Egy langyos szeptember végi estén érkezünk a szászmedgyesi egykori pionírotthonba. Régen ez a jobb sorsra érdemes ház előkelő kúria volt, és valami hasonlóvá vedlett most vissza, ha rövid időre is. Az udvaron egy ütött-kopott repülő és néhány légelhárító békésen égnek meredő ágyúcsöve fogad. Odébb egy kamion mellett valószínűleg technikát cipelő keményfiúk ásítoznak, és merednek kővé, ha felhangzik a diktatorikus kiáltás: „Linişte! S-a dat motor!”
A lefejezett kakas nagyrészét leforgatták már Nagyszeben történelmi központjában, és hátravan még egy pár napos bécsi forgatás. A még dolgozó stáb nem nagy, bár éjfél körülre egy sereg statisztát várnak. Radu Gabrea nyugodtan ül bőrszékében, hol németül, hol franciául tanakodik rendezőtársával, a horváth rendezővel, Marijan David Vajdával, aki fel-felpattan, beszalad a szomszéd szobába, ad néhány útmutatást a színészeknek vagy az operatőrnek, majd visszarohan, és már kiáltja is a felvétel kezdetét jelző bűvös szavakat. Gabrea főleg a színészekkel foglalkozik, Vajda a technikai vonatkozásokért felelős, de kettejük munkája többnyire összefonódik.
„Szó se róla, hogy fényképezzenek” – utasít el Radu Gabrea, és gyanakodva végigmér minket, hogy szinte megszégyelljük az ötletünket. Van nekik standfotósuk, majd ő ad nekünk igazi jó képeket a forgatásról – mondja, és alattvalói máris Cos Aelenei kezébe adnak, aki órákig válogat lelkesen. A rendező egyébként nagyon kedvesen válaszol a kérdéseinkre, miután egy szünetben trónusát áthelyezik egy olyan szobába, ahol épp nem épül díszlet. Később útba is igazít, hogy a tébláboló térdzoknis színészek közül ki kit alakít. – A forrás egy nagyszerű könyv, amely a „magas irodalom” színvonalán meséli el egy olyan közösség sorsát, amely a történelem viszályai, és azok meg nem értése miatt hányódik egy adott pillanatban. Az események Erdélyben játszódnak, 1940–44-ben. Gazdag történet, tele az erdélyi szászok több mint nyolcszáz éves civilizációjára tett kulturális utalásokkal – összegez a rendező, aki egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elbeszélés egyszerűbb útját választotta, ellentétben a regény komplex szerkezetével. – Szép és igaz történet a pubertáskori szexualitástól a felnőtté válásig. Nagyon emberi film lesz belőle, remélem, a közönség szeretni fogja.
Margittay Ági, a film magyar sztárja fekete nagymamaruhában, konttyal jön elő szobájából, filmbeli unokája. Ő is elragadtatással beszél a regényről. – Amikor felkértek a szerepre, elolvastam a szcenáriót, utána Eginald Schlattner regényét is, amiből a forgatókönyv készült – meséli. – Engem nagyon foglalkoztat a probléma amiről szól: egymás mellett nagy békességben élnek népek, és egyszer csak jön egy rossz eszme és mindenki meghülyül tőle, az emberek a leglehetetlenebb helyzetekbe kerülnek. Hát ez természetesen a II. világháború végén játszódik. A regénynek egy pici jelenete van még a békeidőből. Szász író írta és szászokről, elsősorban az ő lehetelen helyzetükről, ahogy sokan közülük megváltoztak ettől az eszmétől: a fiatalokat szinte megőrjíti, hogy a nagy birodalomhoz tartozhassanak. De abban a családban, amelyikről a regény szól, tulajdonképpen a felnőttek mind visszautasítják ezt a fajta eszmét. Ebből származik a filmben a legfontosabb konfliktus köztem és a világ, illetve a család és a világ között, és azt hiszem, ez ma is élő, nagyon fontos probléma. Természetesen van a fiatalok közt egy nagy szerelmi szál, ami nagyon érdekes és nagyon kedves, de az is furcsa. Furcsa maga a lefejezett kakas is.
