A fenti tagline-nal söpört végig Hollywoodon az éppen 70 évvel ezelőtt készült Sunset Blvd. Zseniális rendezője, Billy Wilder jókora fityiszt mutatott vele a némafilmről a hangosfilmre való áttérés miatt itt-ott még vérző Hollywoodnak, de az akkori kritika ma, a Facebook és az Instagram világában is fájóan hasít: sokan ma is mindennél jobban vágynak arra, hogy (ismét vagy végre) láthatóvá váljanak, ha nem is a mozivászon, de legalább az internet közönsége előtt. De vajon tényleg szenzációs, vakmerő és felejthetetlen ez a film?

• Hollywood számára mindenképpen emlékezetes kellett, hogy legyen ez az alkotás: alaposan orrba fricskázta az álomgyári gépezetet, erős kritikát fogalmazott meg a működésével kapcsolatban. Hősnője, a Gloria Swanson alakította, idősödő, mellőzöttségébe és magányába lassan beleőrülő színésznő drámájának forrása ugyanis az, hogy a hangosfilm korszakában nem kap szerepeket, pedig nem is olyan régen még a némafilmek imádott dívájaként ünnepelték. Története apropóján elég szépen feltárulnak az álomgyári gépezet fogaskerekei, amelyek könnyen bedarálják mindazokat, akikre már nincs szükség. Egy privát vetítésen állítólag az MGM névadó mogulja, Louis B. Mayer azt mondta az ausztriai származású rendezőnek, hogy: „Belepiszkítottál a saját fészkedbe. Ki kellene rúgni téged ebből az országból szőröstül-bőröstül, te átkozott külföldi (aka. goddamn foreigner son of a bitch)!” Wilder külföldi létére hasonlóan ízes amerikaisággal megfogalmazott válaszát inkább nem is fordítjuk le. („Why don’t you go fuck yourself?”) Témaválasztásában és az írói-rendezői hozzáállás tekintetében tehát elég nagy vakmerőség volt görbe (őszinte?) tükröt tartani a hollywoodi glamúr elé, nem véletlenül tartott Wilder a reakcióktól.

• Ha valaki, hát Gloria Swanson pontosan érthette, miről szól a szerepe. A színésznő 1914-ben lépett először kamera elé, egy évvel később – alig 18 évesen – már nyolc filmben játszott, és ettől kezdve karrierje megállíthatatlanul szárnyalt évi négy-öt-hat filmmel: a némafilmes korszak ünnepelt csillaga lett, a 20-as évek közepén ő keresett a legjobban a  hollywoodi színésznők közül. Alig 30 éves volt, amikor a hangosfilm feje tetejére állította Hollywoodot, és Swanson végignézte, amint több sikeres pályatársa kiesik a pixisből, mert nem képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz – neki ez valamennyire sikerült. Ha kevesebb filmet is csinált évente, de néhány évtizedig meg-megtalálták még a szerepek. Hiába remélte azonban, hogy az Alkony sugárút új lendületet ad a karrierjének, az 50-es évek második felében csalódottan visszavonult, s később csak elvétve bukkant fel egy-egy produkcióban, a mozivásznakon vagy a televíziók képernyőin.
• Nem ő volt az egyetlen színésznő, akit Wilder castingolt a főszerepre. A rendező eredetileg Pola Negrit akarta Norma szerepében látni, de rá kellett jönnie, hogy az a lengyel akcentus, ami megölte a némafilmsztár karrierjét, ebben a sok dialógust tartalmazó filmben is többet ártana, mint amennyit használhatna a karakternek. A sokkal tapasztalatlanabb Mae West újra akarta íratni Charles Brackett és Wilder forgatókönyvét, mert úgy vélte, ő túl fiatal ehhez a szerephez, a szintén a hangosfilm elterjedése után jegelt Mary Pickford pedig annyira megrémült a történettől, hogy Wilder és Brackett már a sztori ismertetésének a közepénél bocsánatot kért tőle és eloldalgott.

• Norma Desmond kijelenti a filmben, hogy „Nélkülem ma nem lenne Paramount Stúdió” – ugyanezt Swanson is elmondhatta volna a valóságban (és a stúdiót egyáltalán nem zavarta, hogy a kapuja, neve, logója belekerül a történetbe). A filmbeli és a valódi színésznő karaktere között tovább vékonyítja a határt, hogy a díszletelemként használt PR-fotók valóban Swansonról készültek még fénykorában, a híres lépcsőjelenet felvételeinek a végén pedig Swanson sírva fakadt. Rendezője estélyt adott a tiszteletére, pedig még nem is végeztek a forgatással. Wilder pedig nem volt érzelgős típus, sőt, meglehetősen huncut volt. William Holden és Nancy Olson csókjelenetét például nem állította le, bár már rég megvolt, amit szeretett volna. Megvárta, míg a „Cut!” varázsszót Holden épp a helyszínen tartózkodó, féltékeny felesége kiáltja be. Akkor is szemrebbenés nélkül válaszolt, amikor a film talán legfurcsább jelentéről kérdezték: hogyan képzeli el Norma Desmond kedvenc majmának a temetését. (Csak annyit mondott: „Hát tudod, csak egy szokásos majomtemetés-jelenet lesz.”)
• Wilder Joe Gillis szerepére is nehezen talált színészt. Montgomery Clifttel állapodott meg, de ő alig két héttel a forgatás kezdete előtt felbontotta a szerződést. Ezután Fred McMurray utasította el a szerepet mondva, hogy nem akar gigolót játszani. A producerek túl… névtelennek találták Marlon Brandót, Gene Kellyt pedig az MGM nem akarta kölcsön adni. A befutó William Holden lett, aki ugyan túl sok mindent nem tudott felmutatni, de épp más elfoglaltsága sem volt – a szerep több másik, Wilderrel közös munkát hozott számára és ők ketten életreszóló barátságot kötöttek.

• Bár létezik a Sunset Blvd., a filmet egy másik sugárúton levő palotában forgatták. A milliárdos Jean Paul Getty egyik exfeleségére (elváltak) maradt villa kertjében medencét is építettek a film kedvéért, de mivel szűrőrendszert nem szereltek bele, a medence hosszútávon használhatatlannak bizonyult. (Később, üresen, a Haragban a világgal / Rebel Without a Cause díszleteként szolgált.) Az Alkony sugárútban egy másik film forgatási helyszínét is láthatjuk: az önmagát alalkító Cecil B. DeMille a Sámson és Delila épített díszletében játszik – épp ezen a filmen dolgozott rendezőként. A cameo egyébként a produkciónak 10 000 dollárjába és egy vadonatúj Cadillacbe került (a pótforgatásként felvett arcközeliért DeMille újabb 10 000-et kért el). 
• Ahhoz, hogy hitelesen mutathasson fügét Hollywoodnak, Billy Wildernek még több valós figurára volt szüksége. Megnyerte egy-egy rövid jelenetre Buster Keatont, Anna Q. Nilssont, H. B. Warnert, sőt, a híresen éles nyelvű riportert és exszínésznőt, Hedda Hoppert is, de még több név kellett. Darryl F. Zanuck, Olivia de Havilland, Tyrone Power és Samuel Goldwyn nem járult hozzá, hogy a nevük szerepeljen a filmben, Greta Garbo azonban igen, s miután a kész alkotást megnézte, ő is megbánta: megsértődött, mert őt is olyanként emlegetik, aki fölött eljárt már az idő…
• A hitelességre a jelmezek terén is törekedtek. A jelmeztervező Edith Head szorosan együttműködött Gloria Swansonnal, és többnyire az ő ízlésére hagyatkozott, belátva, hogy senki sem tudhatja Swansonnál jobban, hogy mit viselhetne Norma Desmond. Swanson maga gyakran a saját kiegészítői és ékszerei közül válogatott a forgatásra. Erich von Stroheim (Max Von Mayerling szerepében) és Nancy Olsen (Betty Schaeferként) nem is kapott jelmezt: ők egyszerűen a saját ruháikban álltak a kamera elé.

• Az Alkony sugárút három Oscar-díjat vitt el: az amerikai filmakadémia a forgatókönyvét, a zenéjét és a díszletét értékelte a legtöbbre, bár további nyolc kategóriában került az esélyesek közé. A Golden Globe-gálán egyenesen a legjobb film lett, Billy Wilder a legjobb rendező, Gloria Swanson a legjobb főszereplő, Franz Waxman pedig a legjobb zeneszerző trófeáját vihette haza. Felejthetetlen egybeesés, hogy az 1951-es Oscar-gálán az Alkony sugárút és a Mindent Éváról egyszerre versenyzett: csak találgatni lehetett, hogy a két legendás színésznő, Gloria Swanson és Bette Davis közül ki viszi el végül a szobrocskát. Nos, ahogy az lenni szokott, a harmadik győzött: a George Cukor rendezte Tegnap született (Born Yesterday) című romantikus vígjáték főszerepét alakító, már a hangosfilm korszakában szocializálódott, fiatal és szőke Judy Hollyday kapta meg az elismerést. És a valóságban megint ugyanaz történt meg, amiről a film szólt...