Az Elliott, a sárkány nemcsak azt bizonyítja, hogy a Disney varázslat még mindig ereje teljében van, hanem azt is, hogy a mozgóképes gyermekmesék komolyabb hangvételű felélesztése egy működőképes recept is lehet.
A Disney 2013 márciusában jelentette be, hogy remake-et kíván készíteni az 1977-es Peti sárkányából. Azonban az Elliott, a sárkány csupán nagyvonalakban követi az elődjének számító, élőszereplős és animációs technikát keverő családi musicalt: történet szempontjából szinte csak a két főszereplőt – az árva Pete-t és a jóságos Elliottot – tartotta meg; a könnyed, már-már burleszkes hangvételt pedig drámaira cserélte. Ezzel tökéletesen illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, mely a régmúlt gyermekmeséit támasztja fel felnőttesebb, komolyabb stílusban: csak míg a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) vagy a Demóna (Maleficent) igen gyenge színvonalat képviseltek, addig az Elliott, a sárkány bebizonyítja, hogy a Disney-ben még bőven van spiritusz.
Míg a Peti sárkánya az 1900-as évek elejére, addig az Elliott, a sárkány a 80-as évekbe repít minket. Pete kalandos kirándulásra indul családjával, aminek egy végzetes baleset vet véget. A kisfiú az erdőben reked, azonban szerencsére nem marad magára: egy jóságos zöld sárkány lesz őrző-védő társa, akit egy gyermekmese kutyusa után Elliottnak nevez el. Elliott pedig számos esetben valóban eblelkületről tesz tanúbizonyságot: hűséges és odaadó, gesztusai és morgásai is kutyára emlékeztetnek. Talán ezért is döntöttek az alkotók a klasszikus sárkányábrázolástól való eltérés mellett: a pocakos Elliott CGI-testét nem pikkelyekkel, hanem sűrű bundával vonták be. A két barát hat éve tartó erdei idilljének aztán a fakitermelő cég erőszakos terjeszkedése vet véget: az emberek először Pete-re, majd a nyomába eredő Elliottra találnak rá. Csak míg a vadóc kisfiú számára a civilizáció a megbékélés és család reményét nyújtja, addig Elliott számára a veszélyt, hiszen sárkány létére maximum trófeaként, vagy King Konghoz hasonlóan kiállított szörnyként van helye az emberek világában.
Az Elliott, a sárkány remekül egyensúlyoz a felnőtt- és gyermekfilmek nyelvezetének érzékeny határvonalán: történetével és tanulságával elsősorban a fiatalabb közönséget szólítja meg, de tagadhatatlanul nosztalgikus érzést kelt a Disney-meséken felcseperedett idősebb korosztályban is. A film értelemszerűen egy kisfiú történetét meséli el, ám stílusa nem sekélyesedik a bugyutaság szintjére – ahogy abba elődfilmje, a Peti sárkánya többször is belefutott. Pete árvaságának tragédiája, a fakitermelő cég és a gonosz báty nagyravágyása, illetve a sárkány végső kiszolgáltatottsága drámaian lengi körül Lowery alkotását. A Disney-t korábban jellemző, cinikusabb befogadóknak azonnal szemet szúró hurráoptimizmus tehát átfordult egy sötétebb tónusba. Erre tökéletes példa a film egyik első, már-már horrorba hajló jelenete, amikor a kis Pete-et éhesen morgó farkasok falkája ejti csapdába a vadregényes erdőben.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az Elliott, a sárkány ne viselné magán a majdnem száz éves stúdió tipikus jegyeit. A gyermeki optimizmus értelemszerűen Pete-en keresztül reprezentálódik, aki a viszonylag kevés szöveges szerep ellenére is a film legkiforrottabb és legkevésbé sablonos karaktere. Ebben persze nagy szerepe van Oakes Fegley remek játékának is: teljes hitelességgel adja át a naiv tisztaságot, és gyermekszínész létére nem egyszer lejátssza ripacskodásra vetemedő felnőtt partnereit (például a kapzsi bátyot játszó Karl Urbant). Szerencsére a Disney-t jellemző fülszaggató betétdalok ezúttal elmaradnak, ám a bámulatos látványvilág nem. Az Új-Zéland gyönyörűséges tájain felvett jelenetek a nézőt is hamar az erdő hűvös oltalmába varázsolják, a fantasztikusan megkomponált repülésjelenetekért pedig a 3D-re is megéri kicsengetni a felárat.
A Mauglihoz hasonlóan erdőben felcseperedő Pete számára – és így a nézőnek is – a sárkánnyal töltött idő jelenti a nagybetűs Idillt. Elliott nem csupán képzelt barát (mint ahogy azt sokan hiszik a történet folyamán), hanem igazi társ, egy óvó kedvenc, akivel szemben a felnőttek világa és a civilizáció fenyegetést képvisel. Pete története tehát egy duplán nehéz felnőtté válás – az emberek világába való visszatagozódás viszontagságait is magában rejti. Mindeközben az Elliott, a sárkány a már megszokott Disney-tanulságot is ellövi, noha cseppet sem elcsépelt vagy csöpögős módon: bármi történik is, higgyünk a varázslatban! A varázslat pedig tényleg létezik, hiszen az Elliott, a sárkány az elődfilm gyenge minősége ellenére is szívmelengető élményt nyújt – gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
