmeknek, az a jövő zenéje. A sajnálatos 2011-es események (szökőár, atombaleset) újra arra sarkallhatják a rendezőket, hogy új életet leheljenek a kaijuba. Ha ez így lesz, akkor valószínűleg új korszak nyílik a műfaj történetében.


1 Daikaiju Gamera (r. Noriaki Yuasa, 1965); Daikaiju ketto Gamera tai Barugon (r. Shigeo Tanaka, 1966); Daikaiju kuchesen Gamera tai Gaosu (r. Noriaki Yuasa, 1967); Gamera tai uchu kaiju Bairasu (r. Noriaki Yuasa, 1968), Gamera tai daiakuju Giron  (r. Noriaki Yuasa, 1969); Gamera tai maju Jaiga (r. Noriaki Yuasa, 1970); Gamera tai shinkai kaiju Jigura (r. Noriaki Yuasa, 1971); Uchu kaiju Gamera (r. Noriaki Yuasa, 1980).

2 A 60-as évek új mozgalmainak hívei tagadták a tudományos igazságokat és rajongtak a tudományos fantasztikum (köztük Godzilla és társai) iránt. A mindenható lelkek gazdag hagyományai erősítették őket hitükben. Ez is hozzájárult az új fétisek, szekták és vallások (shin shin shukyo) létrejöttéhez. Vö. Conrad Totman: Japán története, Osiris, Bp., 2006, 672.o.

3 „Mobile Operation Godzilla Expert Robot Aero-type”

4 Az egyik csúcspont, amikor japán Godzilla egy laza mozdulattal legyőzi az amerikai Godzillát a Sydney Operaház kárára.

5 A Toho stúdió cenzúrakönyve pontosan előírta, hogyan lehet bemutatni a szörny pusztítását. Az egyik legfontosabb az volt, hogy nem volt szabad holttesteket mutatni. A szörnyek csak az ösztöneik vezérletével rombolhatnak le egy várost. A szent hegyet, a Fudzsijamát nem volt szabad bántania. Egyszer az is előfordult, hogy Japán egyik nagyvállalatának „épületét” taposta össze Godzilla, emiatt a vállalat beperelte a stúdiót, mire a következő filmben a szörny már a Toho épületét is széttaposta.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat