Az angol beteg
Történet
Egy olasz katonai kórházba szörnyű égési sérüléseket szenvedett pilótát szállítanak be, akit lángoló gépe roncsai közül mentettek ki. Egy kanadai nővér, Hana ápolja az ismeretlen beteget, aki nem emlékszik a nevére, nem tudja honnan jött és mi történt vele. A férfit csak az "angol beteg"-ként emlegetik, akcentusa miatt ugyanis azt hiszik, a szigetországból érkezett. Lassan visszatérnek a férfi emlékei - pontosabban emléktöredékei. Kiderül, hogy nem angol, hanem magyar - Almásy László grófnak hívják, aki Észak-Afrikai felfedező-útjaival szerzett hírnevet magának. Miközben a nővér és a beteg egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Almásy-ban egy másik szerelem emlékei is megelevenednek...
Videó, előzetes, trailer
Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!Ezt írtuk a filmről:
Mert a szív lángzó szerv – Anthony Minghella: The English Patient / Az angol beteg, 1996
„Az árulások a háborúban gyermetegek a békeidőben elkövetett árulásainkhoz képest”* – írja a sivatagkutató Almásy László egy karácsonyi bonbon papírjára, míg a szeretőjére vár – és egyben meg is fogalmazza Az angol beteg egyik tételmondatát.
Könyv és film között – Adalékok az adaptációk elméletéhez
A film önálló művészet voltának elismerése, úgy tűnik, korántsem oldotta meg a társművészetekhez és legfőképpen az irodalomhoz fűződő ellentmondásos viszonyának problémáját. Borisz Eichenbaum Irodalom és film című írásában a film autonómiáját hangsúlyozandó még a film „tiszteletreméltó ágyasának” nevezte az irodalmat. Mára ez a viszony módosulni látszik, ugyanis gyakori az a nézet, mely szerint a film vált az irodalom „kitartottjává”, nemcsak az előbbi témáinak újra- és újrafeldolgozásával, hanem az irodalmiasság különböző jegyeinek (műfaji, stílusbeli vonások) bevételbeli szempontokat érvényesítő tudatos fel- és kihasználásával.
Filmadaptáció – Az irodalom és a film végtelen dialógusa
A filmadaptációk kritikai méltatásai többnyire azt vizsgálják, hogy a film hű maradt-e az irodalmi forrásszöveghez. Ez a megközelítés azon a problematikus feltételezésen alapul, hogy az irodalmi szöveg egy tökéletesen egységes, pontosan megfogalmazott, mondhatni „helyes” jelentést közvetít az olvasó felé, melyet a filmkészítő vagy felismer, és hitelesen átültet dolgozatába, vagy erőszakot követ el eme „szent” üzeneten, netalán vissza is él vele – és ennek az eredménye egy silánynak bélyegezhető adaptáció. A probléma ott kezdődik, hogy a kedves olvasónak (aki, ne feledjük, a filmkészítő is) vajon mihez is kellene hűnek lennie? A szöveg által közvetített üzenethez?
Meglepetések és klisék – Avagy mire táncol Hollywood?
Valljuk be, hadilábon állunk a filmzenével. Ha álmunkból verne fel a kultúrkommandó, nem biztos, hogy fejből elfütyülnénk a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor zenéjét. Mintha a filmslágerek taktusai utcahossznyi hátránnyal indulnának a képekkel szemben. Időnként megveszünk egy-egy soundtracket, hogy lelkiismeretünket csillapítsuk valahogy, de azon túl csak a süket semmi. És akad néhány vakmerő, aki kapásból rávágja: Vangelis, James Horner, Hans Zimmer.
Konzervatívak és újítók – A melodráma műfajtörténete 3/3.
A melodráma műfajtörténetét tárgyaló sorozat utolsó részében napjainkig tekintjük át a zsáner fejlődésének újabb állomásait – ez idő alatt a műfaj jó néhány atavisztikus darabot szülve részben hű maradt hagyományaihoz, részben azonban a megújulás utáni vágyát jelezve, érzékenyen reagált a társadalmi változásokra, a nemi szerepek átalakulására és a szexuális forradalomra.