Ha már húsvét, kereszthalál és feltámadás, érdemes túllépni a 2018-as Garth Davis-féle feminista hangvételű Mária Magdolnán, hiszen a forradalminak tervezett, új nézőpontú alkotásnál a filmtörténetben voltak nemcsak polgárpukkasztóbb, de klasszisnak számítóbb alkotások is. Például Martin Scorsese 1988-as filmje, a Krisztus utolsó megkísértése, amely Nikosz Kazantzakisz azonos című regényének adaptációja.
Örökzöld húsvéti programnak számít a polgárháborús veterán, Lewis Wallace vaskos regényének Oscar-rekorder verziója, aBen-Hur (1959). Ám, ha valaki elolvassa az eredetit, rájöhet, alaposan húztak a történetből. Az ősfilm kocsiversenye mentes volt az ’50-es évek naiv trükkjeitől, komolynak és véresnek tűnt. A mai CGI-orgiák világában egy hasonló realista megoldás akár az egész filmet is elviheti a hátán. Emiatt tehát nem istenkísértés remakelni e klasszikust. A félelemre inkább Timur Bekmambetov (Abraham Lincoln, a vámpírvadász, 2012) személye adta az okot. Nem is hiába.
Egy halálos betegségben szenvedő karaktert meglehetősen provokatív vallási kontextusba belehelyező melodráma felettébb gyanút keltő – és ez alól az sem kivétel, ha a történet alapját valóban megtörtént események képezik. Ezért a hatásvadászat vádját messze elkerülendő, Javier Fesser ízig-vérig látványos mozit álmodott... a címszereplő Camino alakja mégis feledhetetlen.
Furcsa élénkséggel emlékszem arra a pillanatra, amikor egy gyenge nyomdatechnikájú műsor- és pletykamagazin tudomásomra hozta, hogy egy minden eddigitől eltérő Jézus-történet készül, a történeti hűség kedvéért olyan „bibliai" nyelveken, mint a latin vagy az arámi. Ha emlékezetem nem csal, Mel Gibson és Monica Bellucci neve ott bujkált a produkció háza táján, az utóbbi, a Maléna-élmény hatásának köszönhetően, már akkor is határozottan bírta a támogatásomat. Csöndben készülődő tettestársára más sors várt.