Mel Gibson: The Passion of the Christ / A passió Mel Gibson: The Passion of the Christ / A passió

Piéta, effektekkel

Mel Gibson: The Passion of the Christ / A passió

ÉRTÉKELD A FILMET!
A passió
Mel Gibson
2004

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Furcsa élénkséggel emlékszem arra a pillanatra, amikor egy gyenge nyomdatechnikájú műsor- és pletykamagazin tudomásomra hozta, hogy egy minden eddigitől eltérő Jézus-történet készül, a történeti hűség kedvéért olyan „bibliai" nyelveken, mint a latin vagy az arámi. Ha emlékezetem nem csal, Mel Gibson és Monica Bellucci neve ott bujkált a produkció háza táján, az utóbbi, a Maléna-élmény hatásának köszönhetően, már akkor is határozottan bírta a támogatásomat. Csöndben készülődő tettestársára más sors várt.

Előzetes

Nem tudom, ki kivel szokott Mel Gibsonról „Nekem tetszett" – „Nekem nem" csatákat vívni, esetemben elég vehemens küzdőtársak akadnak, akik férfias szépsége és akcióinak adrenalinszintje miatt nem hajlandók velem egy táborba sorolni. Engedékeny hangulatomban azt írnám, hogy úgy a Hamlet-alakitása, mint a Rettenhetetlen szoknyás hurrikánja eléggé felejthetőek, bár annyit mindenesetre jeleznek, hogy legalábbis egy szerepeit mérlegelő szupersztárral hozott össze a sors. Az imdb.com szerint Mel Gibson azzal csapott bele a skót vezér szerepét felkínáló produceri mancsba, hogy rendben, ha a direktori széket is a magáénak tudhatja. Ez a gesztus hozott is két Oscar-díjat (legjobb rendező, legjobb film 1995-ben) az ausztrál atyafinak, valamint a filmenkénti 25 millió dolláros gázsi lehetőségét is valóra váltotta a 2002-es Jelek esetében például. Pályaképnek elmegy, de hol itt a radikálisan más Jésua-ábrázolás csírája?

Időközben a marketing malmai csendben piacra dobták a katolikus egyház különféle kontinens-változataihoz tartozó teszt-papok rosszalló, ambivalens reakcióit, majd jöttek a hírek a kényszerű vágás megannyi keserű pillanatáról. Mel barátunk és produkciós cége, az Icon 30 milliós végső költségvetést tettek nyilvánossá, és számos további anekdotot indítottak útjára akkor, amikor úgy döntöttek, hogy – a Scorsese és Willem Dafoe kínálta vízióhoz képest a Krisztus utolsó megkísértésében – a Megváltó kínjai távolról sincsenek kimerítve. Sarah Parker (talán) a Kansas állambeli Wichitában szívroham okán hagyta el a vetítőtermet, amikor az Egyesült Államokban többezer vásznon belőtték a filmet 2004. március 19-én. A mexikói bemutatót előre kellett hozni egy héttel, mert az amerikai premierek után elterjedő kalózmásolatok komoly bevétel-kieséssel fenyegettek. A Jézust végigszenvedő Jim Caviezelt valóban sújtogatta egy kisebbfajta villám a keresztre feszítés során, és ténylegesen vállsérülést szenvedett, amikor a római zsoldosok a jó öreg módszerrel próbálták fedésbe hozni a Megváltó tenyerét a kereszten ütött lyukkal. Csak még egy történetecske, mert ez a kedvencem: a Szűzanyát megtestesítő Maia Morgenstern állapotosan játszott (1. azóta életet is adott harmadik gyerekének, egy kislánynak, 2. ezen egybeesés több, mint ironikus olvasata a kereszténység alapmítoszának), de ezt kevesen tudták a stábból. Jésua akkor értesült róla, amikor a forgatások előrehaladtával a színésznő román akcentussal és tört angolsággal hozzáhajolt, és azt súgta: „I have baby. In stomach."

A film szította reakciószükséglet méreteiről a budapesti bemutatót követően kezdtem elmélkedni: barátnőm a premier előtt öt nappal elzavart elővételben jegyet vásárolni, és a pénztárnál beláttam, hogy ez nem egy megkérdőjelezhető ballépés, hanem hatásos stratégia volt a részéről. A bemutató napján a Blaha Lujza téri padokon feltünedeztek a www.apassio.hu feliratú matricák, a Freemail nyitóoldalán pedig akkor már haverként bólogatott a vérző koponyájú, töviskoszorús főhős.

A romániai premiert övező atmoszférát két tényező definiálta: a Szűz Máriát alakító román-zsidó származású Maia Morgenstern személye, valamint a film antiszemitizmusa és a hit lényegét meg nem mutatni képes volta, illetve ezen minőségek tagadása. Mivel az előre jelzett moziprogramokhoz képest is egy hetet késett a Nagyhétre tervezett premier, a film felbukkant minden jelentősebb asztaltársaságban és közbeszélgetésben, állásfoglalásokra és vitákra kényszergetve a jelenlevőket. Az általam végignézett későesti Passió-előadás hangulatát egyetlen másikhoz tudnám hasonlítani: a Mátrix harmadik részének hihetetlenül felturbózott, hisztérikus atmoszférájú vetítéséhez. A mozi halljában különféle keresztény társaságok képviselői könyveket, szórólapokat és bibliákat osztogattak – most is előttem van az egyik szórólap, amelynek a folyatását a román nyelvű www.krisztusszenvedesei.ro oldalon lehet olvasni – a terembe érvén pedig valódi vásári, bábeli jelenet fogadott. Ez az együttlélegző, hurrázó tömeg igen lényeges volt a sokszáz Smith ügynökkel való sikeres szembenálláskor, de kételkedtem abban, hogy a krisztusi passió kibontakozhat egy ilyen közönség szorításában. Az ortodoxia elsöprő többsége volt-e az oka vagy a film hatásmechanizmusa, de tény: a fojtogatóan párás olajfaligettel kezdődően – ha lehet ilyet állítani egy romániai monstrum-moziról – egy pisszenés sem hallatszott, a mobilcsörgések is feltűnően megritkultak, a sírástól ütemesen rázkódó hátsó sor pedig határozottan újdonság volt a budapesti vetítéshez képest.

Ötvözet

Érdekes módon úgy írok a filmről, mintha beszélgetést folytatnék, és minden leírt szavamra ellenvetések vagy továbbgondolások hangzanának el: épp ezért mellőzöm a meggyőzés hangnemét, hisz egyenlőtlen küzdelem ez így. Mi több, nem kívánom érinteni a film vallástörténeti, hitéleti, társadalmi vagy a jelen történéseire vonatkoztatható mozzanatait sem: és mindezt azon egyszerű oknál fogva, hogy a legemlékezetesebb vonásai számomra (és gondolom nagyon sok más néző számára is) másutt rejlenek.

Mel Gibson közismert dramaturgiájú rendezése egy olyasfajta dimenzióját teremti meg a kereszténység alapmítosza ábrázolásának, amelyet eddig talán a festészet alkotásaiban tapasztalhattunk meg. Ezúttal azonban a 21. századi mozgóképi technika teljes fegyvertára állt a stáb rendelkezésére, akik ezt felhasználva egy már-már orgiasztikus, érzékeinket teljesen felborzoló verziót nyújtanak arról a történetről, amelynek beláthatatlanok a spirituális vonatkozásai. Feltehetően sok néző figyelme elsiklott azon jelenetsornál, amikor a Kajafás főpap által Júdásnak odahajított bőrzacskóból lassítva kiperegnek az ezüstök, és mi egyszerre forgunk a pénz örvényében, látjuk Júdás arcát és figyeljük Kajafás nyugalmát. De sokan lehettünk, akiket megcsapott ezen elcsépelt cselekménylánc újszerű képi megjelenítése, akárcsak akkor, amikor a kiküldött zsidó katonák koreografált körtámadást indítanak Jézus és tanítványai ellen a gőzölgő olajfaligetben. Igen, láttuk ezeket a megoldásokat, és nem máshol, mint a Mátrixban vagy a Gyűrűk urában. A képi és hangeffektusok mesteri használata révén A passió egyszerre apellál felgyorsult képekhez, váratlan szögekhez és asszociációkhoz szokott hétköznapi mozinézőénünkhöz, és az isteni szeretet misztikumát megérteni/ízlelni kívánó értelmünkhöz, legbenső énünkhöz.

Szintén gördülékenynek, hatásosnak tartom a kötelezően kettős cselekménysík közötti íveket, Jézus dicsőségének és kínzatásának a kontrasztját, amelyet mindig egy-egy apró elem – egy vízcsepp, az elesés gesztusa – tart össze. A festészeti-ikonográfiái tradíció legismertebb mintái minduntalan visszaköszöntenek a filmvászonról, a legerősebben a zárójelenetben, amikor Piétává merevül az életben maradtak gyásza. Ez a szinte láthatatlan villódzás a festmények szótlan alakjai és A passió bemozduló főhősei között különösen kedves mindenki szívének, aki szeret elábrándozni kedvenc festményei világában. Ehhez a képzeletpróbáló gyakorlathoz tudnám hasonlítani Mel Gibson filmjének rám gyakorolt hatását: mintha El Greco apostol-festményeibe adatott volna meg belépnem, vagy az ezerszer látott Madonna és gyermeke közötti meghitt hangulatba. A film számtalan módon belevarr a világába – ha megfigyeljük, szinte mindegyik látott képet valaki szubjektív szemszögéhez társíthatjuk –, és ezáltal válik elviselhetetlenné a Jésua szenvedéseinek aprólékosan cizellált áradata. Nemigen van ahova hátrálnunk, hisz mögöttünk is ott vakít a kamera.

Régóta hangoztatjuk, hogy az utóbbi évtizedek az emberi test reprezentációjának számtalan konvencióját bomlasztották fel, és valami ilyesmivel szembesülünk A passió nézése közben is, amit persze fokoz az is, hogy nem akárkinek, hanem kultúránk és hitünk központi alakjának a testéről van szó. A bíbor daróc alatt sebláztól vacogó, trancsirozott húsú Jésua alakja valóban nem egykönnyen befogadható és felejthető. De ugyanígy sajátos az anyjával évődő felnőtt férfi megjelenítése is: pici változások ezek a domináns (filmes) Jézus-képhez viszonyítva, de adva lévén a film nézettsége, hatásuk nem elhanyagolható. Mel Gibson rendezése – színészeinek, operatőrének, Caleb Deschanelnek, vágójának, John Wrightnak (és még sorolhatnám a neveket) köszönhetően – valóban újszerűt hoz azáltal, hogy egy ízig-vérig spirituális témát százszázalékos látvány-centrikussággal ötvöz. Hogy a lélek és az anyag ilyesfajta közösségére vevők vagyunk-e: azt hiszem, A passió tekintetében ez az igazi kérdés.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller