Párizs az örök filmfesztivál városa. Nem egy, a berlinihez vagy a velenceihez hasonló, kiemelkedő, világszinten elismert fesztivál irányítja a város filméletét, hanem több, különféle mozikban, különböző szerzőkhöz, nemzetekhez vagy éppen irányzatokhoz kötött „állandó fesztiválok” zajlanak.
Szinte minden hétre esik egy-egy, valamilyen aktualitális köré szerveződő sorozat, például egy híres szerző új filmjének premierje adhat alkalmat az életmű legfontosabb darabjainak újbóli műsorra tűzésére egy ún. fesztivál keretén belül. A Párizst megkülönböztetett figyelemben részesítő francia filmforgalmazás rendkívül gazdag kínálatot biztosít a szajna-parti „cinéphile”-eknek. Ilyen mértékű változatosság csak azzal a mozihálózattal lehetséges, ahol bőven akadnak olyan filmszínházak, melyek tulajdonosai műsorukra tűzik a legelrugaszkodottabb szerzői filmeket is. A párizsi mozikban ugyanis a világszerte bemutatott, nemzetközi karriert befutó produkciókon kívül nagy hangsúlyt fektetnek az egzotikus kultúrákból érkező filmek műsoron tartására is (tavaly hónapokon keresztül egyszerre három iráni filmet is folyamatosan vetítettek).
Francia filmből több mint 150 készül évente, és bár nagyrészük egy-két hét alatt elvérzik a piacon, minden hétre jut belőlük bemutató. Az egyre szaporodó, hollywoodi sémákat feldolgozó kommersz filmek tucatjai mellett elképesztő mennyiségben készülnek kis produkciók is. A művészfilmes lobbi erejét jelzi az, hogy Godard legújabb filmjét a legnagyobb multiplex, minden gazdasági szempont ellenére, szinte teljesen üres termek előtt műsoron tartotta hónapokon át.
A mozi intézményének nagy hagyománya (ne felejtsük, Lumière ebben a városban mutatta be először találmányát) hozzájárult ahhoz, hogy a filmvetítő termeknek ne csak a száma legyen impozáns Párizsban. Az eltelt több mint száz év alatt egészen specializált filmszínházak alakultak ki, amelyek sajátos rétegközönséget szolgálnak ki. Ezek közül egyesek a párizsi mozi híre által is odavonzott turistákat, és a városban csak néhány hónapot töltő látogatókat célozzák meg, akiknek a premierek aktualitásán túl lehetőséget biztosítanak régebbi, más nagyvárosokban talán nem is vetített alkotások megtekintésére is.
A nagyok
A legnagyobb nézőszámot természetesen a hálózatokba tömörült multiplexek produkálják. Ezek között a legnagyobb a filmgyártásban is szerepet vállaló UGC birodalom, amely magáénak tudhatja Franciaország első számú moziját, a közel 40 termes UGC Ciné Cité Les Halles-t, Párizs központjában. A legnagyobb amerikai és európai produkciókat luxuskörülmények között bemutató gigantikus mozik kisebb termeiben azért mindig találni a francia szakkifejezéssel „film d'art et d'essai” kategóriába sorolható szerzői filmeket. Hasonló méretekben dolgozik a legnagyobb vetélytárs, a Gaumont mozihálózata is, akik azonban a sok vászon helyett a hatalmas termekre helyezik a hangsúlyt, birtokukban van Párizs legelőkelőbb mozija, a századeleji, színházszerű épületben található, ám csúcstechnikával felszerelt Le Rex, amelyben kulisszatitkokat mutogató látogatásokat is szerveznek az ezt megfizetni hajlandó turistának. A Gaumont pozíciói inkább vidéken és a párizsi külvárosokban erősek.
Artmozi-hálózat
A Gaumont-nal egyesült, ám teljesen önálló identitással rendelkező MK2 hálózat működteti Párizs nagy artmozijait. A minden extrával felszerelt, általában 6 termes, a multiplexek gazdasági és kényelmi előnyeit intim környezettel párosító filmszínházakban tartják a művészfilmek bemutatóit, különböző filmtörténeti sorozatokat, illetve a bevételek növelése érdekében néhány kommersz produkció is megfordul itt. Az egységes vezetés ellenére minden MK2 mozi műsorának a környék által meghatározott sajátos jellege van. Az MK2 Beaubourg például, amely a hatalmas könyvtárral rendelkező Centre Pompidou mellett van, a környéken gyakorta megforduló egyetemisták miatt sokkal inkább a szerzői filmekre szakosodott, mint a hálózat többi tagja. Itt tartják havonta egyszer a Répérages folyóirat által szervezett rövidfilmvetítéseket is.
A többiek
A Quartier Latin szűk, zeg-zugos utcáiban, régi épületek vetítésre átalakított alagsoraiban található a híres független mozik nagyrésze. A saját függetlenségüket fennen hirdető intézmények magukat a művészfilm-forgalmazás védőbástyáinak tartják, általában a megélhetés küszöbén, vagy az alatt, különböző támogatásokból biztosítják működésüket. A Szent Mihály sugárúttal párhuzamos keskeny, alig háromszáz méter hosszú utcácskában 4 ilyen mozi van egymás mellett, közülük is a legfurább az, amelyik egész évben csak Jarmusch filmeket játszik. Az utcasarkon álló társa a 60-70-es évek művészfilm dömpingjében keletkezett alternatív párizsi mozi prototípusa: egy nagyobb, és két kisebb termében általában az aktuális művészfilm-premierekhez kötődő életműsorozatokat vetít. Néhány négyzetméteres előterében a pénztár alig fér el, jobb napokon így a tömeg a két utcában kénytelen hosszú sorban kígyózni. Régi, már alig néhány helyen létező szokás szerint a pénztáros-jegyszedő egyetlen jövedelme a látogatók által juttatott borravaló. Jegyelővétel nincs, helyjegyet nem adnak, a helyfoglalás érkezés sorrendjében történik.
A filmművészet nagy klasszikusai képezik az Accattone mozi teljes repertoárját: a vezetőség által kiválasztott 15-20 filmnek (Antonioni, Tarkovszkij és Bergman opuszok, Menzel egy-egy filmje stb.) csupán a vetítési időpontja változik. Több nemzedéknyi filmszakos diák vagy egyszerű mozibarát szerezte már innen alapvető filmes kultúráját. Nem messze egymástól található a klasszikus amerikai filmek két mozija. A kisebbik régi, nagy hírnevű, a francia kritika által „szerző”-nek tekintett rendezők műveit tűzi műsorra. A nagyobbik az ugyanebből a kategóriából származó filmesek munkáinak felújított változatait vetíti: Kubrick Űrodüsszeájának 70 mm-es, digitálisan feljavított kópiája jelentett hatalmas élményt itt.
A Champs-Elysées
A leghíresebb sugárút és környéke mozik szempontjából nem csak hatalmas multiplexeiről nevezetes (egyébként a legfrissebb hírek szerint a magas ingatlanárak miatt ők is kezdenek kiszorulni innen), hanem arról is, hogy az itt található kis klubok exkluzív vetítőtermeiben tartják a sajtóvetítéseket. A hetekkel előre egyeztetett időpontokban szakmabeliek szűk csoportjának adatik meg a lehetőség, hogy rendelés nélkül lépjenek ezekbe a vendéglőkbe.
Az akciók
A fesztiválok mellett a párizsi mozik anyagi jellegű rendezvényei teszik igazán népszerűvé a mozizást ebben a városban. 18 heures 18 francs (18 óra 18 frank) – hirdették a metróban a plakátok a polgármesteri hivatal által támogatott akciókat. Egy héten keresztül az este hattól kezdődő előadásokat 18 frankért, a legolcsóbb mozijegy felének áráért lehetett megnézni. Július első napjaiban pedig életemben először tapasztaltam olyat, hogy az emberek zsinórban néznek filmeket. Egyetlen teljes árú mozijegy beszerzésével olyan füzetecskét lehetett kapni, amely felmutatásával a következő három napban előadásonkénti potom 10 frankért korlátlan számú filmet lehetett nézni. A mozgóképre éhes közönség ezekben a napokban meg se várta, hogy a sötét után szeme megszokja a napfényt, még hunyorogva állt be újra a sorba. A nyári holtszezon kiküszöbölésére hirdette meg a mozik nagy része a –25 ans 25 francs nevű, nagyon kedvező ajánlatot: a 25 év alattiak 25 frankért vehettek részt minden vetítésen július közepétől augusztus végéig. Még hosszan lehetne sorolni a rengeteg egyedi hangulatú többé vagy kevésbé lerobbant mozik, a fesztiválok és egyéb filmes események ismertetését, de a párizsi mozivilágot akkor sem lehetne hitelesen érzékeltetni. Egy Pariscope (Pesti Est-szerű műsorújság) átfutása talán többet mond el róla, de a legjobb szívvel egy minimum egy évnyi ott-tartózkodást ajánlhatok.
