Rajzfilm készült Jézus és Buddha közös kalandjairól Japánban Rajzfilm készült Jézus és Buddha közös kalandjairól Japánban

Rajzfilm készült Jézus és Buddha közös kalandjairól Japánban

A Földre nyaralni érkező Jézus Krisztus és Buddha közös tokiói kalandjairól szóló animációs filmet mutattak be a japán mozikban a hét végén.

A Fiatal szentek (Szeinto oniiszan) című népszerű képregény-sorozaton alapuló film története szerint a két vallásalapító egy szerény közös lakást bérel Tokióban, és vicces kalandok során együtt fedezi fel a japán főváros látványosságait, valamint az emberi társadalom hétköznapjait.

Az animációs filmnek a mangához hasonlóan a két vallással kapcsolatos viccek mellett a fő humorforrása, hogy a főszereplők folyamatosan nehéz helyzetekbe kerülnek, miközben megpróbálják rejtegetni kilétüket. A modern japán társadalom megértése és az emberek között való elvegyülés számos furcsa kihívás elé állítja a két fiatal szentet: Jézust például a képregényben a japán lányok állandóan Johhny Depp amerikai színésznek nézik.

Jézust a film laza és humoros karakterként ábrázolja, aki nagyon jó vagy épp kifejezetten rossz kedvében spontán csodákat tesz, emellett a japán szappanoperák rajongója, amelyekről rajongói blogot is vezet. Buddha ezzel szemben jóval kevésbé kicsapongó, a filmben mangarajongóként ábrázolt vallásalapító ugyanakkor gyakran bajba kerül a pénzzel.

Habár a történet első hallásra szentségsértésnek tűnhet, a filmet és a képregényt Japánban nem érték ilyesfajta bírálatok, sőt hatalmas népszerűségnek örvend: az eredeti manga több mint 10 millió példányban kelt el, és több neves díjat is elnyert, míg az animációs film bemutatóját nagy érdeklődés övezte a szigetországban, főként a képregény-rajongók részéről.

Felmérések szerint egyébként a Japán lakosság kétharmada nem tartja magát vallásosnak, míg 22 %-uk a buddhizmus, 2 %-uk pedig a kereszténység követője.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu