Ridley Scott: Gladiátor, 2000 Ridley Scott: Gladiátor, 2000

Colosseumi tiszteletjegy

Ridley Scott: Gladiátor, 2000

ÉRTÉKELD A FILMET!
Gladiátor
Ridley Scott
2000

A Filmtett szerint: 5 10 1

5

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Ben-Hur (1959) Oscar-esője és a Spartacus (1960) sikere után az amerikai szandálfilm műfajának sorsa megpecsételődött, a 60-as években már fogyaszthatatlanul dagályosnak tűntek ezek a giccses eposzok. A Kleopátra (1963) szerény bevétele után az 1965-ös A Római Birodalom bukása (Anthony Mann utolsó filmje) sikertelensége hosszú évtizedekig szakadékba lökte a zsánert. Különös fricskája a filmtörténetnek, hogy a Gladiátor épp ez utóbbi alapján teremtett új reneszánszot az antik-moziknak.

Ridley Scott Gladiátora ahhoz a 90-es évekbeli filmes trendhez tartozik, amelyben Hollywood előszeretettel ünnepelte magát, saját klasszikus műfajaira emlékezve. A melodráma, a háborús film, a western, a lovagfilmek és a film noir „fordításai” mind nagy akadémiai sikert arattak. A Titanic, Az angol beteg, a Ryan közlegény megmentése, a Nincs bocsánat (Unforgiven), a Rettenthetetlen és a Szigorúan bizalmas mind-mind Oscar-honorált, „nagy” filmek lettek, s ebbe a sorba állt be a Gladiátor is. A nagy stúdiók szinte presztízsként gyártották ezeket a mozikat, az akkoriban szárnyát bontogató Dreamworksnek viszont még hiányzott ez a fajta siker, és ügyesen húzott hasznot az újrafelfedezett műfajból.

Kép a Gladiátor című filmből

A képlet egyszerű volt, a Spartacus gladiátor-alapmotívumát egyesítették a Római Birodalom bukásának politikai környezetével, a CGI-technika segítségével pedig már hatalmas díszletek tömkelegét sem kellett megépíteni. A film hitelessége egy hatalmas nagy blöff (a nyitó snitt génkezelt kalászaitól kezdve egészen a történelmi eseményeken keresztül), azonban az átlagnéző, sőt, a filmtörténész sem keres már efféle hitelességet. A kardos-szandálos film zsánerének egy fontos változása lett a keresztény vallás etikai hátterének mellőzése (eltekintve néhány, a film extra változatában látható jelenettől): a túlvilági hiánnyal nem tudtak mit kezdeni a film forgatókönyvírói, ezért álomjelenetek sokaságával „helyettesítették” a szakralitást.

A Gladiátor sikere sok mindenkinek jól jött. Például a rendező Ridley Scottnak, aki a 80-as években ugyan az amerikai film egyik legnagyobb fenegyereke volt, feminista kiáltványfilmje, a Thelma és Louise (1991) után azonban csúnyán lebőgött. Az 1492 (1992) című kolumbuszos emlékfilmje, a Szélvihar (1996) romantikus vitorlázása és a G.I. Jane (1997) ostoba tornagyakorlatai után úgy tűnt, Scott B-filmes direktorrá süllyedt. Ekkor érkezett Spielberg stúdiójának felkérése. Pontosan, vigyázva, meghajló iparos módjára vezényelte le a mozit, kellő izgalmat, drámát és pátoszt csempészve abba. Ezek után szinte cégére is lett az efféle dramaturgiai építkezés: a Mennyei királyság (2005, ezen film rendezői változata az egyik kivétel), a Sólyom végveszélyben (2001) és a friss Robin Hood is inkább történelmi akcióorgiák, mint mély drámák.

Kép a Gladiátor című filmből

A Gladiátor lett az ugródeszka az új-zélandi Russell Crowe-nak is, akinek ahhoz, hogy A-kategóriás sztár legyen, nagy, hősies szerep kellett, így épp jól jött a római tábornok karaktere. Maximus megformálásáért meg is kapta az Oscart, ami azért is furcsa, mert a vele egy ringben versenyző Javier Bardem (Mielőtt leszáll az éj), Tom Hanks (Számkivetett) és Ed Harris (Pollock) messze jobbat alakítottak, mint Crowe, mégis a kissé egysíkú római bosszúálló lett a befutó a 2001-es gálán, szemben a mélyebb életrajzi alakításokkal. Ráadásul az Egy csodálatos elmével (2001) egy év múlva bebizonyította, hogy nem csak kardozni és ordibálni tud a vásznon, hanem játszani is – igaz, akkor már nem kapott elismerést érte.

Kép a Gladiátor című filmből

A legjobban mégis a szandálfilm zsánere járt. Sokan a Gladiátorban látják a milleniumi évek hasonló filmjei dömpingjének kezdetét. Való igaz, hogy a vallási misztifikációtól megszabadított tóga-mozi először itt aratott közönségsikert, mégis a következő ókori eposzra, a szintén természetfeletti tartalmaktól megfosztott Trójára (2004) majd' három évet kellett várni. Ennek oka inkább abban keresendő, hogy mind az olasz peplumok (1958–64), mind az amerikai sword and sandal movie-k akkor élték virágkorukat, amikor azokat az illető rezsim erkölcsileg vagy anyagilag támogatta. A McCarthy-korszak kommunistaüldözései és a Bush-éra terroristahajhászata közé nem kívánok egyenlőségjelet tenni, mégis megjegyezném, hogy mindkét korszakban a hősies és pátosszal teli mitologikus, politikailag kikezdhetetlen mozikat látták szívesebben a vásznakon az érintettek, mint a kritikus hangvételű drámákat. Ebből a szempontból 2001. szeptember 11-e a választóvonal, és ha így vesszük, akkor a mai napig is tartó antik-moziéra kiindulópontja inkább a Trója lehetett.

Kép a Gladiátor című filmből

A Gladiátorba viszont még akkoriban befektetni (100 millió dollár rengeteg pénznek számított) kész őrültség volt: ismeretlen színészek, kihalt műfaj, elvérzett rendező. Mégis pont ez volt az, amely sikerre vitte a filmet. A történet meglehetősen sematikus, középpontjában Maximus, a kegyvesztett hadvezér és az apagyilkos, incesztusvágytól hajtott mániákus császár, Commodus kettőse áll. Scott erőteljesen rögtön egy nagylélegzetű, sötét tónusú, germánok elleni csatával nyitja eposzát, csak e mozgalmas kezdés után mutatja be a film szereplőit és konfliktusaikat. A császári sátorbelsőben már bevezeti az élénkebb színvilágot, amelyben a film fennmaradó 100 perce tündökölni fog. A rendező előszeretettel pásztázza végig a ma már kissé aránytalan számítógép-Rómát, miközben a gladiátor-csatározások véres ütközeteit a Ryan közlegényből ismerős rángató kameramozgással követi. Maximus jellemfejlődése is nagy ívet ír le: a Rómához és a filozófus császárhoz, Marcus Aureliushoz hű katona családja lemészárlása után hűvös gyilkossá válik, majd bosszúszomja célt ad életének; végül mégis visszatalál szeretett Rómájának ideológiájához, amit meg is ment; s végül egy utolsó álomjelenetben (vagy a túlvilágon) találkozik családjával. A butácskára megírt forgatókönyvet még a forgatás alatt is foltozták, ezért az Oscar-gálán könnyen kiejtette a versenyből a párhuzamos dramaturgiára építő Traffic (Steven Soderbergh).

Kép a Gladiátor című filmből

A 2001. március 25-én rendezett kiosztón végül öt szobrocskával vált az év filmjévé a produkció, így 41 év után ismét kardos-szandálos film nyerte a legjobb filmnek járó szobrocskát. Russel Crowe elégedetten mondhatott köszönetet, de Ridley Scott üres kézzel távozott: a legtöbb honorálás inkább technikai volt (jelmez, vizuális effektusok, hang). A Gladiátor főleg az Akadémia elismerésének köszönheti, hogy mára klasszikussá vált, még akkor is, ha a díjakat igazából a műfaj iránti nosztalgikus tiszteletből kapta, nem pedig művészi színvonala miatt. Megbecsülése abból is fakad, hogy az általa feltámasztott antik-film műfaja többszörös fordulatokkal ugyan, de él és virul.

(A filmről olvasható „hagyományos” kritikánk is az archívumban!)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Gladiátor

Gladiátor

Színes akciófilm, kalandfilm, filmdráma, történelmi, 155 perc, 2000

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

5

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat