Publicisztika | Sidney Lumet: 12 Angry Men / Tizenkét dühös ember (1957) Publicisztika | Sidney Lumet: 12 Angry Men / Tizenkét dühös ember (1957)

A tizenharmadik te magad légy!

Sidney Lumet: 12 Angry Men / Tizenkét dühös ember (1957)

ÉRTÉKELD A FILMET!
Tizenkét dühös ember
Sidney Lumet
1957
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Mennyire határozzák meg tetteidet és mondataidat az előítéleteid? Tudsz a téged ért hatások, élettapasztalatok, a saját érzelmeid ellenében ténylegesen objektív döntéseket hozni? Egy közösségben irányító, végrehajtó, vagy inkább lázadó szerepben szoktál működni? A Tizenkét dühös ember többek közt ezeket vizsgálja: egy heterogén csoport feszült demokráciája, ahol a leghalkabb tag véleménye is pontosan annyit ér, mint a leghangosabbé.

A filmtörténet rendíthetetlen mérföldköve Sidney Lumet játékfilmje. De vajon miért? A történet egyetlen mondatban összefoglalható: egy 12 tagú esküdtszék megbeszéléséről szól, amelynek egyhangú döntést kell hoznia egy gyilkossági ügyben. A fő téma tehát jogi, szinte már tévéfilmes alapanyag. A mozgókép fekete-fehér és csak férfiak szerepelnek benne. Ráadásul 1957-es és amerikai. Ráadásul szinte csak beszélnek benne! Akkor mégis mitől lehet ilyen rendíthetetlen? Mitől lehet érdekes még 2020-ban is?

Bélyegeztél vagy rekesztettél már ki valakit egy közösségből? Bélyegeztek vagy rekesztettek már ki téged egy közösségből? Tisztában vagy a saját előítéleteiddel? Mennyire határozzák meg azok a viselkedésedet: hogy mit mondasz vagy mit teszel?

A Tizenkét dühös ember nagyon sokféle módon „olvasható”. Tekinthető egyszerű nyomozós kamaradrámának. Vagy éppen az ítélkezés és a józan ész bírálatának. Vagy éppen a demokrácia kritikájának vagy tanmeséjének. Emellett felvonultatja az Egyesült Államok heterogén társadalmát, sokszínű tablóként csupán megmutatva azt. Egyvalami azonban habarcsként tartja össze ezeket az olvasatokat: a különböző rasszokkal, a nálam idősebb/fiatalabb generációkkal, vagy éppen a bevándorlókkal szembeni előítéletesség. „He is one of them. Of course he can’t be trusted.” – tárgyiasítja a vádlottat a 10-es esküdt („Közülük való. Persze, hogy nem megbízható.”). Csak úgy röpködnek az „Ilyenek a mai fiatalok!” és a „Ne prédikáljon, nem templomban vagyunk!” típusú kijelentések, amelyek az idősebb, vagy éppen a fiatalabb generációkat ítélik el szimplán a koruk miatt.

Már a film első 15 percéből egyértelművé válik: a tizenkét, látszólag egyenrangú fehér férfiból álló esküdtszék menthetetlenül szubjektív. Tagjai képtelenek önmagukat félretéve, a gyilkossági ügyben objektív módon ítélni. De tud-e valaki nem szubjektív lenni? El tudunk-e vonatkoztatni attól, akik vagyunk? Tisztában vagyunk-e egyáltalán azzal, hogy milyen előítéleteink vannak? Egyáltalán van-e jogunk ítélni? A Tizenkét dühös ember ezt mutatja meg, hogy mennyire nehéz levetkőzni a világgal szembeni ítéleteinket, hogy képtelenség a totális objektivitás, hiszen az ember alaptermészete lehetetleníti azt el. Egyetlen módon emelkedhetünk felül rajtuk: ha a környezetünk hatására belátjuk azokat. Akkor tudunk máshogy (helyesen?) dönteni.

Te milyen közösségekben milyen szerepeket játszol? Elégedett vagy ezzel a szereppel, vagy csak ezt dobta a gép? Tudsz rajta változtatni? Akarsz rajta változtatni?

Az előítéletek ilyen indirekt jelentésképzése mellett nagyon izgalmas, ahogy az ad hoc kialakuló csoport dinamikáját ábrázolja a film. A véletlenszerű csoportszerveződésre a valóságban a legjobb példa az iskolai osztály. Gondolj csak bele: egymás számára teljesen ismeretlen embereket zárnak össze egy szabályozott, merev környezetbe, előre (nem a tagok által!) meghatározott közös célok elérése érdekében. Mindenki felveszi a személyiségének leginkább megfelelő álarcot és játssza a szerepét: csendben szemlélődik, vagy folyamatosan fel akarja magára hívni a figyelmet, okoskodik, hisztizik, flegmázik – és még sorolhatnám. Bizonyára találkoztál már ilyen típusokkal. A film csoportja sokban hasonlít ehhez: a különleges filmnyelvi megoldások és a sokszor teátrális színészi játék jóvoltából azonban a valóságnál sokkal hamarabb válik láthatóvá az egyes karakterek valódi arca, ami egyre intenzívebb összecsapásokhoz vezet. Akárcsak egy osztályban, csak ott hosszabb idő után: emberi kapcsolatok szövődése, egyéni érdekek összeütközése a csoportcélokkal, hatalmi harcok, dominancia vagy behódolás. És mindezt igen nagy dózisban kapjuk, egyfajta állandó belső mozgás által: a 12 esküdt esetén sosem lehet tudni, hogy ki kihez fog szólni, hiszen 131 opció áll rendelkezésre. A karakterek megállás nélkül beszélnek és reagálnak, ha mutatja őket a kamera, ha nem: folyamatosan hatással vannak egymásra. A főhősként meghatározható 8. esküdt és lényegében az egész tárgyalási helyzet csak katalizátora a csoportdinamikának, amely az egyik legfontosabb témája ennek a mozgóképnek. A csoport tükröt tart minden tagja elé, aminek az eredménye felbecsülhetetlen: a kisember és a hatalmaskodó még-kisebb-ember minidrámája és -katarzisa.

Képes lennél dönteni egy ember haláláról? Ruházható-e ekkora felelősség egy átlagemberre? Felvállalnád-e a véleményedet, ha a többség az ellenkezőjét gondolná?

Mindezt pedig úgy mutatja meg a film, hogy Téged is odahív az asztalhoz: Te vagy a 13. esküdt! A lényegében egyhelyszínes térszervezéssel, a kamera nagyon tudatos, követő-megmutató jelenlétével (elég csak a szobába érkezés 6 és fél perces long shotját kiemelni) és az időbeliség mindent átszövő, megkötő erejével teremtett atmoszférából képtelenség szabadulni. A mozgókép a külvilágban kezdődik és ott is záródik, de a történés 95%-a egy szűk, levegőtlen, barátságtalan szobában zajlik. Senkinek nem jó ott lenni. Ehhez járul hozzá, hogy az év legmelegebb napja van, a ventillátor nem működik és még az ablakot is nehezen lehet kinyitni. Ez a közös alap egyszerre hozza össze az ismeretleneket és húzza be a nézőket. Az ügyes operatőri munkával mindezt még kényelmetlenebbé, nyomasztóbbá teszik: lassú kameramozgások, nagyon szabályos képkivágások, ritmustalan vágások. Különösen összetetté teszi a befogadást, hogy a képeken ritkán szerepel egyetlen esküdt, általában legalább kettő, vagy több szereplő van: a megnyilatkozó és a rá reagáló(k). Viszont szinte mindig egy másik szereplő nézőpontjából látjuk a megszólalókat, mintha mi is ott ülnénk. Ezt a hatást erősítik a hétköznapi zörejek és a small-talkokkal gazdagon megszórt dialógusok is. Nagyon erős kontrasztot teremt ezzel az átlagossággal a szituációból és a szereplők fokozatosan kibontakozó sokszínűségéből származó feszültség, amely a végére olyan szinteken vibrál, ami után még Hitchcock is megnyalná mind a tíz ujját. Az átlagosság behúz, a feszültség foglyul ejt és letaglóz.

A Tizenkét dühös ember kortalan remekmű. Az ember az ősidők óta társas lény, és bár a történelemtudósok előszeretettel szokták ezt az igényt szimpla érdekként definiálni, az elmúlt kétszáz év művészete és társadalomtudománya (különösen a pszichológia) sok-sok egyéb érvet is felsorakoztatott a közösségben való létezés mellett. Ez a mozgókép ezen érvek közül emel ki néhányat, mindezt egy előítéletes-demokratikus-amerikai kontextusba helyezve. Az egyén nincs közösség nélkül, hiszen egyedül nem tudom legyőzni a mamutot. Viszont a közösség sincs egyén nélkül; talán ezt kéne tudatosítani a XXI. századi Európa fiatal demokráciáiban is.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Színes bűnügyi, filmdráma, 96 perc, 1957

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat