Lemhényi Réka és Székely Tamás Gopo-díjat kapott Lemhényi Réka és Székely Tamás Gopo-díjat kapott

Lemhényi Réka és Székely Tamás Gopo-díjat kapott

Lemhényi Réka megkapta a legjobb vágó, Székely Tamás és André Rigaut a legjobb hangmester Gopo-díját a Libertate ‘89 – Nagyszeben című filmért. A film 14-ből 10 jelölést váltott díjra, többek közt elnyerte a ma esti gála nagydját is.

Tudor Giurgiu magyar-román koprodukcióban készült történelmi filmdrámája, a Libertate ‘89 – Nagyszeben kapta a legtöbb Gopo-jelölést.

A film vágója a kolozsvári születésű, Balázs Béla-díjas Lemhényi Réka, aki Hajdu Szabolcs-filmek (Macerás ügyek, Tamara), Szabó István Az ajtója és Pálfi György filmjei (Mindörökké, Az Úr hangja, Szabadesés, Final Cut, Nem vagyok a barátod, Taxidermia) után többek közt Tudor Giurgiu Miért én? (De ce eu?) című thrillerén is dolgozott, és ezért 2016-ban is Gopóra jelölték – ezúttal színpadra is léphetett, hogy átvegye a szobrocskát a Libertatéért.

Lemhényi Réka és Székely Tamás és a Gopók (Székely Tamás fotója)

Székely Tamás Nagyváradról indult, a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként, és olyan filmek vannak a tarsolyában, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez a második Gopo-díja a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán után.

A Libertate ‘89 – Nagyszeben hatalmasat tarolt a Gopo-gálán: elnyerte a legjobb filmnek járó díjat, Tudor Giurgiu kapta a rendezői, Cecilia Ștefănescuval együtt (és a Ne várj túl sokat a világvégétől-t jegyző Radu Judéval megosztva) pedig a forgatókönyvírói díjat, Alex Calangiu a férfi főszereplő, Iulian Postelnicu a férfi mellékszereplő kategóriában győzött, de ez a film vitte el a díszlettervezői, a jelmeztervezői, valamint a smink és frizura kategória díját is.

Távoli vizeken – Mihai Mincan: Spre nord / To The North

2023. március 13.

Mi kell egy jó thrillerhez? Egy szokatlan bűnügyi szituáció, egy hétköznapi főhős, akivel könnyen azonosulhatunk – és sok-sok feszültség. A nemzetközi vizekre evező Spre nordban meg is van mindez, emellett a közelség és a távolság játékával a nem mindennapi téma feldolgozásához izgalmas kérdéseket is társít.

Olvasd tovább  

Az év legjobb elsőfilmje a Mihai Mincan rendezte Spre Nord lett, és a filmben nyújtott alakításáért Niko Becker megkapta a legígértesebb ifjú tehetség Gopó-díját.

A rövidfilmes kategóriában jelölést kapott a Nagy Márton sapientiás vizsgafilmje, a Hanna & Flóra is, de a díjat végül Vlad Buzăianu Acolo unde bărcile nu ajung című alkotása kapta.

Elkobzott forradalmak – Vlad Petri: Între revoluții

2023. november 7.

Egy kizárólag archív felvételekből összeállított dokumentumfilm képanyaga könnyen távolinak, túlságosan „közvetítettnek”, ezáltal személytelennek hathat. Vlad Petrinek mégis sikerült lebilincselően bensőséges hangot megütnie az Între revoluții (Forradalmak közt) című filmjében, így hozva közelebb nézőihez a történelmet.

Olvasd tovább  

Az év legjobb dokumentumfilmjeként az Între revoluții  című Vlad Petri-filmet díjazták, a legjobb, Romániában forgalmazott külföldi film pedig Justine Triet Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d’une chute) című drámája lett. Az elmúlt év legnézettebb román filmjeként a Jesús del Cerro rendezte Miami Bici című vígjáték kapta a ma esti gála közönségdíját.

Egy házasság élveboncolása – Justine Triet: Anatomie d'une chute / Anatomy of a Fall / Egy zuhanás anatómiája

2023. július 13.

A kritikusok és a közönség szívét egyaránt elnyerte Cannes-ban, mégis mindenkit meglepett az Egy zuhanás anatómiájának Arany Pálma-diadala. A szakmai közönség által nem várt, ugyanakkor korántsem érdemtelen elismerést ezúttal egy rendkívül jól megírt, feszültséggel és fordulatokkal teli, több műfajt ötvöző és remek színészi alakításokat felvonultató dráma kapta. A francia Justine Triet így immár a harmadik rendezőnő, aki a rangos filmfesztivál fődíjával büszkélkedhet.

Olvasd tovább  

A nemrég zárult ünnepségen évtizedeket átölelő színészi munkásságáért életműdíjat vett át Dan Nuțu és Rodica Mandache, és Gopo-különdíjat kapott Adrian Ștefănescu kaszkadőr.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes