Megérkezett a várva várt Öngyilkos osztag, hogy megmentse a DC-filmek becsületét a Batman Superman ellen csúfos bukása után. Az alapötletben rengeteg volt a potenciál, hiszen a DC-képregények összetett és izgalmas gonoszai remek alapanyagot kínálnak egy ütős filmhez. Az előzetesek őrült és pörgős filmet ígértek, amit félig-meddig sikerült is megvalósítani, mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
A szuperhősök és az ellenfeleik általában egy tőről fakadnak: gyerekkori trauma, kívülállóság, különleges képességek. Csak annyi a különbség, hogy a szuperhős ezek hatására az embereket kezdi el védelmezni, a gonosz pedig rajtuk akar bosszút állni. Az antagonisták mindig izgalmasabbak, mint a hősök, hiszen kiszámíthatatlanok és veszélyesek. Mivel a Nolan-féle Batman-trilógia, az Acélember, illetve az említett Igazság hajnala mind-mind sötét hangulatú és nyomasztó filmek voltak, pontosan egy szórakoztató gonoszokkal teletűzdelt pörgős akciófilmre volt szüksége a DC-nek ahhoz, hogy kikecmeregjen a depresszióból. Az ötlet egy ideig működött is, de a végeredmény az lett, hogy főgonoszainkat a film második felére utoléri az elkeseredés, és úgy döntenek, hogy itt az idő egy kocsmában megvitatni, kinek fáj jobban az élet.
Az Öngyilkos osztag egy titkos különítmény, amelyet a kormánynak dolgozó Amanda Waller (Viola Davis) állít össze különösen veszélyes bűnözőkből, azzal a céllal, hogy őket bevetve hárítsa el a náluk is nagyobb fenyegetéseket. Waller ismeri a csapat tagjainak gyenge pontjait, és megfelelő eszközökkel engedelmességre tudja őket bírni. Hasonlít a Bosszúállókat összekovácsoló Nick Fury karakteréhez, csak éppen sokkal keményebb és cseppet sem szimpatikus. Az osztag bűnözői: a soha célt nem tévesztő bérgyilkos, Deadshot (Will Smith), Joker félőrült barátnője, Harley Quinn (Margot Robbie), a mindent felégető El Diablo (Jay Hernandez), a bumerángot főfegyverként használó Bumeráng kapitány (Jai Courney), és a félig-ember-félig-hüllő Killer Croc (Adewale Akinnuoye-Agbaje). A csapatot a katona Rick Flag (Joel Kinnaman) vezeti, szárnysegédje pedig a léleknyelő karddal harcoló Katana (Karen Fukuhara). A Cara Delevigne által játszott Varázslónő is fontos szerepet játszik a filmben, de ő nem tagja az osztagnak. A szociopatákból álló csapat kényszerből áll be harcba, ugyanis ha nem engedelmeskednek Wallernek, megölik őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálnák lépten-nyomon megszegni a szabályokat.
Miközben az Öngyilkos osztagnak megkezdődik az első bevetése, Joker (Jared Leto) azon van, hogy visszaszerezze élete szerelmét. A rendező, David Ayer egyfajta gengszterként gondolta újra Batman főellenségét. Jokert teleaggatta giccses aranyékszerekkel, testét tetoválások borítják, luxusautóval furikázik, és állandóan körülveszik a verőemberei. Kicsit a „fehér ember, aki feketének képzeli magát” sztereotípiára emlékeztet, akiről ha mást nem is, azt legalább el lehet mondani, hogy merőben eltér a Heath Ledger által alakított ikonikus Jokertől.
A film egyik erőssége, hogy tele van jól választott betétdalokkal, a Bohemian Rhapsodytól kezdve a Sympathy For The Devilig sok klasszikus sláger szólal meg a film alatt, remekül megalapozva a hangulatot. Néhány jelenet – például a karakterek bemutatása – kifejezetten jó ritmusérzékkel van rendezve, viszont összességében pont a ritmustalanság miatt válik unalmassá a fim. Ayer vagy túl sokszor hódolt be a producereknek, vagy egyszerűen kifogyott belőle a spiritusz a forgatókönyv felénél. Az Öngyilkos osztag az elején még magával ragadja a nézőt, de onnantól kezdve hogy antihőseink ténylegesen elindulnak a bevetésükre, folyamatosan ül le a történet, pedig akkor kéne csak igazán felpörögnie. Ayer jellemárnyalás címszóval a film utolsó harmadában elkezd drámai monológokat adni a karakterek szájába, amit később giccses fantáziaképekkel is fokoz. Megkapjuk az örök tanulságot, hogy minden rosszfiú a szíve mélyén szentimentális lélek, és nem akar mást, csak boldogan élni a családjával. Ez a közhely egyáltalán nem illik bele a film stílusába, és ezért hamiskásan hat. Nem arról van szó, hogy kötelező egy filmnek végig szórakoztatónak és pörgősnek lennie, de a drámai hatáshoz kell rendes kontextus is, és ezerszer hallott közhelyekkel nem lehet könnyeket csalni a nézők szemébe. A csapatszellem is hagy némi kívánnivalót maga után, Harley-n, Deadshoton és Rick Flagen kívül nem igazán ismerjük meg az osztag többi tagját, egyedül El Diablo kap még némi játékidőt, de Bumeráng kapitány, Killer Croc és Katana csak azért vannak ott, mert a képregények szerint ott kell lenniük.
Az Öngyilkos osztag szórakoztató popcornfilmnek csak-csak megfelel, viszont pár egysoros poénon és látványos jeleneten kívül nem nyújt mást, ezért nem is hozta el a DC-filmek várva-várt új aranykorát.
