TIFF 2010: Bőséges lesz a Román Film Napja TIFF 2010: Bőséges lesz a Román Film Napja

TIFF 2010: Bőséges lesz a Román Film Napja

Az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a Román Film Napja bőségesebb lesz, mint valaha: rekord mennyiségű, azaz 18 nagyjátékfilmet és 19 kisjátékfilmet válogattak össze, melyek nagy részét a kolozsvári közönség láthatja majd először.

A Román Film Napja június 3-án veszi át az irányítást a fesztiválon, az első levetítendő film pedig Cristi Puiu Aurora című alkotása lesz, mely idén a Cannes-i Filmfesztiválon is szerepel az Un certain regard szekcióban. Filmjében Cristi Puiu nemcsak rendezőként és forgatókönyvíróként, hanem főszereplőként is megmutatja magát. Radu Muntean Marţi, după Crăciun-ja ugyancsak egyenesen Cannes-ból érkezik a kolozsvári fesztiválozókhoz.

Ugyancsak a Román Film Napja keretén belül lesz látható a Medalia de onoare (r.: Peter Călin Netzer) és a Felicia, înainte de toate (r. Răzvan Rădulescu és Melissa de Raaf), melyek egyben versenyfilmek is. További beválogatott alkotások: a Portretul luptătorului la tinereţe Constantin Popescu első nagyjátékfilmje, mely korábban az idei Berlinalén mutatkozott be, a Mănuşile roşii (r. Radu Gabrea), mely Eginald Schlattner azonos című regényén alapszik, valamint a Caravana Cinematografică (r. Titus Muntean), a 60-as évek Romániájában játszódó fekete komédia. Ezeken kívül olyan „már befutott” alkotásokat is vetítenek, mint a Eu când vreau să fluier, fluier (r. Florin Şerban), Francesca (r. Bobby Păunescu), valamint a Kapitalism – reţeta noastră secretă (r. Alexandru Solomon).

A rövidfilmek között is számos érdekes alkotást találunk: többek között megtekinthető lesz Adrian Sitaru Lord és Colivia c. kisfilmje (az utóbbit Berlinben díjazták), valamint Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs kisjátékfilmje is.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond