Moldovai Katalint és Lemhényi Rékát Magyar Mozgókép Díjra jelölték Moldovai Katalint és Lemhényi Rékát Magyar Mozgókép Díjra jelölték

Moldovai Katalint és Lemhényi Rékát Magyar Mozgókép Díjra jelölték

Nyilvános a Magyar Mozgókép Díjak jelöltlistája.

A Magyar Mozgókép Fesztiválra nevezett alkotások közül a Magyar Filmakadémia kategóriánkénti szakmai delegáltjai válogatták ki a jelölésre érdemes öt-öt filmet vagy alkotót – közölte ma délelőtt a fesztivál. Újdonság, hogy idén egy producert is díjazni fognak. A 22 kategória díjait június 15-én, a Magyar Mozgókép Fesztiválon adják majd át.

„Mindenhol fogy a levegő” – Interjú Moldovai Katalinnal, az Elfogy a levegő rendezőjével

2023. november 10.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, azóta Varsóban is bemutatták, a magyarországi mozik pedig most (a romániai mozik pedig november 24-től) vetítik Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, aminek címe a sokatmondó Elfogy a levegő. A kortárs oktatás helyzetéről, az erdélyi játékfilmekről és a fogyatkozó levegőről is beszélgettünk Moldovai Katalinnal.

Olvasd tovább  

A szovátai származású Moldovai Katalin (Elfogy a levegő) a legjobb első filmes rendező díjára esélyes Breier Ádámmal (Lefkovicsék gyászolnak), Szeleczki Rozáliával (Cicaverzum), Boross Martinnal (Nyersanyag) és Hevér Dániellel (Valami madarak) együtt. A kolozsvári születésű Lemhényi Réka a román-magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszebenért kaphatja meg a legjobb vágó díját; vetélytársai: Kovács Zoltán (Semmelweis), Gotthárdi Balázs (Lefkovicsék gyászolnak), Koncz Gabriella (Szolgának születtek) és Szalai Károly (Mesterjátszma).

A legtöbb, tizenhat jelölést a Semmelweis kapta, a „toplista” második helyezettje a Hadik és a Tündérkert – Kísértések kora című tévésorozat tíz-tíz jelöléssel, harmadik helyen pedig nyolc-nyolc jelöléssel a Lefkovicsék gyászolnak, a Mesterjátszma és a Majdnem menyasszony című tévéfilm áll.

A legjobb nagyjátékfilm kategóriában idén a Lefkovicsék gyászolnak (r. Breier Ádám), a Hadik (r. Szikora János), a Mesterjátszma (r. Tóth Barnabás), a Semmelweis (r. Koltai Lajos) és a Valami madarak (r. Hevér Dániel) versenyez.

Az öregotthonnál is nagyobb börtön a magány – Hevér Dániel: Valami madarak

2023. december 14.

Szövődhet-e titkos szövetség egy makacs öregúr és egy tinilány között? Természetesen, ha a tét a fondorlatos szökés egy idősek otthonából, ám Hevér Dániel és Kertész Zsanett első nagyjátékfilmje, eléri, hogy végül magunk se tudjuk, minek drukkoljunk. A Valami madarak az öregedésről, magányról és elfogadásról beszél azzal a típusú bravúrral, amely jóleső arányban nevettet és ríkat meg.

Olvasd tovább  

Az egészestés dokumentumfilmek közül A nemzet aranyai (r. Zákonyi S. Tamás), a Bagossy Brothers Company – 10 éve úton (r. Könyves Dina), a Hallasz engem? (r. Hegedűs Péter), a Láthatatlan kötelek (r. Varga Ágota) és a Szolgának születtek (r. Moharos Attila) esélyes díjra.

A vízilabda braziljai – Zákonyi S. Tamás: A nemzet aranyai

2023. április 19.

A magyar férfi vízilabda–válogatott a  2000-es évek első évtizedében viszonyítási pont volt a sportágban: az egymás után három olimpiai aranyérmet nyerő együttes tagjait rocksztároknak kijáró lelkesedés övezte, és négyévente még az is leült megnézni a vízilabda-döntőt, aki egyébként semmilyen sportágat nem követett. Zákonyi S. Tamás műfajában megdöbbentően hosszú, 149 perces mozija úgy állít emléket a korszakos gárdának, hogy közben megpróbálja egyénenként is bemutatni az együttes tagjait.

Olvasd tovább  

A legjobb egészestés animációk kategóriájában Csáki László Kék Pelikan, Gauder Áron Kojot négy lelke és Pošivač Tomi, Polli és a Varázsfény című alkotása közül kerül ki a győztes.

Gute Reise! – Csáki László: Kék Pelikan

2024. március 2.

2024 egyik legvárósabb magyar filmje a kultikus Moszkva tér világába repít vissza, amikor a kalandvágyó, de csóró fiatalok – hasonlóan kalandvágyó és csóró fiatalok jóvoltából – kedvezményes árú, hamisított vonatjegyekkel ruccanhattak ki a foszladozó Vasfüggönyön áttündöklő Nyugatra. Csáki László első nagyjátékfilmjét személyes élmények inspirálták: a 2000-es évek elején maga is ilyen simlis vonatjegyekkel kalandozta be Európát.

Olvasd tovább  

A televíziós kategóriákban csak három-három jelölés született: eszerint a legjobb tavalyi tévéfilm a Bolond Istók (r. Rohonyi Gábor, Hegedűs Georgina), a Majdnem menyasszony (r. Pacskovszky József) és a Memento mori – A váci legenda (r. Kiss Stefán Mónika), a legjobb három tévésorozat pedig a Cella – Letöltendő élet, a Legyetek szeretettel és a Tündérkert – Kísértések kora.

A jelöltek teljes listája itt böngészhető. A díjak sorsáról öt fős szakmai zsűri dönt, elnöke Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész. A zsűri további tagjai Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György, dramaturg, forgatókönyvíró.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat