A multiplexek egyeduralma Kanadában is lesöpri a régi típusú, kevéstermes művészfilmes mozikat, a miniplexeket és az autósmozikat.
A torontói Colossus multiplex felé vezetve az ember azt hiszi, hogy egy órási repülő csészealj beton leszállóhelyéhez közelít. Az épület körül többszáz helyes parkoló, amely fölött az előcsarnok mesterien kivilágított ezüst színű óriáskupolája egy UFO három dimenziós pontos másaként tűnik lebegni. Az űrhajón kis ablakok, antennák, leszálló-lábak, tetején erős reflektorok pásztázzák az eget, míg az épület oldalán színes lámpák villognak. A mozi üvegkapuján belül dülledt szemű zöld űrlények köszöntik a szórakozni vágyót: ezek az automata jegyeladó gépek. A hitelkártya elnyelése után csak egy pár gombot kell megnyomogatni, s az ember máris felveheti a frissen nyomtatott belépőket, míg a géplény hibátlan angolsággal megköszöni a vásárlást. Beljebb haladva, a metálszürke falakon fények villognak, a fűtővezetékek, villanylámpák, fel- és aluljárók pedig, igazi űrállomáshoz hasonlóan, fedetlenül szaladnak a falak mentén. Még a szőnyegek mintázata is nyomtatott áramköröket utánoz. Az épületnek saját bárja, étterme, virtuális játékszalonja és kibérelhető buli-terme van, s ekkor még be sem mentünk az auditóriumokba. A Colossusban egyszerre 18 vásznon 5290 ember nézheti Hollywood legújabb csodáit. Mindezek fölött még ott van a 256 férőhelyes IMAX mozi, ahol a 15x30 méteres vászon (ami körülbelül háromszorosa az átlagmoziénak) teljesen körbeöleli a félig fekvő, félig ülő helyzetben levő nézőt, amint teljesen belefeledkezik az IMAX filmek három dimenziós varázsába. Csoda hát, hogy rövid hat hónap leforgása alatt egy millió ember jött el filmet nézni a Colossusba (s ekkor még a nem-filmes szórakozásra betérőket nem is számoltuk)?
A Colossus a Famous Players forgalmazó- és vetítőkonszern szeme fénye, de még mindig csak egy multiplex a sok közül. Hasonmása csupán Kanadában létezik, úgy Vancouverben, mint Montréalban is. A három Colossuson kívül Kanadában a Famous Players 882 vásznon, vetítésenként 240 000 embert ér el, de ez a szám szinte félévente változik, amint új megamozik épülnek szerte az országban. Az FP mindeddig nemcsak multiplexeket, hanem kisebb belvárosi mozikat is tartott, de a helyzet lassan változik. A kis egyvásznas mozik immár nem rentábilisak, napjaik meg vannak számlálva. A régi „álompaloták” közül többet átalakítottak 2-3 vásznas miniplexekké, de a közönség nem jön el. Az Eglinton, Toronto egyik legrégibb mozija, az utóbbi hónapban zárt be. Az épület még áll, de nincs nyitva. Már nem vetítenek. Keveseket érdekel, hogy ez az egyetlen – az utolsó – történelmi jelentőségű mozi a városban, amely még mindig megtartotta a régi mozik látszatát: a bejárat előtti járdát takaró reklámtetőt, melyen egykoron sztárok nevei s filmek címei villogtak, az ajtók közepére helyezett jegyirodát, az auditórium hátsó része fölé nyúló balkont. Hiába a ráköltött pénz, a technikailag első-osztályú modern THX hangzás, az óriás-képernyő, az Eglinton nem lesz többé. Egy letűnt kor idejétmúlt és útfélre dobott ereklyéje...
A Famous Players statisztikai adatait Észak-Amerikában talán csak a Loew-Cineplex világkonszern homályosíthatja el, mely nemzetközi szinten körülbelül 2540 vásznon, 281 különböző városban 700 000 ülőhelyet üzemeltet. Többségük az Egyesült Államokban és Kanadában van, de működik Cineplex Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában, Lengyelországban, Magyarországon, Törökországban, Vietnamban, Japánban és Koreában is, hogy csak a nagyobbakat említsük. De, a számokat kivéve, kevés a különbség a Famous Players és a Loew mozik között. Multiplexeik 99 százalékban Hollywood termékeit viszik a képernyőre és az ember akár egy napot is elszórakozhatna masszív betonkolosszusaikban. De mi van, ha valaki filmet nézni megy el egy moziba? Ha gondolkodni is akar, szellemi erőpróbára vágyik, ha megtekint egy filmet? Mentségükre legyen szólva, mindkét konszern működtet kisebb art-mozikat, amelyek a magánkézben levő függetlenek mellett, az észak-amerikai nagyvárosok igényesebb film-connaisseurjeit hívatottak kielégíteni. Torontóban, ami Los Angeles és New York után Észak-Amerika legnagyobb filmpiaca, tíz kisebb-nagyobb mozi és miniplex üzemel, különböző sikerrel. Bejárataik keskenyebbek, talán a lámpák sem olyan fényesek, a szőnyeg is kissé kopottabb és a kóla-standnál csak fél tucat különböző fajta rágnivalót lehet kapni két tucat helyett, de a filmek ... a filmek mások. Franciaországtól Indiáig, Izlandtól Vietnámig változik a műsor; dokumentumfilmek és cenzúrázatlan Buggs Bunny epizódok, régi fekete-fehér mesterművek és alig pár napja befejezett rövidfilmek egyaránt vászonra kerülnek. Lehet, hogy nagy részük nem sokáig fut, mert ugyebár az art-mozik is kell egy csekély hasznot hajtsanak, de azért soknak van maradó ereje.
Végül az észak-amerikai mozik kapcsán lehetetlen kihagyni az autósmozit, ezt a tipikusan amerikai találmányt. Megjelenése az ötvenes évekre tehető, mikor a gépkocsi, az amerikai kispolgár függetlenségének mai napig is élő ikonja, elérhetővé vált a középosztály számára. Az autósmozik megjelenésével a vidéki kisvárosok is egy új szórakozóhelyhez jutottak – hiszen egy vásznon és vetítőn kívül nem sokra volt szükség – majd lassan a tinédzser romantika jelképeivé lettek. De a külvárosok terjedésével s a multik megjelenésével az autósmozik csillaga is kezdett leáldozni. Míg a hetvenes és nyolcvanas években Torontóban tizenhat ilyen vásznon futottak filmek, mára egyetlenegy maradt. Az sem segített, hogy egy beléptidíj áráért két, sőt később már három egymás után vetített filmet is megnézhetett a vendég. Egyesek, mint például a Mustang, még a „drive-in multiplex”-szel is megpróbálkoztak, ahol a vetítővásznak egy háromszög alaprajzú struktúra oldalain helyezkednek el, és lehet, hogy ez mentette meg őket a buldózerektől. Meg talán az is, hogy a Mustang kuriózumszámba megy. Bevezetve a moziba, az ember leparkol a kiválasztott vászon előtt, s a rádiót a mozi helyi adójára állítva hallgatja a szélvédőn keresztül nézett filmet. De ki is lehet szállni, sétálni, a hátul levő parkban levő padokról nézni a műsort. Vagy, ha valaki éppen úgy akarja, a fák között rostonsültet is lehet készíteni, megvannak a tűzhelyek hozzá. A mozi étterme, ahonnan szintén élvezhető a film, a nosztalgiázók paradicsoma: az ötvenes évekbe szállít vissza. A sarokban fényesre sikált régi Wurlitzer, a padlón pepita linóleum, a pult előtt króm alapzatú piros bőrszékek. Ránézésre még a turmix-gép is legalább fél évszázados. Az étlapon pedig a letűnt kor kedvencei: klasszikus szóda-szörp, (vanília) turmix, hot dog és hamburger, befejezésül pedig nyalókák, korabeli csomagolásban. Csak az árak maiak. Akkor is, az élmény, egyszer, feltétlenül megéri. De bármily érdekes is, véleményem szerint az autósmozi napjai meg vannak számlálva, mivel szórakozási lehetőség szempontjából nem képes felvenni a versenyt a multiplexekkel.