– Ezek a szász gyerekek belépnek a Hitlerjugendbe. Nagyon hisznek benne, és szászként azonosulnak a németekkel – bővíti ki a történetet Axel Mustache, az egyik fiatal színész. A négy áltizenhatéves főszereplő közül, rajta kívül, egyikük (német iskolát végzett, német nyelvű színházban színészkedő) román, egyikük osztrák és egyikük lengyel. – A főszereplő Brassóba kerül, ahol a Hitlerjugend csapatvezetője lesz. Én, vagyis, Hans Adolf Bediner, Felix barátja és vértestvére, már egy ideje náci vagyok. S itt van még egy probléma: szegény családból származom, ezért a társaim kicsit kinéznek maguk közül, otthon az apám ver stb. Én küldöm őt, a gazdag gyereket oda, hogy vezető legyen. Másrészt ott van Alfa, aki nemesi származású, és mindkettőnkkel játszik. A negyedik egy zsidó lány, Gisela – az elején mi négyen barátok vagyunk, aztán az eszme szétbontja a társaságot: a zsidóknak nincs mit keresniük köztünk… Felix főnökként visszajön Brassóból, hibázik, én a fejére olvasom a hibáit, aztán én leszek vezető, és amikor látom, hogy a zsidó lánnyal jár, lebuktatom… Végül legjobb barátokból legnagyobb ellenségekké válunk.
A színészek öltözőjére nehéz ráismerni. Szerencsére felirat hirdeti az ütött-kopott szobácska jelenlegi rendeltetését, és árad belőle egy melegítő lángjának barátságos hője. A smikeshölgy vonul be olykor, fontosságának büszke tudatával az arcán.
– A következő jelenetben Felix és én játszunk. Most Felix tanév végi buliján leszünk – szól az Alfát játszó Ioana Teodora Iacob helyzetjelentése. – Felix és köztem szerelmi kapcsolat van. Nem idealizált, „mint a filmekben”, hanem kicsit bonyolult: Felix két lány, Alfa és Gisela között ingadozik, és végül Giselával marad. Igen, nagyjából így lesz… Furcsa a történet, bár tulajdonképpen nincs benne semmi különös, hiszen abban a korban még nem dönthetted el valami egyszerűen, hogy kit válassz. Nagyon örülök, hogy eljátszhatom ezt a szereplőt, hiszen tökéletesen elbűvölő, és szép a történet, jó itt a hangulat.
– Ebben az utolsó jelenetben, ezen az ünnepélyen egyszercsak előkapom a késem, mert Felix meghívta a zsidó lányt is – árulja el a film végét a 25 éves, eddig csak kisjátékfilmes szerepekben feltűnt Axel Mustache. – 1944. augusztus 23-án tartják ezt a partit, és kettőnk összecsapását bombázás szakítja félbe. Mindenki a bunker felé menekül, én pedig felismerem a repülőket: megjöttek a németek! Aztán rá kell jönnöm, hogy nem megmenteni, hanem minket elpusztítani jöttek, Hitler elárult bennünket. A ház leég, aztán Mihály király hangja szól a rádióból: visszavonultak a németek, győzött a kommunizmus…
„Ne gyere ide!” – szól rá Marijan Vajda az egyik éppen munka nélküli fiatal színészre, amikor az talán a társaság kedvéért, talán kíváncsiságból a rendezők mellé lép egy másik jelenet forgatásán. „Ne gyere ide, nem akarom, hogy lásd, hogy mi történik a képen. Nem szabad. Akaratlanul is értelmezni fogod, amit látsz, pedig nem is biztos, hogy ez marad a végső változatban. Másképp fogsz játszani. Más lehet, hogy megengedi, de szerintem nem helyes” – magyarázza a rendező, mire a fiú megszeppenve odébb húzódik, és egy ódivatú pamlagra telepszik. Az emberek fáradtak, kicsit talán idegesek is már. – Egy nap hideg és mocskos folyóvízben kellett fürödnünk, ittam is belőle… – meséli a számára legkínosabb jelenetet Axel. – Másnap, nem tudom, hogy a víztől-e vagy valami mástól, olyan gyomorrontásom volt, hogy lélegezni sem tudtam. Egyébként vicces volt ez a fürdőzés: egy adott pillanatban pucéron kellett kijönnünk a vízből… még ha nem is filmeztek olyan szögből, fiatalok vagyunk, és nem vagyunk szokva az ilyesmihez… És vicces volt az a jelenet is, amelyiket műesőben forgattuk: jöttek a tűzoltók, felszerelték a szerkezetet itt, a medgyesi templom udvarán, aztán elindították a szelet és a vizet, s minket hirtelen bőrig áztattak. Közben sütött a nap…
A díszlet elemei között is, bár csak porcelánformában és még fejjel megjelenő lefejezett kakas tehát mintha valóban valami furcsa, gonosz erőként működött volna időnként. A Felix Goldschmidtet alakító David Zimmerschied az említett fürdőzés óta maga is derékfájással és hűléssel küszködik, dunnyog, amíg nincs bekapcsolva a magnó. A hirtelenszőke német fiú otthonosan mutatja be a „szobáját”, ahonnan csak az imént vonult ki a stáb; az intarziás, ódon íróasztal, a hozzá illő székkel, az ágynemű, a könyvek máris visszarepítenek néhány évtizeddel. – Eltelt néhány nap, amíg felfogtam, hogy hatalmas lehetőség kínáltatott fel számomra – emlékszik vissza David a szerepre való felkérésére. – Nehéz időben ért, mert éppen Svájcban tanultam színházat, eléggé bolond napjaim voltak… Ez az első nagyjátékfilm, amiben szerepelek, az első nagy szerepem nagy filmben. Vállaltam már kisebb szerepeket a filmgimnáziumban, Németországban, tévének is dolgoztam egy keveset. De filmben csak egész kis gyerekkoromban szerepeltem egyszer.
– Felix gyakran nagyon hasonlít hozzám, nagyon is megértem az ő gondjait – folytatja. Tizenhat éves és hamarosan férfivá válik, ugyanakkor gyakran gyerekes. Érez valamit a legjobb barátnője, Gisela iránt, de nem tud beszélni erről. Ugyanakkor minden vágya az, hogy katona lehessen barátjával, Hans Adolffal együtt. A film elején azonban választania kell a katonaság és Gisela között. Úgy dönt, mégis felcsap katonának, három hónapon belül csapatführer lesz. Aztán hazatér, és úgy gondolja, minden a legnagyobb rendben van, csakhogy összeütközésbe kerül a családjával és a barátaival. Akkor rájön, hogy nem olyan egyszerű és könnyű minden, amilyennek gondolta. A film végén, egy kicsit idősebbként, már többet ért. Felnőtt. Egyrészt erről szól a film, a fiatalok problémáiról a háború idején, másrészt viszont sok olyan kérdést is felvet, ami bennem is felmerült tizenhat éves koromban.
Egy apró szoba kamrának van berendezve. Olyan befőttek, kolbászrudak és száradó csípőspaprikalánc tündököl benne, hogy öröm nézni. Felix és Alfa ide vonul vissza pár – félresikerült – meghitt pillanatra. A szomszéd szobában végeérhetetlen mennyiségű befőttesüveget kötnek le ugyanolyan színű papírral, a jelenet ismétléseihez – a fedélnek ugyanis mindig be kell szakadnia. Egy másik csapat színes girlandokat aggat a csillárra: készül Felix már említett bulijához a díszlet. A felvétel alatti csendben az egyik lámpa hatalmas pattanással kiég. Valaki leoltatja a villanyt, és felmászik, hogy kicserélje – aztán rájön, hogy nem látja, melyik ment tönkre. Van olyan is, aki egyszerűen egy kisasztalt tesz fél méterrel odébb a fal mellett – senkinek sincs útban, ott sem mutat különbül, de talán az illető is szeretné fontosnak érezni magát. Nehéz eldönteni, kihez milyen nyelven kell szólni a fel-le mászkáló emberek közül. A film román–magyar–német–osztrák koprodukció.
