Versenyfilmek a 21. TIFF-en 1.: The Last Execution; Babysitter; The Execution; Beautiful Beings; Pamfir Versenyfilmek a 21. TIFF-en 1.: The Last Execution; Babysitter; The Execution; Beautiful Beings; Pamfir

Versenyfilmek a 21. TIFF-en 1.

The Last Execution; Babysitter; The Execution; Beautiful Beings; Pamfir

Íme, a 2022-es Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) versenyfilmjei közül az első adag.

A fesztivál következő öt versenyfilmjéről csütörtökön közlünk szöveget, a magyar versenyfilmről (Szelíd) írott kritikánk ide kattintva olvasható.

Franziska Stünkel: Nahschuss / The Last Execution

A szocialista ideológiától fuldokló Német Demokratikus Köztársaságban csak úgy hemzsegtek a politikai indíttatású kivégzések, erről azonban még ma is csak kevesen tudnak. Ezen szeretett volna javítani a témában közel egy évtizedig kutató Franziska Stünkel, aki Az utolsó kivégzéssel Dr. Franz Walter igaz történetét vitte vászonra. A boldogulásért küzdő férfira egy napon rávilágit a szerencse: tekintéllyel járó, jól fizető állást ígérnek nekik. Csakhogy az addig tisztes erkölcsi nívón mozgó tanárt a rezsim titkosszolgálatának igájába állítják, mélyrepülésének nyomvonalán pedig már senki nem módosíthat. A kezdeti apró munkákat emberi életekbe kerülő lehallgatási megbízások váltják fel és ezzel párhuzamosan a feleségével való kapcsolata is egyre csak romlik. Franz nem lel örömet abban, amit csinál, sőt, egy adott ponton túl már menekülni szeretne, csakhogy az orwelli valóság poklából tulajdonképpen sosem volt visszaút.

A német rendezőnő szüntelenül mozgó kamerája mindvégig szorosan Walter nyomában marad, a karaktert alakító Lars Eidinger pedig mély átéléssel teljesíti az egyre fokozódó próbatételeket. A film képi világa igencsak visszafogott, az autoriter államból ugyanis hiányoznak a színek, minden fakó és idegen, a barna különböző árnyalatai uralkodnak. Franziska Stünkel még a zenét is mellőzi filmjéből, helyette a főhős széles skálán mozgó légzéshangjaira figyel. A rendszerről mindent elmond a tény, hogy annak kitaszítottjai – mint amilyen Franz is – hiába ismerik annak minden csínját-bínját, a hatalommal szemben még így sincs semmi esélyük. A többnyire valódi helyszíneken forgatott jelenetek közül a kivégzés bemutatása a legsokkolóbb: még mielőtt az elítéltet a vesztőhelyre kísérnék, egy váratlan tarkólövéssel végeznek vele. Biztonságban pedig a rendszert látszólag maguk mögött hagyó emberek sincsenek, a megkönnyebbülés illúziója ugyanis a Nyugat-Németországba menekült állampolgárokat sújtja a leginkább: mindennapjaikon továbbra is titkosügynökökkel osztoznak.

A filmet még vetítik a TIFF-en június 21-én, ma délután 17.30-tól a Victoria (Győzelem) moziban (Ultima execuție).


Monia Chokri: Babysitter

Monia Chokri Sundance-et is megjáró komédiájában saját magára osztja az egyik főszerepet, hogy aztán nevettetve meséljen a korunkat időnként még mindig átitató szexizmusról és nőgyűlöletről. Cédric és haverjai éppen egy UFC-meccset néznek Las Vegasban, amikor az alkoholtól és a csinos lányoktól egyaránt megrészegült férfi a mérkőzés végén megcsókolja az élő adásban nyilatkozó riporternőt, hogy a későbbiekben még munkahelyéről is felfüggesszék. A felnövésről már régen lemondó Cédricnek emellett még ott van a szülés utáni depressziójával küzdő barátnője, Nadine (őt játssza a rendező), illetve az éjszakákat végigsíró kisbabájuk is. A krízishelyzetből való kilábalás reményében testvérével, Jean-Michellel arra vállalkoznak, hogy egy nagy, kollektív bocsánatkérő könyvet írnak, hogy leszámoljanak addigi szexista múltjukkal. Tervüket a frissen felvett fiatal bébiszitter (akit egyenesen Brigitte Bardot-hoz hasonlítanak) állítja feje tetejére, aki nem csak a két férfi nőkhöz fűződő viszonyának problémáira világít rá, hanem Nadine felépüléséből is rendesen kiveszi a részét, a tökéletesen elvégzett gyermekgondozásról már nem is beszélve. Amy, a bébiszitter a szereplők tudatalattijába férkőzik, majd a ki nem mondott vágyak provokatív szócsövévé válik: hol pornófilmekre hajazó szexi szobalányruhában jelenik meg, hol pedig műpénisszel ajándékozza meg az újdonsült édesanyát.

