Együtt végezzük – Deák Kristóf: Egykutya

2025. szeptember 14. – írta Rudas Dóra

Három nő, egy férfi és egy karton bor. Az életben a legjobb esték premisszája ez, viszont az olyan filmek felé, amik ilyen megoldásokkal operálnak, nem szoktunk túl nagy reményekkel tekinteni. Az Oscar-díjas Deák Kristóf viszont kimozgatja a prekoncepcióinkat és megmutatja, mennyivel másabb, ha egy alkotó a szerzői filmek világából tör be a közönségfilmekébe, mint az, ha az illető eleve azt tűzi ki, hogy a nagy Pesti balhét viszi vászonra…

Velünk nem lehet beszélgetni – Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

2024. október 9. – írta Vigh Martin

Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának befejező darabja az életmű egyik legkiábrándultabb filmje, amelyben csak az életünkből, sőt tágabb értelemben a valóságból való menekülés jelenthet vigaszt. Az Egy százalék indián hihetetlenül sűrű, zavarbaejtően őszinte, minden pillanatban magával ragadó darab.

Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem – François Ozon: Mon crime / Bűnös vagyok

2023. június 21. – írta Sztercey Szabolcs Benedek

François Ozon egy igen termékeny és sokszínű rendező: több mint húsz nagyjátékfilm és megannyi műfaji kalandozás után most újra egy vígjátékkal jelentkezik (valamelyest befejezve a 8 nő és a Született feleség által elkezdett „trilógiát”). A Bűnös vagyok egy látszólag habkönnyű műfaji idézet, azonban közelebbről megvizsgálva igen érdekes témát feszeget.

A vélemények országa – Bogdan Theodor Olteanu: Taximetriști

2023. január 24. – írta Erőss Réka

Mostanában úgy megszaporodtak a román közönségfilmek, mint az Uber-sofőrök Bukarestben. A Taximetriști is olyan film, amiből tizenkettő egy tucat, viszont teljesen megfelel a célnak: szórakoztat, megnevettet és még egy-két, a romániai társadalmat érintő témáról is szót ejt.

Mindannyian apák és fiúk vagyunk – Florian Zeller: The Son

2022. szeptember 26. – írta Gyöngyösi Lilla

Florian Zeller az időskori demencia után a kamaszkori depresszió mélyére ás, a The Son pedig egészen más jellegű, de hasonlóan megdöbbentő és megrendítő darab lett.

Párhuzamos valóságok – Radu Jude: Tipografic majuscul / Nyomtatott nagybetű

2020. február 25. – írta Farkas Boglárka Angéla

Radu Jude legújabb filmje ismét a történelem elmesélhetetlenségét tematizálja úgy, hogy közben mégis sokat mesél a kommunista Románia mindennapjairól. A Tipografic majuscul a héten a Berlini Filmfesztiválra látogatott, de már a hazai mozikban is debütált.

Katzenjammer – Tom Hooper: Cats / Macskák

2020. január 5. – írta Jakab-Benke Nándor

A Macskák a kortárs mainstream amerikai filmkészítés erkölcsi, művészi, technikai, és ezáltal remélhetőleg anyagi csődje is.

Ebbe a kölcsönbe beledöglesz – Dobó Kata: Kölcsönlakás

2019. február 14. – írta Polák Zsóka

Nem épp a jó filmek különleges ismertetőjegye, amikor az ember a tizenhetedik percnél rásandít az órájára, hogy mennyi ideig tart ez még. Dobó Kata első rendezése pont ilyen: az egyre sűrűbb óranézegetésekbe nagyjából ugyanennyi szórakozás szorult, de az legalább ingyen volt.

Önmaga keresztje – Kirill Szerebrennyikov: (M)ucsenyik / Mártírok

2017. január 17. – írta Bilsiczky Balázs

A színdarabnak indult, majd mozgóképes formát is öltött Mártírok olyan aktuális problémákat feszeget, mint a vallási fundamentalizmus és az abból könnyen kialakuló Messiás-szindróma. A kamaszkorral járó természetes lelki-fizikai változásokkal, valamint az őt körülvevő világgal szemben tehetetlen Veniamin teljes mellszélességgel fordul a szemellenzős hit felé, hogy idővel maga is istent játsszon.

A világvége érdeklődés hiányában elmarad – Xavier Dolan: Juste la fin du monde / Ez csak a világ vége

2016. szeptember 19. – írta Dobi Ferenc

Xavier Dolan a visszatérő színészeit ezúttal nemzetközi sztárokra cserélte, de még ők se tudják megmenteni ezt a színpadi drámából adaptált monoton, élettelen alkotást. A kanadai rendező legújabb (és egyben eddigi legrosszabb) filmje minden téren csődöt mond.