Tegnap délelőtt 10 órakor megkezdődtek a 12. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vetítései Kolozsváron. Az idén is mindenevő filmtettes csapat igyekszik kiszúrni a legjobb filmeket – cikksorozatunk ajánl és értékel, útbaigazítással szeretne szolgálni a moziba vágyóknak. Minden kritikánkat a film következő vetítése előtt közöljük. Ma egy kenyai ínyencség, egy angol bevándorlódráma, egy görög „késelő” története és a kultrendező Kiarostami legújabb munkája kerül terítékre.

Tosh Gitonga: Nairobi Half Life

[Főtér] És végre itt az első film, amit a fesztiválon megnéztünk. Kenyai produkció, német támogatással. Afrika világa. Afrika színei. Négerek, elővigyorgó ragyogóan fehér fogsorral. Egy olyan ország, ahol a közönségnek még ínyére van a népies színjáték. Tosh Gitonga filmje minden egzotikumot megkerül.

Úgy kezdődik, mint valamiféle naiv komédia, majd erősen aktuális történetként folytatódik. Íme az óvatoskodások nélkül ábrázolt Afrika, amely helyenként oly nagyon hasonlít a hozzánk közelebbi vidékekhez. Egy kicsit sem hízelgő, ám nagyon is élő látlelet, kiváló, szintén made in Africa zenevilággal. Ha szétszedjük, és elemezzük a nagyváros által megtört szegény vidéki fiú történetét, az a két világháború közötti melodráma világát idézi fel bennünk. A film mégis ügyesen kikerüli a műfaj csapdáit, megmarad hitelesnek, tapinthatónak, magával ragadónak. Bár enyhén didaktikus, és enyhén melodrámai, az alkotás végkicsengése elviselhetővé válik, hiszen az előző másfél órában a film megtanított elfogadni önmagát olyannak, amilyen. (hd)

Még vetítik: június 7., péntek, Főtér, 21:45 (Vagabond la Nairobi)

Abbas Kiarostami: Like Someone in Love

[Szupernóva] A Like Someone in Love alkalmat adott Abbas Kiarostaminak, hogy már másodszor dolgozzon Iránon kívül néhány év leforgása alatt. A helyszín ezúttal Tokió, a történet pedig egy vidékről felköltözött egyetemista lány, Akiko (Rin Takanashi) egy napját és éjszakáját meséli el. A lány titokban „call girl”-ként dolgozik, és egy éjjel, amikor hamar szeretne hazakerülni, hogy a nagymamáját meglátogassa, és a másnapi vizsgájára készülhessen, a főnöke arra kényszeríti, hogy találkozzon egy titokzatos, fontos klienssel.

A film három szereplőre alapozza a a cselekményt: a már említett fiatal lányra, a hirtelen természetű, féltékeny barátjára és egy jószívű idős férfira.  Felváltva találkoznak, beszélgetnek és keresik a megoldást életük gondjaira. A cselekmény ideje rövid, és Kiarostami diszkrét megfigyelője a három szereplő életének. Elég sok a párbeszéd, de a néma jelenetek részletgazdagok és a mellékszereplők épp annyi időre szállnak be a jelenetekbe, hogy megfelelő módon kiegészítsék az egész képet. A színészek játéka érzelemteljes és érzékeny, és a képek szépek. Kiarostami-rajongóknak és esti mozinak kifejezetten ajánlott, de ha valaki akcióra vágyik, válasszon másik filmet. (nb)

Még vetítik: június 3., Cinema City Polus (volt Odeon) – 5-ös terem, 22:15.

Stephen Frears: My Beautiful Laundrette / Az én szép kis mosodám

[3x3 Frears] A brit Stephen Frears filmje a 3x3-as szekció igazi gyöngyszeme. Egy pakisztáni bevándorlócsaládról szól (a téma visszaköszön majd Frears honfitársánál, Ken Loach-nál). Bár kísértik őket a társadalom előítéletei, a pakisztániak sem éppen gerinces, a hagyományos értékrend szerint, erkölcsösen élő társaság. Bemutatásukkor azt látjuk, mit tudtak kezdeni az életükkel ezek a távolról érkezett emberek Angliában: egyikük otthon remek tanár és újságíró volt, de nem tudott beilleszkedni az angol társadalomba, vágyik az értelmiségi létre, de csak vodkába fojtott ábrándozásra futja betegség nyirbálta erejéből. Testvére – kétes úton – pénzes ember lett: autókereskedése és egy lepattant közmosodája van, emellett népes pakisztáni családja egy nyugati életmódra vágyó kamaszlánnyal – meg egy bájos, angol szeretője, aki az élete értelme. Unokatestvérük, Salim dúsgazdag, velejéig romlott drogdíler. A főszereplő a tanár fia, a félkegyelmű módjára vigyorgó Omar: átveszi a nagybácsi mosodáját, felkeresi egykori barátját, a szkinhedekkel csavargó Johnnyt, csór egy kis pénzt, és újraindítja a vállalkozást.

Kegyetlenül hosszú a film bevezetője attól, hogy jó ideig egyetlen szereplő sem szimpatikus, és sejtelmünk sem lehet, hogy merre fog alakulni a történet a súlyos, mégis könnyedén megfogalmazott, elfogulatlan társadalomkritika mögött. Amikor elcsattan az első csók, a sok zilált feszültség sajátos rendszerbe rándul, lüktetni kezd a film, majd a harmónia ismét széthull az emberi gyarlóság szikláján. A pakisztániak ugyanolyan előítéletesek, mint a bőrfejűek, kérdés, hogy Omar mennyire tudja értékelni lelke mélyén a szerelmet.

Az Omart alakító Gordon Warnecke azóta eltűnt a süllyesztőben, Day-Lewis viszont már ekkor képes volt uralni a vásznat annyira, hogy akaratlanul is lejátssza róla a főszereplőt. Hihetetlenül erős a jó útra tért homokos szkinhed nem túl szószátyár szerepében. Már csak őmiatta érdemes megnézni ezt az okos humorral átszőtt filmdrámát. (bk)

Még vetítik: június 8., Florin Piersic mozi, 18:30 (Frumoasa mea spălătorie)

Jánisz Ekonomidész: Macherovgaltis / Knifer / Késelő

[Fókuszban Görögország] Meglepő Jánisz Ekonomidész Késelő című filmje: a fekete-fehérben forgatott, inkább „harmonikus zajokkal” mintsem zenei aláfestéssel gazdagított alkotás annyira nyers, hogy a néző a szó szoros értelmében képtelen megemészteni azt. Hosszú, kimerevített snittekkel, szinkópás ritmusú vágásokkal rángatja bele a nézőt sötét, kontrasztot nélkülöző világába. Rángatja, hiszen ki szeretné meglátogatni ezt a lelki szürkeségben elveszett világot, ahol nyoma sincs annak a „kirobbanó görögségnek”, amit a Zorba vagy akár a Bazi nagy görög lagzi után elvárna a mozilátogató... Ebben a közegben önmaguktól is idegenkedőeknek tűnnek a szereplők, akik kisszerű, mindennapos külvárosi csetepatékban őrlődnek, veszett kutyákkal és veszett emberekkel folytatnak kilátástalan harcot, majd fáradalmaikat viaszosvászonnal letakart kocsmaasztalok mellett pihenik ki. Vagy pedig elhagyatott parkokban – a film egyik mellbevágó jelenete az, amikor súlyos vétke következményei elől menekülő antihősünket verbálisan kitámadja egy hajléktalan, hogy miért pont az ő fáját foglalta el, amikor a parkban annyi más fát talált volna ahhoz, hogy nekitámaszkodva kiszuszogja magából a rémületét.

Sem a vásznon, sem a lelkekben nincsenek színek, még a naturalistán tálalt szerelmi jelenetek sem felszabadítóak, hanem görcsösek és csak silány eszközei ettől a bomlasztó környezettől való pillanatnyi elszakadásnak. Egyedül egy groteszk, parodisztikus színelőadás mise en abyme jelenetében dereng fel valamilyen halványrőt, alvadt vérszínű fénykéve a „főszereplőnk” elégedett arcán – és itt könnyedén magára ismerhet a mozisötétbe burkolózó néző... (pá)

Még vetítik: június 3., Művész (Arta) mozi, 12:00 (Cuţitarul)