Csuja László és Nemes Anna némileg eklektikus, műfajilag imponálóan sokszínű rendezése test és lélek egységéről, nemi szerepekről és kapcsolati dinamikáról is érvényesen beszél. Kár, hogy néha a hangsúlyokat nem találja.
Az élsport kegyetlen világ – ha máshonnan nem, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjéből rég tudjuk ezt, a testépítés pedig a sportágak között is szélsőséges helyet foglal el, hiszen hihetetlen önsanyargatást, lemondást és sok esetben igen veszélyes szerek használatát követeli a versenyzőktől. Ráadásul tulajdonképpen még a cél is homályos: bár vannak versenyek, azokon is a test esztétikuma az egyetlen szempont, ami rangsorol. Ha női testépítőkről beszélünk, a helyzet talán még bonyolultabb, hiszen ezt a sportot csak úgy lehet űzni, ha az egyén minden olyasmit megtagad, amit a nyugati közvélemény tradícionálisan szépnek, nőiesnek gondol.
A Nemes-Csuja szerzőpáros tehát hallatlanul izgalmas témát választott, és Csuja László előző filmjéhez, a Virágvölgyhöz hasonlóan a főszerepben itt is egy amatőrt, Csonka Eszter testépítő világbajnokot láthatjuk. A mozi első magyar filmként bekerült a legfontosabb függetlenfilmes fesztivál, a Sundance versenyprogramjába, jobb helyet pedig keresve sem találhattak volna a bemutatónak. A Szelíd ugyanis különleges műfaji mix, hamisítatlan szerzői film: lehetne sportdráma, de hiányzik belőle a lineáris sikertörténet, lehetne melodráma, de nincsenek szélsőséges érzelmek, és lehetne kisrealista tanulmány is, de helyenként teret ad a fantáziának.
Jól látszik tehát, hogy a Szelídben ott volt egy kiemelkedő film lehetősége (sőt, talán egyenesen többé is), de végül a sok, egyenként valóban remek ötletből nem sikerült teljesen koherens egészet alkotni. Persze még így különleges és gondolatébresztő filmmel gazdagodtunk, de kicsit több fókuszáltság ezúttal is erősebb végeredményhez vezetett volna.
Történet tulajdonképpen jelen esetben nincs is, csupán egy keret, melyen belül zajlanak a Csonka Eszter által játszott Edina életének eseményei. A nő megnyeri a magyar selejtezőt, így kvalifikálja magát a világbajnokságra. Csakhogy a kiutazás és a részvétel igen sokba kerül, így Edina úgy dönt, testét áruba bocsátva keresi meg a pénzt; olyan férfiakkal találkozik, akik kifejezetten az izmos nőket keresik. Egy pillanatra pedig ennek nyomán felsejlik egy szerelem és egy jobb élet reménye – de csak azért, hogy a valóság még kijózanítóbb legyen.
Nemes Anna és Csuja László filmjében test és lélek elválaszthatatlanul fonódik össze, egyik nem létezhet a másik nélkül. Edina testi tünetei akkor kezdődnek, mikor elkezd meghasonulni korábbi önmagával. Csonka Eszter tökéletes választás volt a főszerepre; színészileg nem jár be nagy ívet, de van a tekintetében egyfajta elemi kétségbeesés és szomorúság, így pillanatokra elő-előbújó mosolya hihetetlen súlyt kap. Edina életének állandó eleme az abúzus. Maga alá temetik őt a családi elvárások, az agresszív, saját álmát megvalósítani kívánó élettársa, illetve hát maga a sportág is. Ennek nyomán teljesen eltűnik a személyisége, képtelen megélni a nőiségét.
A lázadás apró mozanatokkal kezdődik: nem tartja be a diétát, csokit eszik edzés közben, éjszaka az utolsó maradékfalatokra vadászik. Ahogy korábban említettük, pillanatokra még a szerelem lehetősége is megjelenik a nő előtt, ám kiderül, hogy Krisztián (Krisztik Csaba) is ugyanúgy csak használja őt, mint mindenki más. Ezt a szálat azonban nem viszi végig kellően konzekvensen a film. Indokolatlanul sok játékidőt vesznek el Eszter kalandjai a különböző férfiakkal, a következtetéseket pedig nem vonják le az alkotók. Pedig itt lett volna az egyik olyan lehetőség, amellyel a film tovább tágíthatta volna a horizontját. Az alávetettségre vágyó férfiak párhuzamba állíthatóak Eszterrel – ők pontosan azt keresik, ami a nő egész életét jellemzi, míg Edina életében először tapasztalhatja meg annak az illúzióját, hogy tőle függnek, s nem ő függ valakitől. A film azonban ahelyett, hogy bátran állna bele ezen állításokba, abszurd humorral veszi el egyes jelenetek élét, és sokkal inkább a személyes drámára koncentrál.
Az ismétlődő szekvenciák (akár ezen a téren, akár az edzéseknél) a film második felében már nem adnak hozzá a mondanivalóhoz, a narratíva érezhetően elveszíti a fókuszát. Ugrálunk a különböző történetszálak, Eszter életének egyes aspektusai közzött, de idővel egyre kevésbé világos, hogy az alkotók mit is akarnak közölni. Ellentmondásos figurák és helyzetek, érdekes témák jellemzik Csuja és Nemes filmjét, de valahogy hiányzik az összetartó erő. Kevesen gondolják talán, de van hasonlóság a filmkészítés és a testépítés között: elhangzik a filmben, hogy ez a sport az arányokról szól, épp úgy, ahogy a jó filmek is. Pont ez hibádzott most. Pedig a Virágvölgyből szintén ismerős, nagyon szikár, nagyon alanyi filmnyelv remekül működik ez esetben is, hiszen ezáltal a mozi épp abba hibába nem esik bele, mint amibe maga a testépítés. Nem fetisizálja Edina testét, nem az izmai által közelít a nőhöz, hanem igyekszik a lehető leghitelesebb képet adni. Amikor képi szimbólumok kerülnek elő, azoknak rendre funkciója van. Csodálatos például a családi disznóvágás jelenete, ahol a nő képileg is egy szintre kerül a leölt állattal, hiszen azt teszik vele is, ami most épp a disznóval történik.
Elégikus és szép film a Szelíd, amely kis híján minden vállását teljesíti. Ha másért nem is, az izgalmas szubkultúra és a felvetett témák miatt mindenképpen érdemes megnézni.
