Imádat-metaforika – Giuseppe Tornatore: (Nuovo) Cinema Paradiso, 1988

2009. szeptember 4.

„Mikor lesz már vége a nyárnak? Egy filmben már vége lenne.” „Az élet nem olyan, mint amilyennek a moziban láttad” – hangzik el a legendás szereplők szájából az idén 20 éve bemutatott, mozibolondok érzéshordozójának nevezhető Cinema Paradisóban. Tornatore, a film szerzője idén ősszel újfent pátriája történelméről regélt nemrégiben a 66. Velencei Filmfesztivál nyitófilmjében, a Baariában¹.

Káoszelméletek – Christopher Nolan-portré 2.

2009. augusztus 26.

Formabontó második filmje, a Mementó után – amely tartolt az amerikai független- és kommerszfilm-fesztiválok mezőnyében – Nolant számos álomgyári fejvadász próbálta becserkészni. A rendező végül is hagyta magát, ám látszólagos tömegkiszolgálása midcultosodássá módosult, aminek csúcspontja egy a mainstream képregényekből és nagyvásznas adaptációkból jól ismert szuperhős deheroizálása lett.

Egy valkűr hanyatlása – Quentin Tarantino: Inglourious Basterds / Becstelen Brigantyk

2009. augusztus 24.

Zseni. A posztmodern filmművészet zsonglőrje – állítják róla a méltatói. Az ellentábornak is megvan róla a véleménye: kókler, a Ponyvaregény óta a semmit ragozó, túlértékelt iparos. Quentin Tarantino majdnem 10 évig dolgozott új mozija, a Becstelen Brigantyk forgatókönyvén. Rossz bevallanom, de éppen most jött el az a pillanat, mikor az ellendrukkerek oldalára kell állnom.

Káoszelméletek – Christopher Nolan-portré 1.

2009. augusztus 17.

Dicsérendő tendencia tapasztalható a 2000-es évek amerikai akciómozi-, thriller- és kalandfilm-termésében. Mintha a zsánerfilmek alkotói ráéreztek volna, hogy műveik akkor válnak igazán átélhetővé, ha mentális problémákkal sújtott hősöket küldenek a tettek mezejére, akik a sokadik padlóra esés után önmaguk rekonstruálásában ismerik fel az üdvösséghez vezető utat. Christopher Nolan, a brit származású amerikai filmrendező is ilyen alkotó.

Chicagói kakofónia – Michael Mann: Public Enemies / Közellenségek

2009. július 23.

Michael Mann igen ellentmondásos rendezővé nőtte ki magát az utóbbi 5 évben. Legtöbbször a történetet elkenő digitális kamera mániáját rosszallják az ítészek, és magam is úgy vélem, hogy a Collateral – A halál zálogában még a tartalom és a forma egyensúlyát tükröző technikája a Miami Vice-ban már kezdett elsikkadni. Akkor azt saccoltam, hogy a mélypont csak idő kérdése.

Csellengő olaszok – Vittorio De Sica: Ladri di biciclette / Biciklitolvajok, 1948

2009. június 19.

Vittorio De Sica éppen a 60 évvel ezelőtti Oscar-gálán vitte haza második (a négyből!) szobrocskáját az olasz neoralizmus iskolapéldájával, az azóta is minden filmes tankönyvben a kötelezők közt előkelő helyet élvező Biciklitolvajokkal.

Dél-koreai pszicho – Na Hong-jin: Chugyeogja / The Chaser / Az üldöző

2009. március 23.

Az üldöző úgy indul, mint egy ízléses romantikus mozi. Színpompás felvételek kalauzolják a nézőt az éjszakai Szöulban, ahol egy szimpatikus fiatal lány mobilon hívja az udvarlóját. A férfi rövidesen megérkezik, és lovagiasságával elbűvöli őt – gondolhatnánk, ám a jövendő édes-bús love story-ra vonatkozó tippünket lassan megcáfolja a rendezői koncepció.

Nem mi nevetünk a végén... – Zack Snyder: Watchmen / Az őrzők

2009. március 9.

...hanem a producerek. Gondoljuk csak végig! A 80-as évek végén Terry Gilliam azt mondta, a 12 részes graphic novel két órában megfilmesíthetetlen és csak egy 12 órás minisorozatként él meg. Az új évezredben Aronofsky és Greengrass is próbálkozott, de végül Zack Snyder bizonyíthatott, aki korán világossá tette, hogy a 300-ban elővezetett stílusát viszi tovább.

A Kos estéje – Darren Aronofsky: The Wrestler / A pankrátor

2009. február 23.

„Légy tanúja Mickey Rourke feltámadásának!” – hirdeti az amerikai plakátszöveg. A szebb napokat is megélt színész comeback-je valójában a 90-es évek végi, 2000-es évek eleji mellékszerepeivel (Buffalo ’66, Volt egyszer egy Mexikó, A tűzben edzett férfi) kezdődött, majd a Sin City bestiális antihősével kapcsolt nagyobb fordulatszámra.

Borúra derű – David Fincher: The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

2009. január 19.

Úgy tűnik, David Fincher jelenlegi munkásságát a védjegyeitől való finom eltávolodás jellemzi. Tavaly a Zodiákus után nyomozók életét felforgató képi-és csoportlélektani realizmus lepte meg a bomlott pszichéről regélő ex-videoklipes rajongóit, idén pedig a mágikus realizmus üti ki a nyeregből az eddigi műveit uraló depresszivitást.