Címke: radu gabrea

Bevallott múlt, bevallatlan jelen – Radu Gabrea: Trei zile până la Crăciun (Ultimele zile din viaţa Elenei şi a lui Nicolae Ceauşescu) / Három nap karácsonyig

2012. augusztus 17. – írta

Radu Gabrea filmjének igazi tétje nem a múlt feltárása – már éppen elég van a kommunizmusról szóló fikciós és dokumentumfilmekből –, hanem a jelen jobb megértése. Ugyanis Románia egész elmúlt húsz éve – az ún. demokrácia – az 1989 végi események eredménye. Ezek az események három napban csúcsosodtak ki, amelynek végén kinyírták Ceauşescuékat.

A Radu Gabrea-„eset”

2012. június 27. – írta

Radu Gabrea a román filmgyártás „sajátos esete”: ő az egyetlen olyan román rendező, aki egészestés filmet, fikciós és dokumentumfilmet is csinált nyugaton, miután 1975-ben száműzte magát Németországba (ez nem sikerült sem Lucian Pintilienek – egyetlen, A 6-os számú kórterem című középhosszú filmje kivételével, amelyet a jugoszláv tévé megrendelésére 1979-ben forgatott –, sem Mircea Săucannak, sem Mircea Veroiunak). 

Két filmmel is készül Radu Gabrea

2010. december 2. – írta

Radu Gabrea (Gruber utazása, A lefejezett kakas) román filmrendező újabb filmterveken dolgozik: az egyik alkotás a Ceauşescu utolsó napjai című doku-dráma lesz, melynek forgatását 2011 februárjában kezdik el, valamint egy nagyjátékfilm is terítékre kerül, ami Ioan T. Morar román író Lindenfeld című regényének adaptációja lesz. (FNE)

TIFF 2010: Bőséges lesz a Román Film Napja

2010. május 7. – írta

Az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a Román Film Napja bőségesebb lesz, mint valaha: rekord mennyiségű, azaz 18 nagyjátékfilmet és 19 kisjátékfilmet válogattak össze, melyek nagy részét a kolozsvári közönség láthatja majd először.

Filmnek álcázott történelemlecke-kísérlet – Radu Gabrea: Călătoria lui Gruber / Gruber utazása

2009. szeptember 29. – írta

Nem a középszerűség, hanem a botrányszagú téma okozza Radu Gabrea legutóbbi filmjének, a Gruber utazásának halálát. Nézőcsalógató lehet ifj. Florin Piersic, Marcel Iureş, Răzvan Vasilescu és Claudiu Bleonţ neve, de a hazai nézők többségének elveheti kedvét a téma: a 1941-es jászvásári pogromon Antonescu rendeletére pár nap leforgása alatt 12 000 zsidót végeztek ki.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes