A filmgyűjtemények dolgozói restaurálások és kutatói munkák közben mindig egészítettek ki töredékes filmalkotásokat. Abel Gance és Fritz Lang munkái is átmentek ilyen restauráláson. Mégis az 1990-es évek fordulóján megjelent Michael Cimino A mennyország kapuja (Heaven’s Gate, 1980) című filmje és Ridley Scott Szárnyas fejvadásza (Blade Runner, 1982) apropóján a rendezői változat fogalma. Ez többszörös változásokkal ugyan, de manapság az alternatív forgalmazás egyik sajátosságává nőtte ki magát.
James Cameron, aki a Titanickal – máig minden idők legnagyobb bevételét elérő és egyben legtöbb Oscar-díjjal jutalmazott mozijával – „világcsúcstartó” a hollywoodi sztárrendezők sorában, szinte pályafutása kezdetétől töretlenül a rivaldafényben áll. Neve, nagyjából az 1984-es Terminátortól kezdve, egyet jelent a garantált kasszasikerrel. Most pedig itt az „Avatar-láz”, így a forgatókönyvíró-rendezőnek jó esélye lehet új rekordokat dönteni.
Nézem a mozit és okoskodom. Mert néha szándékon kívül és túl, mély dolgokkal okosít a látvány. Például magamról is csak utólag tudom meg, hogy akkor éltem, mégis még akkoriban, amikor a természet még annyira ismeretlen, hogy néha „természetfeletti” a minősége és besorolhatósága. Hogy is lesz, és mikor, hogy a földi lét felkészülten áll szembe – önmaga elért szintjének méltóságával és toleranciájával – mindennel szemben, azzal is, amit nem ért meg, nem fog fel azonnal, csak azt tudja már (maga)biztosan, hogy az lehet hozzá képest primitív vagy lehet okosabb, berezelni nem kell tőle.
