Az éjsötét zsarufilmek koronázatlan királya, Joe Carnahan a Fehér pokol után ismét Frank Grillóval forgatott, Boss Level című filmjük ráadásul sokadik indulóként a kortárs Idétlen időkig-hullámot próbálja meglovagolni. Értékelendő sikerrel.
S. Craig Zahler új filmjével úgy táncol pengeélen a színtiszta reakciós provokáció és az idézőjeles hősei iránt mutatott majdhogynem egészségtelen rokonszenv között, ahogy arra csak nagyon kevesen lennének képesek.
Giccs vagy monumentális történelmi dráma – A rettenthetetlent lehet szeretni vagy lenézni, de Mel Gibson második rendezői próbálkozása két Oscar-díjat kapott 1995-ben (kritikánk ide kattintva olvasható). Gibson felakasztotta magát a film kedvéért, a műlovak 6 métert voltak képesek vágtatni és a csatajelenetekben igaziból összeverekedtek a statiszták.
Mel Gibson tíz éve nem jegyzett filmet rendezőként, most viszont diadalittasan tér vissza az azóta teljesen digitalizált mozikba – és az Oscar-versenybe. A tegnapi választási eredményeket elnézve még esélye is lehet: mesterien felépített filmje ugyanattól a hamis pátosztól visszhangzik, mint amitől a (nem csak) amerikai nagypolitika.
A legjobb dolog, ami ezzel a filmmel történhetett, hogy idő előtt felkerült a netre, és ennek rendje és módja szerint hatalmasat hasalt is a mozikasszáknál, kizárva a további folytatások lehetőségét. Ennek így, ebben a formában ugyanis nincs már többé értelme, itt kell ezt abbahagyni.
Talán egyetlen történetet sem dolgoztak fel annyiszor és annyian, mint Jézus Krisztusét, ebből pedig a film médiuma sem maradt ki. A némafilmek korszakától folyamatos a bibliai adaptációk megjelenése, ezek közül is a legnagyobb számot (és nem mellesleg a legnagyobb anyagi sikereket) az Újszövetségben leírtak tartják. Teljesen érthető az is, hogy egy ennyire jól ismert történet, ennyire ikonikus karakterek a széles célközönséget megfogni igyekvők mellett, az auteur rendezőket is alkotásra készteti, ezért nemcsak „klasszikus” filmek, hanem az évtizedek során egyénibb, kevésbé konvencionális adaptációk is születtek a témában.
Mel Gibson neve ma Hollywoodban felér egy istenkáromlással: az amerikai közönség nem nézi jól szemmel sztárjai magánéleti botlásait, így aztán a stúdiók úgy fordulnak el tőlük egyik napról a másikra, mint a leprástól. A rettenthetetlen Mel Gibson is látott jobb napokat, valaha hatalmas költségvetésből rendezett, manapság viszont hol jóbarátai, hol volt beosztottai csinálnak neki filmet Icon nevű produkciós cégével. A Get the Gringo is ilyen, az az Adrian Grünberg rendezte, aki az Apocalyptoés más Gibson-filmek forgatásán még asszisztensként tevékenykedett.
Jodie Foster 16 év után ült vissza a rendezői székbe, hogy barátjának, a mostanában csak botrányairól híres Mel Gibsonnak segítsen visszatalálni a hollywoodi fősodorba. Története egy hasadt lelkű, hódbábu segítségével kommunikáló játékgyár-igazgatóról és annak családjáról szóló édes-bús sztori. Ám Gibson alibije és az ifjú mellékszereplők jutalomjátéka kivételével az eredmény egy nem túl érdekes kertvárosi dráma.