Ki gondolta volna, hogy ha egy slashert ötvözünk egy Rob Schneider-baromkodással, az eredmény egy olyan horror-vígjáték lesz, amelyben Vince Vaughn kaszabolja le a gátlástalanul bulizó fiatalokat?
Christopher Landon már többször tanúbizonyságot tett arról, hogy tökéletesen tisztában van vele, mitől és hogyan működik jól egy vérbeli tinithriller vagy -horror. Filmjei sikerének titka azonban korántsem az eredeti ötletekben, sokkal inkább abban rejlik, hogy igen kreatívan hasznosítja újra, teszi fiatalosabbá már bizonyított, híres filmek alapsztoriját. Miután forgatókönyvíróként Disturbia címen „nyári szünetben nyomozós” ifjúsági filmet remake-elt a Hitchcock-féle Hátsó ablakból, pár éve, a Boldog halálnapot!-ban (Happy Death Day) már rendezőként ötvözte az Idétlen időkig-ből derengő, folyamatosan újrakezdődő napot a bulizó fiatalokat mészároló maszkos gyilkosokra specializálódott slasher-zsáner eszköztárával. Ez utóbbi kísérlet viszont akármennyire is szórakoztatóra és élvezetesre sikeredett, csalódást keltő módon nem volt elég tökös ahhoz, hogy bevállalja a magasabb korhatár-besorolást, és élesben mutassa a változatos halálnemeket, holott ez elengedhetetlenül hozzátartozik egy vérbeli slasher-élményhez. Vadonatúj, Freaky című filmjével azonban Landon törleszti az adósságát.
A recept egyik összetevőjét ugyanis ezúttal is a 80-as évek kedvelt horrortípusa, a slasher adja, amit Landon egy, az Idétlen időkig vicces körforgásához hasonlóan népszerű vígjátékformulával, a testcserével mixel. A testcserés komédiák közül is – bár címében az anya-lánya problémákra fókuszáló Freaky Friday előtt is tiszteleg – egészen konkrétan a Tökös csaj (The Hot Chick) című hírhedt Rob Schneider-blődlit idézi meg, annyi változtatással, hogy a kisvárosi tinilány ezúttal nem egy piti tolvaj, hanem egy pszichopata sorozatgyilkos, a rettegett blissfieldi mészáros bőrébe bújik, a gyilkos pedig az övébe. Ebből adódik aztán a bonyodalom, ugyanis míg a mészáros a kezdeti döbbenet után nagyjából megbékél új külsejével, hiszen így ezerszer könnyebben cserkészheti be áldozatait, hősnőnk – érthető okokból – szeretné visszanyerni eredeti alakját, ami könnyen teljesíthető feladatnak semmiképpen sem nevezhető úgy, hogy közben mindenki egy körözött bűnözőt lát benne.
És aki – hozzám hasonlóan – hiányolta a kreatív módon kivitelezett hentelést a Boldog halálnapot! című moziból, az most sokszorosan megkaphatja ezt, ráadásul egy jóval komolyabb korhatár-besoroláshoz illeszkedően. Erről Landon már a főcím előtti felvezetőben biztosít minket, amelyben nemcsak annak lehetünk szemtanúi, hogy milyen súlyos sérülést tud okozni egy méregdrága bor üvege, ha azt történetesen egy bulis kedvű gimnazista torkába törik bele, de annak is, hogy hogyan lehet rendhagyó módon használni a vécédeszkát és a teniszütőt. A történet folyamán később pedig a középsulis technika-szertár teljes eszközparkja – csavarhúzótól körfűrészig – is előkerül, természetesen nem rendeltetésszerű alkalmazásban…
Ha pedig netán valaki jobban kedvelné a szenzációhajhász zsigerelésnél a feszültségkeltésre és a suspense-re épített ijesztgetést, annak sem kell csalódnia, a Freaky ugyanis e téren sem vall kudarcot. Az igazi meglepetés pedig az, hogy egy ilyen felállás mellett a film még térdcsapkodós komédiaként is kiválóan működik. Ez utóbbi jellege a Freaky-nek egyrészt – a férfi-nő testcseréből fakadóan – a Tökös csajban is előszeretettel használt altesti humorból áll, ám szerencsére ez itt nincsen annyira túltolva, és a vicces helyzetek többségét inkább az adja, hogy a tinilány és a gyilkos hogyan ismerik fel új testük előnyeit és hátrányait a jól bejáratott napi rutinjuk során. Különösen szórakoztató például az a jelenet, amikor a gyilkos testébe zárt tinilány alaposan gatyába ráz egy gyengébbeket zaklató srácot a gimi mosdójában, vagy amikor a tinilány testébe zárt mészáros csak nagy nehezen tudja vágóhídra küldeni a küzdősportokból jól felkészült technikatanárt.
Egy testcserés vígjáték sikeréhez azonban fontos feltétel a jó színészi játék is, ebben pedig sajnos a Freaky már csak hellyel-közzel tud jeleskedni. Érdekes módon a főszereplőpáros tagjai közül a tinilányt alakító Kathryn Newton boldogul jobban a feladattal, és bár Vince Vaughn mimikáját és gesztusait nem igazán látjuk viszont igyekezetében, annyi azért mindenképp a javára írható, hogy tök jól másolja a blissfieldi mészáros gépies és lassú, alighanem Michael Myers-től lopott fejmozgását. Komoly probléma van azonban Vince Vaughn alakításával, aki ugyan kétségtelenül viccesen hozza a pipiskedő, butácska tinilányt, a gond ezzel csak az, hogy a főhősnőnk korántsem ilyen típusú személyiség. A Kathryn Newton-féle Millie félénk és szorongó, aki nagyon cuki és aranyos is tud lenni, de a feltartott kézzel menekülés vagy a fenékriszálás legalább annyira távol áll tőle, mint az affektálva magyarázás. Vince Vaughn jelenléte olyan benyomást kelt tehát, mintha Landon rendezőként megfeledkezett volna az instruálásáról, ő maga pedig nem igazán olvasta volna el a forgatókönyvet. És legyen bár a Freaky bármennyire is szórakoztató film, az szintén kicsit érthetetlen, hogy a bárgyú komédiákkal állítólag felhagyott Vaughn miért is vállalta el ezt a szerepet olyan kiemelkedő alakítások után, mint amilyeneket a közelmúltban akár a True Detective második évadában, akár S. Craig Zahler két filmjében (Brawl in Cell Block 99, Dragged Across Concrete) nyújtott.
A színészi játékot leszámítva talán csak azt róhatjuk még fel a Freaky-nek, hogy míg a gimis hierarchia csúcsán álló szereplőket valóban könyörtelenül kaszabolják benne, addig a kevésbé népszerű, kívülálló figurákkal (mint amilyenek a főhősnő barátai is) igencsak kesztyűs kézzel bánik a gyilkosunk, holott bomlott elméje miatt állítólag válogatás nélkül kellene eltennie láb alól az útjába kerülőket. Ha azonban ezen is túl tudunk lendülni, és mind a nevetésre, mind pedig a rémüldözésre nyitottak vagyunk, igazán kellemes élményben lehet részünk, ami ugyan nem újítja meg úgy a slasher-műfajt, mint annak idején a Sikoly tette, de egy sokadik Péntek 13.-folytatásnál biztosan maradandóbb lesz.
