A filmgyűjtemények dolgozói restaurálások és kutatói munkák közben mindig egészítettek ki töredékes filmalkotásokat. Abel Gance és Fritz Lang munkái is átmentek ilyen restauráláson. Mégis az 1990-es évek fordulóján megjelent Michael Cimino A mennyország kapuja (Heaven’s Gate, 1980) című filmje és Ridley Scott Szárnyas fejvadásza (Blade Runner, 1982) apropóján a rendezői változat fogalma. Ez többszörös változásokkal ugyan, de manapság az alternatív forgalmazás egyik sajátosságává nőtte ki magát.
A kritikusok és az elemzők néha bakot lőnek, amikor a rendezői változatokat vizsgálják, mert naivan abból indulnak ki, hogy a director’s cut kifejezés a profitvezérelt stúdiókkal és azok producereivel szemben az adott mű egyfajta sajátosabb, ne adj’ isten szerzőibb változatát jeleníti meg. Nos, nem kell különösebb statisztika, hogy rájöjjünk, nem így van. Maga a fogalom eredetileg a vágási folyamat egy átmeneti fázisát jelölte, amely megelőzte a végleges produceri változatot. Nagyjából annyit takart, hogy a rendező összevágta a filmet és a producer ebből indult ki, ezt korrigálhatta. A vágási folyamaton először az újhollywoodi generáció változtatott, a fogalom később vált a szerzőibb változat márkanevévé. Ezen kiadások ma is erre a marketingre hajtanak, de valójában már régen nem erről szólnak (ha egyáltalán valaha is erről szóltak).
Először is szeretném leszögezni, hogy ebben az írásban inkább konkrét filmeken keresztül igyekszem bemutatni e verziók általam azonosított fajtáit. A játékiparban, a televízióban, a zeneiparban és a képregény-világban előforduló, hasonló terminussal aposztrofált művekről nem lesz szó. Másodszor, szeretném kerülni, hogy a filmgyártási és vágási fázisokban kutakodjak. Célom magának a fogalom tipológiájának a leírása, illetve ezáltal annak bemutatása, hogyan változott ez a kifejezés majd’ két évtized alatt. Harmadszor: fontosnak tartom leszögezni, hogy a rendezői változat elviekben különbözik a bővített változat, a különleges kiadás, az alternatív vágás stb. elnevezésektől annak ellenére, hogy a határvonalak nagyon képlékenyek. A rendezői változat azonban nagyobb kiegészítési spektrumot fog át, az előbb említett fogalmak általában csak marketingszempontú kiegészítéseket tartalmaznak, ritkábban változtatják meg egy adott film végső kicsengését – ez inkább a rendezői változatokra jellemző. Mindemellett persze vannak ellenpéldák is, amelyekről szólni is fogok. Ezen kifejezéseket talán azért is találták ki, mert túl sok minden tartozott bele a legkorábban használt director’s cut és special edition tárgykörébe. Ezért az alábbiakban inkább azt tekintem rendezői változatnak, amit az adott mű rendezője is annak tekint. Például A Gyűrűk Ura (Lord of the Rings, 2001–2003) vagy a Gladiátor (Gladiator, 2000) speciális vagy bővített változatai egyszerűen azért nem rendezői változatok, mert e filmek direktorai leszögezik, hogy a moziban vetített verzió számít az ő verziójuknak. Ebből kifolyólag a rendezői vágások nem feltétlenül egy adott film hosszabb verzióját jelentik. Maga a kifejezést annyi mindenre rá lehet húzni és rá is húzzák, hogy szinte képtelenség egy cikkben megfogni ezt a jelenséget. Én sem törekszem erre, inkább csak – remélem, hogy helyesen – egy szemléletet szeretnék közvetíteni.
Ha a director’s cut kifejezést olvassuk egy DVD-borítón, annak az a célja, hogy beindítsa az emberben a bizsergető érzést: a film valami olyasmit nyújthat nézőjének, amit addig a moziverzióban nem láthatott. A potenciális befogadó az a néző, aki már végigizgulta a filmet és elhiszi, hogy a cenzorok szigorú keze a közösségi filmélményre alkalmatlannak minősített, de fontos jeleneteket távolított el, és most ezeket láthatja. AHA-élmény után vágyakozó nézőkről van tehát szó. Néha az öncenzúrázásról is beszélhetünk: a producerek a nagyobb korhatár-besorolás miatt kurtítják meg filmjeiket, a bevétel növelése reményében. Aztán a néző/vásárló hoppon marad, hiszen a moziban már végigizgult jelenetek között ugyan megbújik néhány percnyi új szcéna, de igazából nem rak hozzá semmit az élményhez, sőt néha még észrevehetetlen is. Ezek megfelelnek a bővített, illetve az unrated, vágatlan változat típusainak, vagyis semmilyen szerzői attitűd, jelentősebb változás nem történik a filmben, amelynek ugyanazok a hibái vagy erényei. Csak reklámfogásról van ez esetben szó. Megannyi példát hozhatnék itt fel a horrorszériák kiegészített fejezetein keresztül (Fűrész III., 2006) erotikus töltetű filmek törölt momentumaiig (Az éj színe, 1994). Mégis, hogy hangsúlyozzam ennek képtelenségét, íme, két ordító példa: Michel Bay Pearl Harborjának (2001) rendezői változata, az eredeti 183 perces vetítési ideje mellett kereken egy perccel hosszabb. Ennél nagyobbat kaszál Paul Verhoeven, aki a Robotzsaru (Robocop, 1987) – egyik – rendezői kiadásában, pár véres snittet visszahelyezve, ólomsúlyos 23 másodperccel hosszabbította meg cyborgeposzát. Elképesztő, nemde? Ezeket a rendezői változat mint marketingfogás kategóriájába sorolhatjuk: csak hosszabb-rövidebb, de lényegtelen részek kerülnek bele egy adott filmbe.
Ridley Scott Ellen Ripley hadnagya (Sigourney Weaver), miután leszámolt a nyolcadik utassal (Alien, 1979), „nyugodtan” hajthatta le fejét, mert James Cameron szőtte tovább álmait. Az Aliens (1986) már másfaja hangot ütött meg, mint Scott mozija, de még Cameron is csonkának érezte az amúgy is kétórás akciómozit. Mikor a 90-es évek elején a Szárnyas fejvadász újravágása nagy sikert ért el, Cameron is úgy gondolta, hogy újra leporolja klasszikusait. Így első körben majdnem 20 perccel egészítette ki Ripley hadnagy kalandjait. Bár ez a változat hivatalosan special editionként futott, mégis olyan aspektusokat tartalmaztak a kiegészített jelenetek, amelyek miatt a fimet később már az alkotók (és a filmről írók is) rendezői változatként vizsgáltak. Ez nagy presztízst adott a special edition kifejezésnek. Később George Lucas is így dobta moziba (1997-től) a Csillagok háborúja-trilógia felújított változatát. Az Aliensnél a változások szembetűnőek voltak. A főszereplő karaktere árnyaltabb lett: szó esett a hadnagynő elhunyt lányáról, és emiatt világosabb lett, hogy miért változott gondos anyává, amikor megismerte az árva Newtot (Carrie Henn). Cameron másik filmjét, A mélység titkát (The Abyss, 1989) is ilyen árnyalatokkal egészítette ki, ekkor már bátrabban használta a rendezői változat kifejezést. A mély tengerben felfedett vízlények a befejezésben egy hatalmas szökőárral akarják elsöpörni az emberiséget. De ha az Alien-sagánál akarunk maradni, a David Fincher által vezényelt Alien3 rendezői kópiájában egész szimbólumok változtak meg, és nyertek ezáltal új tartalmat: a parazita szörny a moziverzióban kutyából, a rendezőiben bikából kelt életre. Ezek a jellegzetességek ugyan már magabiztosabb rendezői kézjegyet hordoznak, de még mindig nem lépnek ki a bővített változat és special edition fogalmi keretéből. Hiszen a feltételezett rendezői, vagyis szerzői kézjegy csak a látványban és a karakterábrázolásokban, tehát csak részben fedezhető fel. Ezért a film dramaturgiájának kisebb súlyponti módosulását nevezhetjük a rendezői változat mint javított filmnek, amelynek tipológiai alapjai – ellentmondásosan – a special edition fajtájából származnak. Ha director’s cut elnevezéssel találkozunk a boltok polcain, akkor többségében ilyen DVD-ket találhatunk. A fogalmi keretek tehát már összemosódnak, nehéz lenne megállapítani, itt vajon mi számíthatna rendezői kézjegynek vagy pusztán marketingfogásnak. A tisztánlátásban itt is a rendező szava segíthat.
Ezekhez a változatokhoz közel áll, ám mégis tágabb spektrumú a rendezői változat mint megváltoztatott film fajtája. Ezek többfélék lehetnek, az előzőekből kiindulva a kibővített verzióban az új jelenetek egyrészt megváltoztatják a szereplők jellemét, motivációit, másrészt maga a dramaturgiai szerkezet is megfordul. Ennek lehet legszélsőségesebb példája, amikor a rendezői változatban a producerihez képest teljesen megváltozik a film mondanivalója. Bontsuk ki ezeket a fajtákat bővebben. Az első a karakter jellegének mélyítéséből adódó dramaturgiai változásokat helyezi középpontba. Erre a legjobb példa talán Ridley Scott Mennyei királyság (Kingdom of Heaven, 2005) című filmjének director’s cutja. Egyébként ehelyütt megjegyzem, hogy talán Scott életműve rendelkezik a legtöbb kiegészítéssel, filmográfiájában majdnem az összes alternatív változatra találhatunk példát. Visszatérve mozijára, a bemutatott kereszteslovagos kardozósdi Ibelini Balianról (Orlando Bloom), egy papgyilkos, renegát kovácsfiúról szól, akit az a szerencse ér, hogy egy nagy múltú keresztes vitéz (Liam Neeson) örökösének teszi meg. Bűnbocsánatért megy a Szentföldre, de belekeveredik a Jeruzsálemet visszafoglalni akaró szaracén háborúba, elszereti a jeruzsálemi hercegnőt, végül ő válik a város védőjévé, hősévé. Maga Balian valóban létező személy volt, de jellemében inkább a filmbéli negatív karakterhez, Chatinaldi Rajmondhoz állt közel. A film történelmileg nagyon sokat csúsztat, mégis a csataábrázolások túlnyomórészt hitelesek maradnak. Összességében Scott filmje egyszerű motivációjú történelmi kliséhalmaz lett. Nem így a rendezői változata, amely közel 45 perccel hosszabbította meg az eredeti sztorit. Sok allegória mellett megismerjük Balian feleségének tragédiáját, aki öngyilkosságot követett el, miután sógora megerőszakolta. Vagyis Balian saját testvérének meggyilkolása után indul a Szentföldre. Szibilla (Eva Green) jeruzsálemi hercegnő pedig saját fiát mérgezi meg, hogy a hatalmas templomosok ne taszítsák le a trónról és ne öljék meg. Összevetve, a rendezői változat több és mélyebb drámát hordoz, picit árnyalja is a történelmi környezetet. Ennek ellenére nem lehet megbocsátani neki azt a történelmi képtelenséget, hogy egy papgyilkos kovácsfiú Jeruzsálem védőjévé avanzsálódik. Mindemellett a Mennyei királyság rendezői vátozata, pontosított drámájával, teljesen megváltoztatja a film feszültségét, dramaturgiáját, a szereplők egymáshoz fűződő viszonyát, úgy, hogy közben a film alapvető üzenete és jellege nem változik.
Eddig jobbára olyan filmekről beszéltem, amelyek kiegészítései valamicskét hozzáadtak a filmekhez. Ám vajon létezik olyan rendezői változat is, amelynek kiegészítései egy remekművet tesznek tönkre? A válasz: igen. Giuseppe Tornatore 1988-as Cinema Paradisója egy kellemes, szentimentális mese volt a moziról. A kritikusok és a közönség is imádta, majdhogynem új Felliniként ünnepelték az olasz rendezőt. Be is zsebelt jó pár díjat, de ez Tornatorének nem volt elég. Több mint tíz évvel ezután moziba küldte a majdnem egyórányi anyaggal kiegészített rendezői változatát, amely az eredeti mű ostoba, hosszadalmas és giccses melodrámai kiegészítése. Ez a kiadás lefékezve megmásítja az eredeti film dramaturgiáját, és átlépi a fogyasztható érzelmesség határát is. Így tulajdonképpen egy új, jelentős hangsúlyeltolódásokkal rendelkező mozit kapunk, a szeretett retróhangulat helyett pedig szirupos szerelmi beteljesülés vár ránk. Tornatore vágása bizonyítja azt, hogy nem mindig indokolatlanul hull ki a celluloidszalag a vágógépből.