– A koprodukció azért nehéz, mert négy különböző ízlés találkozik benne – magyarázza Gabrea. – Például ha föl kell tenni egy kalapot, azt – ki gondolná – négyféleképpen lehet feltenni! Végül a vélemények összebékíthetők, de csak elszánt harcok nyomán, mert a négy közül senki sem akar engedni. Mind a négy fél valami nagyon jót képzel el. Végül is, ezek építő jellegű csaták, nem fölöslegesek…
A soknyelvű játék a többieknek is kicsit furcsa: – Bábeli zűrzavar van itt – jelenti ki mosolyogva Margittay Ági, – egy csomó ember románul beszél, közülük sokan perfekt beszélik a németet is, a színészek zöme pedig német. Én ebben a családban a nagymama vagyok, magyar származású előkelő hölgy, de teljesen beépültem ebbe a szász közösségbe, viszont nagyon érzékeny vagyok arra, ha németezni kezdenek. A nagymama a saját lányára is rászól: álljunk meg, én nem vagyok német, én magyar vagyok. Én a forgatáson csak angolul tudok beszélni, mert németül egy szót nem tudok, természetesen románul sem. Magyar csak a férfi öltöztető, meg van valaki a gazdasági osztályon, vele én nem találkozom, egyszer láttam. Mindez nagyon érdekes, de fárasztó is. Itt vagyunk már három hete, és még magyarul nem beszéltem. Tudok angolul, de az is megerőltető, hogy éjjel nappal angolul beszélek, plusz a koncentráció: én magyarul végig kell tudjam azt a szöveget, amit a többiek mondanak németül, tehát állandóan össze kell hasonlítgatnom ahhoz, hogy reagálhassak. – Azt hiszem, a csapat működött – következtet David Zimmerschied is elgondolkozva. – A rendezővel többnyire angolul vagy éppen németül beszélünk. Persze voltak bolondos helyzetek is: egyszer egy román srác románul kezdett kiabálni nekem, hogy „ne tedd azt!” Persze nem értettem… De rendben van, érdekes különböző nyelveket hallani egymás mellett, és rájöttem, az angolom egyre javul – teszi hozzá mosolyogva A lefejezett kakas selyemfiú hőse.
De mit is jelent ez a furcsa, kissé vidékies, kissé horrorisztikus ízű filmcím? – A lefejezett kakas a jó és a rossz kettősségének a szimbóluma – magyarázza a rendező, – népi hagyomány. Erdélyben rengeteg, kakassal kapcsolatos babona él: a fejetlen kakas balszerencsét jelent, de az ajtóra ragasztott vagy odaszegezett kakas szerencsét hoz. A jelkép tehát ambivalens, jót és rosszat egyidőben jelent. Attól függ, honnan nézed. Kettősség van a főszereplők életében is. A hős egy fogarasi polgári családból származó fiú, akit tinédzserkorában elbűvölnek a náci eszmék, amelyek ellentmondanak a neveltetésének, a világképének, a tolerancia gondolatának, a többiek megértésének, mindennek, amit addig tanult. A film az ő próbatétele, a pillanatnyi irányvesztéstől kezdve – amikor mélységeset téved – addig, amíg nagy nehezen mégis megmenekül… Annak ellenére, hogy a történet Fogarason játszódik, a város és környéke kevés forgatási helyszínt kínált – meséli a rendező, – sértődés is lett belőle. Végül Szebent és Medgyest választották, mert mindkét város gazdag forgatásra alkalmas helyszínekben. Bécs csak az epilógusban fog szerepelni.
A film utóéletével kapcsolatos kérdéseinkre Radu Gabrea azt felelte, fényes jövőt lát előtte. És ő maga is kíváncsi arra, hogy az erdélyi szász közösség megmaradt tagjainak sikerül-e megnézniük a filmet, és vajon mit fognak szólni hozzá. A lefejezett kakas bemutatója jövőre várható, amikor a fő forgatási helyszínt, Nagyszebent Európa kulturális fővárosává nyilvánítják. A rendezők ugyanakkor párhuzamos bemutatót terveznek a négy produkciós országban, Szeben mellett Bécsben, Budapesten és talán Berlinben is egyidőben lesz látható a film.
