Nem a középszerűség, hanem a botrányszagú téma okozza Radu Gabrea legutóbbi filmjének, a Gruber utazásának halálát. Nézőcsalógató lehet ifj. Florin Piersic, Marcel Iureş, Răzvan Vasilescu és Claudiu Bleonţ neve, de a hazai nézők többségének elveheti kedvét a téma: a 1941-es jászvásári pogromon Antonescu rendeletére pár nap leforgása alatt 12 000 zsidót végeztek ki.
Egy olaszországi haditudósító, Curzio Malaparte (ifj. Florin Piersic) Jászvásárra (Iaşi) utazik, hogy allergiáját egy elismert szakorvosnál, Iosif Grubernél (Marcel Iureş) kezeltesse. Néhány nap a romániai, világháborús környezetben elég, hogy a főszereplő megértse: ha nem hasznosítja előnyös kapcsolatait Freitag ezredessel (Udo Schenk) és az olasz konzullal (Alexandru Bindea), senki nem fog segíteni, hogy megkeresse a zsidó orvost, akit ajánlottak neki. Gruber lehet akármilyen jó szakember, mégiscsak egy névtelen zsidó a román hatóságok, különösképp Niculescu ezredes (Claudiu Bleonţ) szemében, és csak a külföldi tisztek segítségével kerül elő egy (utolsó?) rendelés idejére.
Gabrea kísérletet tett arra, hogy a két neves forgatókönyvíróval, Răzvan Rădulescuval és Alexandru Baciuval apránként építse fel a feszültséget, és a lehető legkevesebbet mutasson meg a tulajdonképpeni erőszakból. A kínzás és a halál csak jelzésszerűen van jelen képileg: a rendőrfőnökség udvarában meszelik a véres falakat és felmossák a maradékokat, a tehervonatok vagonjaiból homályosan hallatszanak a panaszok. Ez többféleképpen értelmezhető: egyrészt a főszereplő szemszögére utalhat – hiszen az allergiás tünetekkel küszködik, nem lát jól, a szeme folyamatosan könnyezik, nem érzi a szagokat, mert az orra be van dugulva. Mivel az érzékei tompák, kevesebb jut el hozzá a körülötte történő dolgokból. Ennek ellenére ő az az ember, aki fényt derít majd Kaputt című regényében a pogrom idején történt eseményekre. Ezt a vonalat erősíteni Curzio Malaparte nagyközelijének rendszeres ismételése, ami gyakran hangsúlyozza, hogy az ő szemszögéből követjük az eseményeket. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a kívülállók, különösképp a külföldi felettesek nem tudhatják, hogy valójában mi történik.
Ide kapcsolódik a „rejtegetés” másik értelmezési lehetősége: az, hogy nehéz biztosat mondani és mutatni egy olyan történelmi eseményről, amelyet a román történetírás is igyekszik háttérbe szorítani, mert az kevésbé előnyös oldalát mutatná a nemzetnek. Gabrea pedig nem fukarkodik az iróniával: kegyetlennek, haszonlesőnek és képmutatónak mutatja a román hatóságokat. Nehéz szerep jutott Claudiu Bleonţnak Niculescu ezredes megformálásában – hisztérikus rohamai és hamis kedveskedései inkább a színpadra illenek, mint a mozivászonra. Ifjabb Florin Piersicnek könnyű a helyzete: tompának kell tűnnie a betegsége miatt és nem is igyekszik túljátszani a faarcú beteg szerepét. A leghálásabb azonban mindenképp a német tiszt, Freitag ezredes szerepe, aki úriember és minden jelenetben a helyzet ura.
Kérdéses, hogy a konzul és a német tiszt kulturáltsága (ami a jó borok ismeretében és értékelésében, valamint a menekülő zsidó családok pompás lakásainak elfoglalásában mutatkozik meg) mennyivel pozitívabb szerepkör, mint az alárendeltek kényszerű talpnyalása. De a „filmbeli románok” utóbbi tulajdonsága legalább biztosítja, hogy a köztudatba kerüljön egy olyan témáról készült film, amelyről különben alig tettek volna említést. Így legalább a nemzeti kérdés felől megközelítve viták és támadások céltáblája lehet.
