Nuovo cinema Paradiso (Cinema Paradiso)
Történet
Az apját a háborúban elvesztő Salvatore rajong a filmekért. Ha csak teheti, minden idejét a moziban tölti. A parányi Cinema Paradiso az otthona, a filmek a szülei. A vetítőterem és a gépház serdülőkorának legfontosabb helyszínei, ahol meghatározó élményekben van része. A folyton ott tüsténkedő fiú különös barátságot köt az életvidám középkorú mozigépésszel, Alfredoval, aki tanácsokkal látja el a szerelemről, és az élet nagy dolgairól. Salvatore a Cinema Paradisoban dolgozik tanoncként addig a szomorú napig, amikor a mozit tűzvész pusztítja el.
Ezt írtuk a filmről:
A Cinema Paradiso, egy öregedő „siculus” szemével nézve – Tornatore Szicíliája
Nem is az édes-bús, nosztalgikus íz miatt szeretem, szinte a rajongásig, Tornatore filmjét, hanem Szicília miatt, pedig a Cinema Paradisóban Szicília sosem tolakodik előtérbe, mindvégig megmarad háttérnek, diszkrét „kontextusnak”.
TIFF 2014, percről percre
Kedves Olvasónk! Az eddigiekhez hasonlóan követjük végig az idei, immáron 13. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált is: minél több filmről minél hamarabb jelentetünk meg kritikát, hogy tudd eldönteni, bemész-e a második vetítésére – illetve hogy tudd, miről maradtál le. Ezen a folyamatosan frissülő oldalon (az refresh gombra ragadjanak a mancsok!) összegezünk mindent, amit az idei TIFF-ről megjelentettünk, a könnyebb kereshetőség végett a román címet is igyekeztünk mindenhol feltüntetni. Ja, és a filmekre szavazni is lehet, sőt, kell!
Az olasz film története – A hetvenes évektől napjainkig (3.)
„Mindenki azt a hatalmat gyűlöli legjobban, amely leigázza. Én tehát azt gyűlölöm különös hévvel, amelytől ma szenvedek. Mert olyan rettenetes eszközökkel manipulálja a testet, hogy Hitlertől sincs mit irigyelnie. Úgy manipulálja a testet, hogy átalakítja a tudatot, mégpedig a legkártékonyabb módon: új, elidegenedett értékrendet hirdet, a fogyasztói társadalom értékeit.” (Pier Paolo Pasolini, 1975)
Vágott-kép – Gondolatok a rendezői változatokról 1.
A filmgyűjtemények dolgozói restaurálások és kutatói munkák közben mindig egészítettek ki töredékes filmalkotásokat. Abel Gance és Fritz Lang munkái is átmentek ilyen restauráláson. Mégis az 1990-es évek fordulóján megjelent Michael Cimino A mennyország kapuja (Heaven’s Gate, 1980) című filmje és Ridley Scott Szárnyas fejvadásza (Blade Runner, 1982) apropóján a rendezői változat fogalma. Ez többszörös változásokkal ugyan, de manapság az alternatív forgalmazás egyik sajátosságává nőtte ki magát.
A mozi szerelmesei vagy a szerelmesek mozija? – Giuseppe Tornatore: Nuovo cinema Paradiso / Cinema Paradiso (rendezői változat)
Érdemes-e közzétenni egy film rendezői változatát, ha a vágott verzió már – többek között – nyert egy Oscar-díjat? Hordozhat-e lényeges tartalmat az az ötvenegy perc, ami korábban a vágóolló áldozatául esett? A Cinema Paradiso esetében – legalábbis a második kérdésre – igen a válasz. Tornatore lírai nosztalgiázása és tisztelgése a mozi előtt így érzékeny melodrámává vált.
Imádat-metaforika – Giuseppe Tornatore: (Nuovo) Cinema Paradiso, 1988
„Mikor lesz már vége a nyárnak? Egy filmben már vége lenne.” „Az élet nem olyan, mint amilyennek a moziban láttad” – hangzik el a legendás szereplők szájából az idén 20 éve bemutatott, mozibolondok érzéshordozójának nevezhető Cinema Paradisóban. Tornatore, a film szerzője idén ősszel újfent pátriája történelméről regélt nemrégiben a 66. Velencei Filmfesztivál nyitófilmjében, a Baariában1.