Andrés Muschietti: Mama Andrés Muschietti: Mama

Édesanyám pillangói

Andrés Muschietti: Mama

ÉRTÉKELD A FILMET!
Mama
Andrés Muschietti
2013

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 1

1

Szerinted?

0

Guillermo del Toro produceri bábáskodása most felemás szörnyszülöttet fialt: a Mamában ugyan feltámad pár messziről bűzlő horrorközhely, ám ez a spanyol rémfilm mégis velős borzongást kínál – szellemes móka, mesei körítéssel, del Toro módra. A Mama, ha nem is tökéletes, de legalább tökös film.

A legtöbb horrorfilm annyit ér, amennyit a szörnye. Ennyiben gesztusértékű, ahogy a Mama szellemének CGI-sminkje mögött felbukkan az egyéni színészi arc (Javier Botet, a spanyol horror ügyeletes szörnye). Ugyan maga a monstrum és élettörténete nem több a klisétemetőből kihantolt önző anyafiguránál, a Mama mégis más, mint a többi, kaptafára gyilkoló rémfilm. Pedig ebben is minden sarkon egy-egy jump scare várja a nézőt, digitális hangeffektekkel megvastagított, oszladozó hulla által kiáltott „búú”, csak a Mamában minden profán sokk zsigerekig hatol. Valószínűleg azért, mert a film nem blöfföl: itt nem a connecticuti huzat sípol és nem is a 150 éves falépcső nyikorog olyan beszaratósan, hanem a szörnyünk töri a főhős nyakát, a mami szivárog ki pillangók kíséretében a falból, hogy megszállja a gonosz nagynénit, és azt is látjuk, ahogy a mumussá transzformált anyuka tényleg beoson a kislányok ódon szekrényébe. Ráadásul ez a rémesanya amolyan szörnyszuperhős, alakváltó szellem, démoni entitás, csapdába esett álommanó és öntudatos gyereknevelő egy személyben, akinek a szakmájához mérten változatos repertoárja kellően felpörgeti ezt az alapvetően ismert toposzokra felhúzott történetet.

Kép a Mama című filmből

Ja igen, a történet. Az nem lett túl kiegyensúlyozott: egyszer karfakaparóan feszült, máskor csapnivalóan rémes. A nagyjátékfilmmel most debütáló Andrés Muschietti korábbi, alig 3 perces rövidfilmjét nyújtotta több mint másfél órára, ám a végeredményen nagyon látszik a tapasztalatlanság. Nem is a rendezésen, hiszen Muschietti ötletes beállításaiból kiviláglik remek térérzéke, és hogy ironikusan tudja kihasználni az elő- és a háttér kontrasztját. A forgatókönyv viszont – amibe testvére, Barbara is besegített – nem fukarkodik az otromba fordulatokkal. Pedig ígéretesen indítják be a sztorit, amikor is Lucas öt év után találja meg öngyilkosságot elkövetett bátyja két kislányát az erdőben, akik a szellemmama gondoskodásával élték túl ezt az időszakot. Victoriát és Lilyt aztán beköltöztetik Lucasszal és barátnőjével, Annabellel egyetemben egy pszichológusi megfigyelés alatt álló óriáslakásba – ám úgy tűnik, Mama nem rajong azért, hogy megossza a gyermekfelügyeleti jogokat, és amikor nem Lilyékkel játszik, akkor a többi lakót terrorizálja.

Kép a Mama című filmből

A probléma az, hogy a film sok epizódot vagy szereplőt csak azért zsúfol bele ebbe a sztoriba, hogy helyzetbe hozza magát. A gyerek gyámságáért küzdő nagynéni karaktere például csak azért kell, hogy Lucas alkut köthessen az orvossal: ha beköltöznek ebbe a rejtélyes zugokból és hosszú folyosókból álló házba, és ő tanulmányozhatja a gyerekeket, akkor Lucasék megkapják a felügyeleti jogokat is. Lepukkant panelben – ahol a rocker Annabel és a művész Lucas lakik – mégsem kísérthet szellem. Ahogy nappal sem olyan ijesztő az a CGI-pofa, amit Mama vág, ezért a doktor éjjel indul egy elhagyatott elmegyógyintézet felkutatására, csak azért, mert az alkotók el akarták sütni a Hátsó ablak vakuvillantós truváját. De az igazi Aranymálna-díjas pillanat az, amikor a szintén az erdőben kóborló Lucas kisiet az országútra, és belebotlik az arra autókázó Annabelbe, aki – mit ad Isten – szintén az elrabolt kislányok megmentésére siet. A Mamába még jóval több ilyen csavar szorult (ami egy parodisztikusabb, camppel kacérkodó B-horrorban akár jópofa is lehetne), de a filmet nem véletlenül karolta fel Guillermo del Toro: a Mama atmoszférikus szörnymozija leginkább Az árvaházhoz vagy a Pán labirintusához hasonlít, ám a komor-komoly hangvétel miatt még szembetűnőbbek ezek a bakik.

Kép a Mama című filmből

Aki akar, listát is írhat a fimben maradt blődségekből (IMDb-s adatlapján már elkezdték), de a Mama minden amatőr fordulata ellenére is érdemes a figyelemre. Egyrészt, mert próbálkozik, és ahol nem esik hasra miattuk, ott messzire kerüli a horrorkliséket. Nem használja el a „gonosz gyerekek” toposzát, sokkal inkább Victoria és Lily elállatiasodására fekteti a hangsúlyt. A civilizált viselkedés szabályaival nem túl ismerős lurkók vérfagyasztó pillanatokat produkálnak különcségüknek köszönhetően – ami a két gyerekszínésznek is köszönhető, akik talán még Quvenzhané Wallist (A messzi dél vadjai) is lejátsszák a vászonról. Méltó partnerük a Trónok harca Jamie Lannisterje (Nikolaj Coster-Waldau) Lucasként, és a laza rocker-basszusgitárost fekete parókában alakító Jessica Chastain. Az ő párosuk is szokatlan a szülői szeretetről mesélő anyahorrorokban; Annabel ugyanis a háta közepére sem kívánja a gyerekeket, eleinte kizárólag saját biztonságáért aggódik, és csak a jellemfejlődés rögös útjának végén válik „pozitív” karakterré.

Kép a Mama című filmből

De hőst szerencsére ekkor sem farag belőle Muschietti: a Mama nem húz elő valami poros okkult könyvből egy latinul elhablatyolt mantrát, amivel le lehet győzni a szörnyet; az ember kétségbeesetten próbálkozhat, de egy 150 éves szellemmel mégsem párbajozhat. A cinikus, de találó szörnykoncepció mellé a del Toro filmjeire jellemző egyéni vizuális világ társul, a természeti jelenségek (pillangók szállnak Mamából), a gyerekek által „képzelt” természetfeletti mesevilág (ld. Pán labirintusa), vagy a groteszk álmok mind egyedülálló képi élménnyé varázsolják a Mamát. Az pedig már csak amolyan bonusz sokkeffekt, hogy a gyerkőcök ügyesebb tornászok, mint Az ördögűző Lindája, a lebegő hajú Mama pedig A kör tévémonstrumában is megfagyasztaná a vért. Annyi biztos: a pillangók ártatlansága végleg odaveszett.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

1

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller