Tallinnban debütál a Kék Pelikan Tallinnban debütál a Kék Pelikan

Tallinnban debütál a Kék Pelikan

A Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál Critics’ Picks versenyprogramjában lesz Csáki László első egészestés animációs filmjének az ősbemutatója.

A Kék Pelikan története több mint tíz éve egy, a Jurányi Galéria egyik termének falára rajzolt képregénnyel indult. A személyes élményekből táplálkozó sztori később filmtervvé nőtte ki magát, amely a 2018-as Inkubátor Program gyártási támogatását is elnyerte. A film a közösség bevonásával fejlődött tovább. Csáki László író-rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, amelyeket a kék Pelikan-indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel tettek. Az animációs dokumentumfilm az ő történeteik szellemes, fanyar humorú feldolgozása. Bár megszólaltat valós szereplőket is, Kék Pelikan többek között olyan színészek segítségével meséli el a történteket, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra.

A képzőművészi igényességgel készült alkotásban a késő 80-as, kora 90-es évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg – igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzaitól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.

A film először a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be november 11-én. A Critics’ Picks a fesztivál legújabb szekciója, amelybe erőteljes és művészileg kiemelkedő alkotásokat választott be a Nikolaj Nikitin kurátor vezette filmválogató csapat. Tiina Lokk fesztiváligazgató megfogalmazása szerint olyan zseniális filmek kerültek így a programba, amelyekre a gyorsan növekvő programkínálatban kiemelten szeretnék felhívni a nézők figyelmét.

„Örülök, hogy a fesztivál kurátorai számára is érthető ez a ránk, magyarokra nagyon jellemző »ügyeskedő, oldjuk meg okosba« történet, aminek alapja a szabadság iránti vágy egyetemes érzése. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja, milyen visszajelzéseket kapunk, és egyáltalán milyen lesz együtt nézni velük a filmet nagyvásznon” – idézi a rendezőt a produkció sajtóközleménye. „Külön öröm számunkra, hogy ők kerestek meg minket, mert hallottak a filmről, és érdekelte őket. Jó látni, hogy az országhatárokon túl is működik, és hasonló módon mozgatja meg a nézőket, ahogy a hazai közönséget is, akik történeteiből – és akik számára elsősorban készült a Kék Pelikan” – idézi a film producerét, Felszeghy Ádámot is a közlemény.

A Kék Pelikan írója és rendezője Csáki László, producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. A film 2024-ben kerül moziforgalmazásba Magyarországon – ígéri a közlemény.

Szintén Tallinnban debütál Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán nap is.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes