Magyar filmeket díjaztak Lagówban és Kassán Magyar filmeket díjaztak Lagówban és Kassán

Magyar filmeket díjaztak Lagówban és Kassán

A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása elnyerte a közönségdíjat.

Külön elismerésben részesült a Valami madarak című alkotás a Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon a hétvégén Lengyelországban. A zsűri szerint Hevér Dániel alkotása a generációk közötti kötődés, valamint a párhuzamos sorsok bemutatásával az idősebbek és fiatalabbak közötti kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült, a film forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.

Az öregotthonnál is nagyobb börtön a magány – Hevér Dániel: Valami madarak

2023. december 14.

Szövődhet-e titkos szövetség egy makacs öregúr és egy tinilány között? Természetesen, ha a tét a fondorlatos szökés egy idősek otthonából, ám Hevér Dániel és Kertész Zsanett első nagyjátékfilmje, eléri, hogy végül magunk se tudjuk, minek drukkoljunk. A Valami madarak az öregedésről, magányról és elfogadásról beszél azzal a típusú bravúrral, amely jóleső arányban nevettet és ríkat meg.

Olvasd tovább  

A lagówi fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában a Széllel szemben (borítóképünkön) című is alkotást díjazták „a friss színészi játékért” és a „road movie elemek eredeti használatáért egy nehéz témáról mesélve”. A Széllel szemben egy gyermekotthonból megszökő ikerpárról szól, Chilton Flóra írta és rendezte, producere Tóth Bálint, operatőre Hejüsz Betti.

Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje az Art Film fesztiválon részesült a zsűri elismerésében Kassán. A magyarországi mozikban április elején bemutatott alkotás a ’90-es évek vonatjegy-hamisítási botrányának történetét mutatja be a valós szereplők megszólaltatásával, sajátos animációs formában.

Gute Reise! – Csáki László: Kék Pelikan

2024. március 2.

2024 egyik legvárósabb magyar filmje a kultikus Moszkva tér világába repít vissza, amikor a kalandvágyó, de csóró fiatalok – hasonlóan kalandvágyó és csóró fiatalok jóvoltából – kedvezményes árú, hamisított vonatjegyekkel ruccanhattak ki a foszladozó Vasfüggönyön áttündöklő Nyugatra. Csáki László első nagyjátékfilmjét személyes élmények inspirálták: a 2000-es évek elején maga is ilyen simlis vonatjegyekkel kalandozta be Európát.

Olvasd tovább  

A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával a Cinemon Entertainment koprodukciójában.

Szintén a kassai fesztiválon nyert Moldovai Katalin. Elfogy a levegő című első mozifilmje a közönségdíjat kapta meg, legutóbb a kolozsvári TIFF-en is vetítették.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes