A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, azóta Varsóban is bemutatták, a magyarországi mozik pedig most (a romániai mozik pedig november 24-től) vetítik Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, aminek címe a sokatmondó Elfogy a levegő. A kortárs oktatás helyzetéről, az erdélyi játékfilmekről és a fogyatkozó levegőről is beszélgettünk Moldovai Katalinnal.
Több rövidfilm rendezése és vágása után fogtál nagyjátékfilm elkészítésébe. Mennyivel volt másabb alkotói feladat ez számodra? Ugyanaz a munkafolyamat, csak nagyobb stábbal és hosszabban, vagy teljesen más?
Bizonyos szempontból ugyanaz, bizonyos szempontból teljesen más. Egy rövidfilmhez általában négy-öt nap forgatás szükséges, ehhez képest egy nagyjátékfilm elkészítése elég hosszú folyamat. Teljesen más, amikor több héten keresztül, reggeltől estig forgattok. Kicsit belekerülsz egy ilyen alternatív világba, a hétköznapi valóságtól teljesen elrugaszkodott, azzal teljesen párhuzamos életbe, ami a saját szabályrendszere szerint kezd el működni. Nagyon érdekes érzés. Aludni azért aludtunk, de napi 12 órákat forgattunk, és csak három hét után volt két nap szabadunk. Azelőtt is volt egy-egy napunk, de az túl kevés volt ahhoz, hogy igazán kipihenjük magunkat, és visszakerüljünk a realitásba. Amikor viszont volt ez a két szabadnapunk, így hirtelen kimentem reggel, és minden lassúnak tűnt, mindenki nagyon furán érezte magát, ahogy a nagy rohanás, hajtás után egyszer csak minden leállt. Összesen 32 napig tartott amúgy a forgatás.
Az Elfogy a levegő készítésében már az előkészületektől jelen voltál, hiszen Palóczi Zitával közösen jegyzed a forgatókönyvet is. Milyen volt ez a forgatást megelőző időszak?
Én 2019-ben pályáztam először a filmtervvel, akkor még egy szinopszis-treatmenttel és egy rendezői koncepcióval, és amikor átment a második fordulóra, és bekerült a legjobb tíz közé a filmterv, akkor kezdtünk el Zitával dolgozni magán a forgatókönyvön, hiszen a második fordulóra le kellett adni a kész forgatókönyvet. Ennek 2020-ban volt a pitchingje, pont a COVID-időszak kezdetére esett, úgyhogy már ez is online volt megtartva.
Tehát akkor rögtön nyilvánvaló lett, hogy egy ideig nem lesz ebből konkrét forgatás?
Az az igazság, hogy nagyon érdekes alakult ez az időszak. Ugye, ez akkor volt, amikor lezárták a határokat, senki nem tudta, hogy mi lesz, teljes volt a bizonytalanság, mindenkit elfogott – gondolom – a rémület, hogy itt most mindennek vége, volt egy ilyesmi hangulat az első két hónapban. Mi közben pitchingeltünk, holott nem is tudtuk, hogy van-e ennek értelme, de reméltük, hogy hátha lesz ebből még film. Végül rá egy évre, 2021 nyarán sikerült eljutnunk a forgatásig. A fejlesztés tehát pont a COVID idejére esett, ami abból a szempontból jót tett ennek a forgatókönyvnek, hogy sokat tudtunk vele foglalkozni. Más szempontból viszont pont, hogy nem volt jó, mert erdélyi helyszíneken forgott volna a film, márpedig a határon átmenni olyan élmény volt, mint annak idején, a ’90-es évek előtt. Gyomorideggel érkeztünk meg mindig a határra, hogy akkor most visszafordítanak vagy sem, úgyhogy ez a része nagy kaland volt, hiszen nemcsak a forgatásról volt szó, hanem a helyszínelésről is. Két körben helyszíneltünk és szintén kétszer castingoltunk. A történet eredeti helyszínén, Tordán nem is néztünk iskolát, de Marosvásárhelyen, Csíkszerdában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Székelykeresztúron, Szovátán és Kolozsváron igen, végül aztán Gyergyószentmiklós és a Salamon Ernő Gimnázium épülete mellett döntöttünk.
Az Inkubátorból Gyergyóba – A Teljes napfogyatkozás forgatásán jártunk
Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban forgatták a Teljes napfogyatkozás munkacímet [a film végleges címe Elfogy a levegő lett – a szerk.] viselő film nagyrészét: nemcsak a rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, hanem a színészek, sőt a stáb egy része is elmondhatja magáról ugyanezt. Különös hangulata van Gyergyónak, hiszen régies, otthonos város ez, és a gimnázium is ilyen: a színészek és a stáb hamar belakta ezeket a tereket. Moldovai Katalin inkubátoros filmjének a forgatásán jártunk.
A film szűkszavú, visszafogott, csakúgy, mint főszereplője. Még az alapkonfliktust adó film kapcsán sem hangzik el soha a homoszexuális vagy akár a meleg kifejezések egyike sem, mintha mindenki kódolva, utalgatva, egymás szemébe nézve, és mégsem nyíltan beszél. Általános társadalmi problémának érzed ezt a virágnyelven beszélést vagy így is meg lehet oldani, el lehet dönteni a „nagy” kérdéseket?
Eredetileg volt olyan jelenetünk, ahol ezek a dolgok néven voltak nevezve, végül azért döntöttünk úgy, hogy ezt kivágjuk, mert én azt gondoltam, amikor vágtuk a filmet, hogy bármilyen más téma is elindíthat egy ilyen típusú konfliktust. Tehát most éppen a homoszexualitás és egyéb LMBTQ-témák vannak terítéken, de ezek nagyon változhatnak ahhoz képest, hogy mi az, ami éppen kiveri a biztosítékot társadalmi szinten, vagy, hogy mi az, amire éppen a politikai fókusz van irányítva. De ez bármilyen más téma is lehetne, mert a mechanizmus hasonló lesz.
Érdekes, hogy ezt mondod, hiszen éppen nemrég jelent meg a Magyarázat mindenre is, ami pont ezt mutatja meg: a te filmedhez hasonlóan egy iskolában zajlanak a központi események, csak éppen ott a társadalmi felhördülés kirobbantója nem a homoszexualitás kérdése, hanem egy ottfelejtett kokárda által szimbolizált nemzetiségé. Akár társfilmek is lehetnének, és mindkettő a diákokat emeli a középpontba. Rajtuk csattan az ostor, és egyúttal ők azok, akik ellenállást tudnak kifejteni, hiszen még nem részei egy-egy problémás rendszernek, tehát ellen is tudnak állni. Mit gondolsz, nehezebb most tanárnak vagy diáknak lenni, mint akár néhány évvel ezelőtt?
Magyarországon egész biztosan nehezebb tanárnak lenni, mint néhány éve volt. Akkor sem volt könnyű, tanárnak lenni soha nem egy könnyű feladat, de ha a munkájuk nincs is megfizetve és elismerve, akkor ezt nagyon nehéz csinálni. Pszichésen nagyon megerőltető tanárnak lenni, márpedig valahol kellene kompenzálni az ember beletett munkáját. Nyilván, a diákok kompenzálnak, meg az, ha azt csinálod, amit szeretsz – de ez egy idő után, 10-20 év után kifullad, nem tudja már az ember ugyanolyan lelkesedéssel csinálni. Kellene egy olyan fizetés nekik, amiből a fiatal tanárok is meg tudnak élni, ki tudják fizetni a lakbért legalább. A diákok szemszöge is érdekes kérdés, nagyon megpróbáltam belegondolni, hogy milyen lehet most diáknak lenni, és úgy érzem, hogy például most tinédzsernek lenni sokkal nehezebb, mint mondjuk, húsz évvel ezelőtt. Mert olyan dolgok történtek a világban, akár a digitális világ változása és hatása a személyiség fejlődésére, amik hatalmas nyomást helyeznek már a 16-17 évesekre, és ezek sokkal jobban megterhelik a pszichéjüket is.
Nagyon karakter- és színészközpontú a film. Mennyire ragaszkodtatok a forgatás során az előre megírt dialógusokhoz? Volt helye improvizációnak a színészek részéről?
Volt egy két és fél hetes próbafolyamatunk még a forgatás előtt, akkor végignéztük, végigpróbáltuk a legtöbb jelenetet, és ez alatt nagyon sok mindent átírtunk. Ahogy a színészek elkezdték lepróbálni a jeleneteket, akkor sokszor kiderült, hogy mi az, ami leírva működik, de élőben, elmondva már nem hangzik annyira jól. Számos ötlet jött ezalatt a folyamat alatt, amit aztán beemeltünk a forgatókönyv végső verziójába. Ez a módszer pedig olyan szempontból is jó volt, hogy mire a helyszínre kerültünk, addigra ezeken már túl voltunk, nem kellett annyi mindent kigyomlálni. Mire odakerültünk, már letisztáztuk a fontosabb jeleneteket, még a csoportos jeleneteket is felépítettük. Van egy jelenet a filmben, amikor a diákok egy székfoglalós játékot játszanak, a kamera pedig végig követi őket, már ezt sem kellett például a helyszínen improvizálni, az a jelenet is nagyon ki volt találva. A kolozsvári és vásárhelyi színészhallgatókkal közösen dolgoztunk, megnéztük, hogy ki hová fog leülni, a statiszták pedig ehhez igazodtak. A nagy része tehát megtervezett volt, de hagytunk helyet az esetlegességnek is.
Ahogy a végeredmény tekintetében is maradt hely esetlegességnek, hiszen azt lehet tudni, hogy az egyik központi szereplő, Viktor (Soma Sándor) eredetileg sokkal többet szerepelt volna filmben. Miért csökkent le végül az ő szerepe? Költségvetésbeli okai voltak?
A költségvetés is számított, de nem csak, hiszen sokkal többet kellett volna forgatnunk ahhoz, hogy az ő karakterét is olyan mélységben ki tudjuk bontani, olyan mélyen megértsük, mint például a főszereplő Anáét, sokkal jobban bele kellett volna mennünk az ő életébe is, és erre már nem volt egyszerűen időnk és költségvetésünk. Úgyhogy el kellett döntenünk, hogy melyek azok a momentumok, amik a legfontosabbak, amikkel megmutatunk valamit az ő életéből, az őt ért hatásokból is ahhoz, hogy érthető legyen az általa bejárt út.
A film képi világa is egészen különleges, míg a helyszín a sokszor ízlésetlen, harsány színkombinációkkal operáló Balkán (például a bevásárlóközpont, de az Ádám teremtésés buszt is említhetnénk), ez a filmen finom, pasztellszínekkel ábrázolva jelenik meg. Mi volt a gondolatmenet, amikor az operatőrrel kitaláltátok a film színvilágát, képi világát?
A fő helyszín megválasztása, az iskola tudatos volt, mert színvilágában közel állt ahhoz, amit elképzeltünk. Bocskai Gyopár látványtervező előre megbeszélt színkromatika mentén válogatta össze a ruhákat és a berendezési tárgyakat hihetetlen érzékkel és precizitással, ami nagyon sokat adott a film színvilágának a felépítéséhez. Pasztelles színeket használtunk, és fényelésnél is ezt erősítettük, mert így a nehéz témát feldolgozó történet elemeltebbé és befogadhatóbbá válik, és erre erősítenek rá a statikus képbeállítások is.
Az utóbbi években egyre több nagyjátékfilm forgott Erdélyben, te is hazai helyszíneken, erdélyi szereposztással készített az Elfogy a levegőt. Mit gondolsz, könnyebb mostanság Erdélyben forgatni, mint korábban? Szerinted minek köszönhető ez? Befolyásoló tényező lehet-e a színvonalas filmes oktatás jelenléte az erdélyi szférában? Vagy inkább a technika elérhetősége játszik ebben szerepet?
Ezek mind részei, de én neveket is említenék, Muhi Zsófiának például szerintem nagyon sokat köszönhetnek az erdélyi színészek, neki hatalmas adatbázisa van, tele erdélyi színészekkel. Én tudtam az elejétől, hogy erdélyi színészekkel szeretnék dolgozni. Amikor ő felvette velem a kapcsolatot, akkor azt mondta, akár ingyen is szívesen a rendelkezésemre bocsátja ezt az adatbázist, akkor inkább azt mondtam neki, hogy csináljuk ezt együtt. Ő például a határon túli színészeket nagyon behozta a magyarországi filmes köztudatba. És a filmes képzés is nagyon fontos, persze: több magyarországi tanár és filmes alkotó jár át a határon dolgozni és tanítani ennek köszönhetően.
Korábbi rövidfilmjeid egy része is novellaadaptáció, ebben a filmben pedig az irodalomóra adja a központi konfliktust. Mi a viszonyod a költészethez, az irodalomhoz?
Nagyon szeretek olvasni, rengeteget is szoktam, számomra ez kikapcsolódás. Most, hogy a Netflixet és az HBO Go-t egy év után „letiltottam”, volt is időm rá, szerencsére.
A filmben Viktortól elhangzik egy roppant hatásos vers, ez kinek a műve volt?
Ez a társ-forgatókönyvírómnak, Palóczi Zitának a verse, és ez úgy született meg, hogy már hetek óta kerestünk egy megfelelő verset Viktornak, én is sokat kerestem, már az ismerősök ismerőseinél kerestünk egy olyan verset, ami talál, és a filmhez felhasználhatnánk, végül Zitának eszébe jutott, hogy ő is írt verseket kamaszkorában. Mondtam neki, hogy nagyszerű, Zita, szedd elő őket, ha még megtalálod valahol a szekrény alján – egyet elővett és zseniális volt, pont beleillett a filmbe. Úgyhogy véletlenek néha nagyon érdekes dolgokat tudnak behozni.
Amúgy szeretsz forgatókönyvet írni?
Szeretek, viszont dialógusokban nem vagyok annyira jó, Zita nagyon sokat segített ezen a téren. Én abban vagyok jó, hogy dramaturgiailag jól érzem a jelenetek érzelmi ívét, és hogy hogyan lehet ezeket képre vinni, mi az, ami még hozzá tud tenni vizuálisan a jelenethez. De a dialógusok során azt éreztem, hogy szükségem van segítségre, akár Zita, akár a színészek részéről. Ez régebb is így volt, a kisjátékfilmjeimnél is, hogy amíg le volt írva, teljesen jónak tűnt, aztán amikor elkezdtünk forgatni, néztem, hogy: „Úristen, ez milyen szar! Na jó, akkor gyorsan húzzuk ki felét, mert ennek így semmi értelme.”
Utolsó kérdésem pedig a filmed címéhez kapcsolódik, de tágabb értelemben. Tényleg úgy érzed, hogy fogy a levegő?
Nagyon sok a társadalmi feszültség mindenhol, van, ahol kevésbé érződik, van, ahol jobban, és ez a klímaváltozástól sem függetleníthető, valamilyen mértékben ezzel minden összefügg – nem véletlenül kerül említésre ez a filmünkben sem. A háborúk is egyre-másra robbannak ki, emögött szerintem olyan folyamatok és félelmek húzódnak meg, amiket lehet, hogy nem fogalmazunk meg magunknak, de ott vannak tudat alatt. Nagyon erősen kötődnek ahhoz, hogy az életterünk tulajdonképpen kezd ellehetetlenülni, felmelegedni, kiszáradni. Szóval szerintem igen, mindenhol fogy a levegő.