A Babysitter karakteres vizuális világa mindenképp dicséretet érdemel, a film számos helyen ötletes képi megoldásokkal operál, legyen szó akár a „marcipán esztétikájú” látványvilágról, a színek erőteljes kihasználásáról, vagy éppen az ügyesen kivitelezett tükröződésekről. A rendező nem sajnálta az energiát sem az egyes beállításokból, jeleneteiben többször is gyors váltásokkal ugrik egyik karakterről a másikra. Emiatt időnként úgy érezhetjük, hogy kissé elfáradtunk, de aztán a következő vicces geggel gyorsan visszarázódhatunk. Monia Chokri tabumentes meséje nem riad el a szürreális, már-már álomszerű betétektől sem, túldíszített szimbolizmusával pedig azzal is szembesíti nézőjét, hogyan is kellene kinéznie „morálisan összeszavarodott„ korunkban egy férfi-női viszonynak. És ahogyan a Nadine-t alakító rendező karaktere mondja: „mi, nők, semmi másra nem vágyunk, csak egy normális kapcsolatra.”


Lado Kvataniya: Kazn / The Execution

Ha A kivégzés nézése közben Bong Joon-ho 2003-as krimije jut eszünkbe, jó úton járunk, Lado Kvataniya ugyanis vállaltan inspirálódott a dél-koreai rendező korai alkotásából: a film egy adott pillanatában fel is tűnik egy Memories of Murder (A halál jele) feliratú kazetta. A kivégzés ugyanakkor még csavar néhányat a történeten, a fejezetekre osztott film végjátékával pedig egy váratlan gyomrost visz be a darabok összerakásával elfoglalt nézőnek.

Issa felügyelő nem sokáig élvezheti az előléptetésének apropójából szervezett ünnepséget: a rendőrségről telefonálnak, ugyanis rossz embert csuktak le. A keresett személy egy több, mint 30 áldozatot szedő sorozatgyilkos, aki már évek óta nők lemészárlásával és megerőszakolásával tartja rettegésben az orosz vidéket. Mindig egy lépéssel a nyomozók előtt jár, amikor pedig rendőreink már azt hiszik, hogy végre közelebb kerültek a megoldáshoz, akkor tévednek a leginkább. Kvataniya filmje folyamatosan ugrál az 1988-as és 1991-es évek között, ekképp gyűjtve össze a jelent is befolyásoló töredékeket, hogy azok majd a hetedik fejezetre lesújtó tablóképpé álljanak össze.

Az egyik jelenetben az aktuális gyanúsított azzal próbál védekezni, hogy rossz gyerekkora volt. Csakhogy ez Oroszország – érkezik a nyomozótól a válasz. Az orosz rendező rendesen összekeveri a és a rossz szerepeket, nehezen tudjuk eldönteni, hogy nekünk akkor most kivel is kellene lenni. Igencsak megkérdőjelezhetőek az ügyet vezető Issa módszerei, aki sokszor kínvallatásokkal próbál válaszokat kicsikarni, de fiatal társának titokzatossága is minimum óvatosságra int. Amikor pedig a lányát elvesztő édesanya azt a kérdést szegezi a rendőrcsapatnak, hogy miben is különböznek ők annyira a gyilkostól, a válasz elsuttogásának feladata már a nézőre hárul. Lado Kvataniya erős kritikával illeti hazáját, amely szerinte bármilyen mondvacsinált ürüggyel képes volt rácsok mögé juttatni a kor kitaszítottjait, legyenek azok a szexuális kisebbségek vagy akár a mentális betegségekkel küzdők. A rendszert már régen nem érdekli a gyilkos előkerítése: elég, ha valaki leüli a kiszabott büntetést, még ha ártatlan is. A határvonalak elmosása a film végére sem csillapodnak, sőt, akkor nyernek igazán értelmet, a végeredmény pedig mentes mindenféle reménytől.

A filmet még vetítik a TIFF-en június 21-én, ma este 22.15-től a Victoria (Győzelem) moziban (Execuția).


Guðmundur Arnar Guðmundsson: Berdreymi / Beautiful Beings 

Guðmundur Arnar Guðmundsson izlandi rendező a 2017-es TIFF-ről a legjobb rendezésért járó díjjal térhetett haza, és ez idei filmjétől, a Csodálatos teremtményektől sem volna olyan nagy meglepetés, hiszen Guðmundsson nagyszerű munkát végzett a fiatal színészekkel. A felnövéstörténet helyszíne a festői szépségű Izland, a cselekmény azonban annál jóval keményebb, mint amit egy ilyen környezettől elvárnánk. Ballit egyedül neveli édesanyja, miközben a nevelőapa éppen börtönbüntetését tölti. A fiatal fiú életében mindennaposak az iskolai bántalmazások – talán már nem is lehetne neki újféle megaláztatást mutatni. Addi, Konni és Siggi, a három kamaszfiú lassan maguk közé fogadnák a nehéz sorsú tinédzsert, csakhogy a környéken gyakorlatilag mindenkinek nehéz a sorsa. Alkoholista apák, elvált szülők, rettegésben tartott családok – ez jutott a felnövésükben el-elakadó fiataloknak. Naponta keverednek durva verekedésekbe, falkákba verődött gyerekek járják a város utcáit. Az apátlanság mindenkire rányomta bélyegét, a vidék csak úgy tobzódik az erőszakban.

Guðmundsson néha a misztikumhoz nyúl, hogy azáltal is közelebb vigyen minket a vásznon megszülető és elhaló barátságokhoz. Az izlandi rendező fontos szerepet tartogat a víz motívumának is, a szigetet körbeölelő tenger élet és halál fölött megosztottan uralkodik. Balli igazi apját éppen a tenger nyelte el, de a négy fiú a fontosabb pillanatokban mindig a parton tartózkodik. Elragadó közeliek, szubjektívek, a szereplőkkel együtt táncoló kamera, az objektívbe beszűrődő napfény lírai képsorai tarkítják a cselekményt csak nyomokban tartalmazó filmet. Az apák és mostohaapák váratlan megjelenésével együtt a szelek is feltámadnak, a hullámok pedig egyre nagyobbakká híznak, hogy megtörésük után mérhetetlen pusztítást hagyhassanak maguk után. A film végén azonban még így is mosolygunk: szemtanúi lehettünk ugyanis valami nem mindennapi csodának, amelyről szavakban nem, csak képekben lehet beszélni.

A filmet még vetítik a TIFF-en június 21-én, ma délután 15.00-tól a Victoria (Győzelem) moziban (Făpturi de vis).


Dmitro Szuholitkij-Szobcsuk: Pamfir

A Cannes-ból egyenesen Kolozsvárra érkező Pamfir egy olyan apa-fiú kapcsolatot ábrázol, ahol az egyik bűnei a másikra egyaránt átterjednek, a kölcsönös vezeklést viszont már eltérően viselik; és bár a cipelésben egymás segítségére siethetnek, az utolsó emelkedőt mégis egyedül kell megtenniük. Egy kis ukrán faluban vagyunk, amelyet már régóta leuralt a rendszerszintű korrupció. Leonid, az apa családeltartás végett hónapok óta külföldön dolgozik, amikor pedig végre hazatér, fia, Nazar csakhamar azzal fogadja, hogy sikerült felgyújtania az imaházat, ahova kóruspróbára kellett volna járnia. Az apátlanul felnövő fiú tettével sikeresen visszataszítja Leonidot elfeledett csempész múltjába, mely zuhanást még szintén sikerrel venne, ha nem szólna közbe a falu első embere, a környék kiterjedt bűnhálózatának legtetején álló Mr. Orest.

Dmytro Sukholytkyy-Sobchuk (Dmitro Szuholitkij-Szobcsuk) hosszú beállításokban mesél bűn és bűnhődés örökletességéről, illetve azokról a kétségbeejtő ukrán állapotokról, melyek az országban helyenként még ma is uralkodnak. Orest mindenkit maga mellett tudhat, a határőrtől kezdve a rendőrségen át egészen a legjelentéktelenebb csempészig. Ebből az örvényből a menekülés volna az egyetlen kiút, ennek lehetősége azonban csakhamar szertefoszlik. A keményfejű Leonid ugyanakkor semmitől sem riad vissza, csak úgy tömi magába a szteroidtablettákat, ha szaladni, vagy éppen verekedni kell, utolsó megbízásán ugyanis mindkettőre nagy szüksége lesz. A Pamfirnak becézett férfi képes akár a legvégsőkig is elmenni, csakhogy kiválthassa fia bűneit. Többször is elmondja, hogy még véletlenül se merjen az ő útjára lépni, neki az egyetemen a helye, muszáj tanulnia, messziről el kell kerülnie a környéken oly nagy népszerűségnek örvendő csempészszakma csalfa hívogatását. Egy idő után pedig – amikor már a tiszteletes is Mr. Oresttől bérli az új imaházat – az apának minden tartalékára szüksége lesz, hogy időnként fia keresztjét is vállára vehesse. Az áldozathozatal a megváltás műveletének elkerülhetetlen része, már csak a szerepek letisztázása maradt hátra.

A filmet még vetítik a TIFF-en június 23-án, csütörtökön délben 12.30-tól a Victoria (Győzelem) moziban.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson