A közel másfél évtized után visszatérő Party Down harmadik, nagyszerű évadát kizárólag úgy lehet mennybe meneszteni, ha visszamenőleg mennybe menesztjük az első kettőt is. Még most, gyorsan, hátha megint elkaszálják.
Hollywood önreflexív/önfényező, saját múltját (és jelenét) piedesztálra állító vagy éppenséggel azt maró gúnnyal kritizáló filmjeinek korszakát éljük, melynek egyik legizgalmasabb példánya a tavalyi év végén bemutatott Babylon. Ennek kapcsán tekintettük ezt a korántsem mai témát öt filmen keresztül a huszas évek végétől a kilencvenes évek elejéig.
A Pearl nem csak előzményfilmként, mesteri horrorként, egy fantasztikus karakter eredeti látleleteként és stílusbravúrként állja meg a helyét, hanem tudatosan tovább mélyíti a hasonlóan kiemelkedő „utózmányfilmet” is.
A cseresznye vadiúj ízében az észszerűség nem tényező, de szerencsére az utóbbi évek egyik legőrültebb sorozata többé tud válni egy öncélúan szürreális egotripnél.
A fenti tagline-nal söpört végig Hollywoodon az éppen 70 évvel ezelőtt készült Sunset Blvd. Zseniális rendezője, Billy Wilder jókora fityiszt mutatott vele a némafilmről a hangosfilmre való áttérés miatt itt-ott még vérző Hollywoodnak, de az akkori kritika ma, a Facebook és az Instagram világában is fájóan hasít: sokan ma is mindennél jobban vágynak arra, hogy (ismét vagy végre) láthatóvá váljanak, ha nem is a mozivászon, de legalább az internet közönsége előtt. De vajon tényleg szenzációs, vakmerő és felejthetetlen ez a film?