Radu Gabrea

Radu Gabrea

Ezt írtuk róla

A Radu Gabrea-„eset”

2012. június 27.

Radu Gabrea a román filmgyártás „sajátos esete”: ő az egyetlen olyan román rendező, aki egészestés filmet, fikciós és dokumentumfilmet is csinált nyugaton, miután 1975-ben száműzte magát Németországba (ez nem sikerült sem Lucian Pintilienek – egyetlen, A 6-os számú kórterem című középhosszú filmje kivételével, amelyet a jugoszláv tévé megrendelésére 1979-ben forgatott –, sem Mircea Săucannak, sem Mircea Veroiunak). 

Filmjei a Filmtetten

Egy szerelmi történet - Lindenfeld

Színes filmdráma, romantikus, 95 perc, 2013
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

2005-ben, Frankfurtban egy idős férfi egy kihalt bánsági német faluról szóló riportra lesz figyelmes a tévében. Kiderül, hogy az Alzheimerrel küszködő férfi maga is karánbereki (Lindenfeld). Visszaemlékszik kamaszkorára, az ottfelejtett szerelemre, s nem sokkal később meglátogatja elfeledtnek hitt szülőfaluját...

Elolvasom a kritikát

Trei zile până la Crăciun (Ultimele zile din viaţa Elenei şi a lui Nicolae Ceauşescu)

Színes és fekete-fehér dokumentum játékfilm, 90 perc, 2012
Rendező

A film a Ceauşescu-házaspár utolsó három napját meséli el a meneküléstől a kivégzésig. A dokumentumokból, visszaemlékezésekből dramatizált történetet interjú- és archívumrészletek tarkítják.

Kapcsolódó cikkek:

A lefejezett kakas

Színes filmdráma, 98 perc, 2007
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

A megható és fájdalmas nagykorúvá válásról szóló történet szélsőségesen változó korban játszódik: 1944. augusztus 23-án egy erdélyi szász kisvárosban a 16 éves Goldschmidt Félix osztálytársaira vár, akikel érettségi ünnepségüket ülik. A hagyományos ünnepséggel azonban az iskolától való távozásnál sokkal komorabb távozás veszi kezdetét. A történet izgalmas alkotóeleme az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Radu Gabrea

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

  • Savage House

    Színes filmdráma, vígjáték, 114 perc, 2026

    Rendező: Peter Glanz

  • Half Man

    Színes filmdráma, 368 perc, 2026

    Rendező: Alexandra Brodski, Eshref Reybrouck

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

  • Savage House

    Színes filmdráma, vígjáték, 114 perc, 2026

    Rendező: Peter Glanz

  • Half Man

    Színes filmdráma, 368 perc, 2026

    Rendező: Alexandra Brodski, Eshref Reybrouck