A Prédák nem több egy hamar feledhető tucatslashernél, ha viszont nem vágyunk ennél többre, korrekt és kielégítő rémüldözést tartogathat.
A slasher-horror alműfaján belül már a nyolcvanas években is nehéz volt újat mutatni. Hiába sikerült halloweentől karácsonyig, Valentin-naptól április elsejéig és péntek tizenharmadikáig szép sorban a nagyobb ünnepekre összerántani egy-egy másfél órás ijesztgetést, a cselekmény szinte minden esetben ugyanaz maradt. A szexuálisan túlfűtött, többnyire ostoba és lelkileg is üres fiatalokat mészároló maszkos gyilkosok máig töretlen kultuszának titka tehát nem a forgatókönyvekben, sokkal inkább a szúró-vágó eszközökkel kivitelezett, kreatív gyilkolási módszerek nyújtotta zsigeri nézői örömökben keresendő. Az ikonikus rémalakok (Michael, Freddy, Jason, Bőrpofa) máig vissza-vissza térnek a mozivásznakra történeteik különféle folytatásaival, előzményeivel, újrázásaival, de tőlük független, „új” sztorikkal is rendszerint találkozhatunk, amelyek valódi, tartalmas filmélményként csak nagyon ritkán (lásd például az idei Fehér éjszakákat), egy italozással összekötött baráti összejövetel szórakoztató hangulatelemeként viszont többnyire kiválóan működnek. A találó magyar címet kapó Prédák nem a rendhagyó esetek közé tartozik…
A sztorit szinte már össze sem kellene foglalnunk, alighanem annyira kitalálható a műfaj kedvelői számára. Hat fiatal egyetemista – köztük a félénk, visszahúzódó, ezúttal még az erőszakos hajlamú apja és a hasonló karakterű barátja által is traumatizált final girl – halloween éjszakáján szórakozni indul. Egy idő után elunják magukat az erre kijelölt helyeken piáló, drogozó és szexelő kortársaik körében, és úgy döntenek, inkább egy, a városból igencsak kieső, lepukkant gyárépületben folytatják a hajnalig tartó dorbézolást, az pedig csak még inkább feltüzeli a hangulatot, hogy kiderül, az épületben egy szabadulószobás horrorpark üzemel. A társaság eleinte röhögve figurázza ki a gagyi maszkokat viselő alkalmazottakat, miközben a különféle paráztató akadálypályákat teljesíti, ám amikor lassanként fogyatkozni kezdenek a haverok, és kiderül, hogy a pokoli útvesztőből nincs kijárat, a féktelen mókázás hirtelen hidegrázós rémálommá változik.
Nehéz elhinni, hogy ez a sablonos sztori annak a Scott Becknek és Bryan Woods-nak az agyszüleménye, akiknek a tavalyi év horrorfelhozatalának egyik gyöngyszemét, a hatásos megoldásokkal élő Hang nélkül forgatókönyvét is köszönhetjük. Míg azonban az írópáros sikerrel vitt új színt az inváziós horrorba a Földet elözönlő idegen faj minimalista ábrázolásmódjával, a Prédák esetében már csak a slasher-recept rutinos felmondására futotta. Igaz, ez meglehetősen korrekt módon történik, hiszen sem a feszültségkeltésre, sem a rémisztgetésre nem lehet panaszunk. Minden egyes hatásvadász jump scare-re akad egy rendkívül látványos hentelés: az erre fogékonyak kedvéért a maszkot viselő mumusok se a vasvillát, se a kalapácsot, de még a piszkavasat és a pörölyt sem a mindennapi rendeltetésüknek megfelelően használják.
A Prédákban szépen kidomborodik a slasher-filmek nagyrészében szintén ott lappangó feminista irányultság is. Az erőszakos pasikhoz furcsa módon vonzódó, ártatlan lelkű, elnyomott Harper (Katie Stevens) személyében egy belevaló final girlt kapunk, akinek a karakterét az alkotók – a bodycountot szolgáló haverjaival ellentétben – még viszonylag ki is dolgozták az azóta is kísértő gyermekkori emlékképeivel és a kényszerű terápiás folyamattal, amelyben az aktuálisan rávadászó maszkos gyilkosok társaságával való küzdelemben egyúttal múltjának és jelenének démonaival is le kell számolnia. Eközben nyilván húsig nyúzza a tenyerét, vállon lövik és még egy rakás rozsdás szögbe is belelép, úgyhogy azért is izgulhatunk, hogy egyáltalán megélje, hogy erős és határozott női figura válhasson belőle.
A Prédák tehát szabálykövető és rutinos iparosmunka két olyan alkotótól, akik már bebizonyították, hogy jóval több kraft van bennük ennél. Leleményüket halványan itt is megcsillogtatják, amikor kiderül, mit is rejtenek valójában a horrorparkos alkalmazottak gyanúsan béna maszkjai, de ez a kis geg arra már nem elég, hogy a mozi ne tűnjön el pár hónapon belül a tucatslasherek sötét süllyesztőjében. Ha azonban valaki csak szeretne ráhangolódni az őszi boszorkányos időszakra, és élvezkedve borzongani egy kellemeset így halloween közeledtével, annak nem fog csalódást nyújtani ez a nagyon sokadik véres kirándulás sem.
