Egy szerep keres egy színészt – Cary Grant-portré

2021. május 15. – írta Gyöngyösi Lilla

Brit munkásgyerekből vált minden idők egyik legcsillogóbb hollywoodi sztárjává valaki, akit Cary Grant néven ismerünk. Egyszeri volt és megismételhetetlen, ám nagy szerencsénkre körülbelül 70 filmmel gondoskodott róla, hogy bármikor előhúzhassuk őt a skatulyából.

A „problémás” csodanő – Elaine May rendezői életműve

2021. április 21. – írta Rácz Viktória

Az amerikai film történelmének kulcsfontosságú időszakában, a hetvenes évek Hollywoodjában mindössze egyetlen nő rendezett a stúdiórendszeren belül. A ma 89. születésnapját ünneplő, komikuslegendából forgatókönyvíróvá és filmrendezővé váló Elaine May ígéretesen induló direktori karrierjét hamar derékba törte minden idők egyik legnagyobb box office bukása. Igazságtalanul kevés saját rendezésből, maroknyi színészi alakításból és megannyi forgatókönyvi hozzájárulásból álló filmes karrierje nemcsak azért érdemes a vizsgálatra, mert sokat elárul arról, milyen kettős mércével néztek/néznek szembe a női rendezők, hanem mert May egyszerre szórakoztató és elborzasztó karakterrajzai az új-hollywoodi korszak legizgalmasabb alkotói közé emelik őt.

Hollywoodból Marienbad? – Pápai Zsolt: Hollywoodi Reneszánsz. Formatörténet és európai hatáskapcsolatok a hatvanas–hetvenes években

2021. január 14. – írta Németh Szabolcs Előd

Az 1960-as évek végétől az 1970-es évek derekáig a hollywoodi filmre újítóan hatottak az európai (modern) művészfilmek. A Hollywoodi Reneszánszként hivatkozott időszak alkotásait szinte kizárólag a műfaji revizionizmus elmélete felől szokták elemezni a teoretikusok, de Pápai Zsolt (amellett, hogy összegezi és továbbgondolja az eddigi szempontokat) számos új perspektívát kínál a korabeli alkotások utólagos recepciójához.

A kintornás majma – David Fincher: Mank

2020. december 11. – írta Papp Attila Zsolt

Hollywood egyik legsokoldalúbb rendezője láthatóan nem egy Hollywoodhoz intézett szerelmeslevelet akart készíteni – a végeredmény mégis az lett. A Mank igazságot szeretne szolgáltatni a filmipar örök mellékszereplőinek: a forgatókönyvíróknak.

Amerikai nagybácsi – Andy Vajna-portré

2020. szeptember 26. – írta Verpeléti András

Már bő másfél éve, hogy eltávozott Andy Vajna, a 20. századi hollywoodi magyarok talán utolsó képviselőjeként – a nyilvánosság számára váratlanul. A szivar nélkül ritkán mutatkozó, egykori emigránsból lett filmproducer, pénzember azonban már hosszú évek óta küzdött cukorbetegséggel és különböző szív- és érrendszeri problémákkal. A filmvilágban és azon belül a magyar filmiparban betöltött szerepe nem csak alkotóként, de mentorként és később kormánymegbízottként is jelentős. Életművének szinte mindegyik szakasza kettős, ellentmondásokkal tarkított, de mindenképp megkerülhetetlen, hiszen egy egész generáció nőtt fel itthon a filmjein. A lehetőségekhez képest politikamentes portré következik.

„Egy hollywoodi történet: szenzációs... vakmerő... felejthetetlen...” – Csapón kívül 57.: Sunset Blvd. / Alkony sugárút, 1950

2020. augusztus 22. – írta Buzogány Klára

A fenti tagline-nal söpört végig Hollywoodon az éppen 70 évvel ezelőtt készült Sunset Blvd. Zseniális rendezője, Billy Wilder jókora fityiszt mutatott vele a némafilmről a hangosfilmre való áttérés miatt itt-ott még vérző Hollywoodnak, de az akkori kritika ma, a Facebook és az Instagram világában is fájóan hasít: sokan ma is mindennél jobban vágynak arra, hogy (ismét vagy végre) láthatóvá váljanak, ha nem is a mozivászon, de legalább az internet közönsége előtt. De vajon tényleg szenzációs, vakmerő és felejthetetlen ez a film?

A titok és a tekintet – Atom Egoyan-szubjektív 3.

2020. július 29. – írta Papp Attila Zsolt

Hogy merre tart Egoyan művészete, egyelőre nem világos. Az álomgyárba már megérkezett, ez biztos. De vitte-e magával – önmagát? Erre is keressük a választ ennek a szubjektív portrénak a befejező részében.

Los Angeles-i fanfiction – Ian Brennan, Ryan Murphy: Hollywood

2020. július 16. – írta Incze Kata

Az amerikai film történetének mozgóképes újraírására számos kísérlet született, legutóbb Tarantino előzte meg nemcsak Sharon Tate, hanem egy egész filmtörténeti korszak halálát. Hasonlóképpen, de talán még merészebben írja újra a történelmet Ryan Murphy és Ian Brennan hétrészes minisorozata, melyen az ’50-es évek stúdiókorszakának tényei mosódnak össze a fikcióval, a mérleg pedig talán túlságosan is az utóbbi felé hajlik.

Mi történt? – A filmipar digitális átállásáról

2020. április 9. – írta Wheeler Winston Dixon

Wheeler Winston Dixon filmesztéta, a Nebraska–Lincoln-i Egyetem tanára sötét jövőt fest a digitalizált filmiparról.

Lynch-hangulat – Angelo Badalamenti-portré

2020. március 31. – írta Hubai Gergely

Angelo Badalamenti életének néhány részlete majdnem olyan bizarr fordulatokkal teli, mint egy David Lynch-film. Bárzongoristából lett a legendás rendező legfőbb zenei munkatársa. Amikor az 1980-as években a szintetizátor forradalmasította a filmzenék világát, Badalamenti volt az egyik első zeneszerző, aki a textúrákra helyezve a hangsúlyt nem feltétlenül a cselekményre fókuszált, hanem hangulatokat festett meg. Jazzes múltjával kombinálva mai napig ezek a legnépszerűbb szerzeményei, boszorkánykonyhájából azóta inkább lemezek, mint filmzenék kerülnek ki.