Kritika | Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard Kritika | Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard

Az ezelőtti generáció

Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard

ÉRTÉKELD A FILMET!
Star Trek: Picard
Hanelle M. Culpepper, Jonathan Frakes, Akiva Goldsman
2020

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A lassan nyolcvan felé közelítő Patrick Stewart meggyőző rugalmassággal tér vissza abba a közegbe, ami híressé tette őt a nyolcvanas évek végi kisképernyőkön, és ami megmentette a Star Trek franchise-ot a kihalástól. Azzal a különbséggel, hogy neki már nincs szüksége plusz hírnévre, a Star Trek viszont ismét azért küszködik, hogy releváns maradjon.

Amikor a nyolcvanas évek közepétől kezdett kiereszteni a levegő az eredeti csapattal (Kirk, Spock és a többiek) készített filmekből (a népszerű, de túlviccelt és az eredeti koncepciótól egyre messzebb sodródó Hazatérést a mozifilmes Star Trekek mélypontja, A végső határ követte), időszerűnek tűnt felfrissíteni az eredeti ötletet, és visszatéríteni az Űrszekereket oda, ahonnan vétettek: a tévébe, sorozatos formába, vadiúj csapattal, vadiúj küldetéssel. A ’87-ben debütáló Az új nemzedék (The Next Generation) Enterprise űrhajójának kapitányi székébe egy nem fiatal, de cserébe legalább ismeretlen brit Shakespeare-színészt ültettek, aki rigurózus szakmai hozzáállásával, makulátlan kiejtésével, de leginkább karizmájával egyben tudta tartani a kezdetben bukdácsoló történetet, így járulva hozzá ahhoz, hogy a TNG a televíziózás egyik legsikeresebb sorozatává váljon ’94-es befejezéséig (a sci-fi műfajban mindenképp). Az „újnemzedékes” Star Trek ezután még négy mozifilmet szült egyre csökkenő minőségben, míg 2002-ben végre ki nem múlt, hogy átadja a helyét egyéb ötleteknek (a franchise történetéről szóló írásunk ide kattintva, illetve ide kattintva olvasható el).

Azóta sok minden történt a Trek táján: az eredeti karakterek 2009-ben új színészeket és új idővonalat kaptak (eleddig) három nagyjátékfilm erejéig, de egy 2017 óta futó prequel-tévésorozat is borzolja a kedélyeket. A mostani tévés-streaminges boom idején szinte őrültségnek tűnt volna nem foglakozni valamilyen formában a tar kapitánnyal, sajnos ugyanaz az Alex Kurtzman az egyik ludas az új, minisorozat-jellegű Picardért, akinek részben a fejvakarós 2009-es rebootot is köszönhetjük, és aki az említett, 2017 óta futó Discovery óta egyfajta főgyámja az egész franchise-nak (többek közt animációs sorozatot, meg mindenféle más spin-offokat is terveznek a meglévők mellé). Szóval áll a bál rendesen Trekfalván, a kérdés az, hogy ér-e valamit az új, Marvel-féle mozgóképuniverzum-építés részeként elképzelt Picard, fel tud-e nőni az erdeti, Gene Roddenberry fémjelezte, bevallottan naiv, de nemes, érzőszívű és utópisztikus Star Trek-koncepcióhoz, tud-e újat mutatni a most futó miridányi tévésorozat között, vagy csak egy iparszerűen erőltetett fan service az egész? Is-is.

Képileg, történetvezetésileg, meg pláne a CGI tekintetében lapos, olcsó tucatsorozat. De hát az Original Seriest és a TNG-t sem az innovatív képi megoldások tették érdekessé, hanem a filozófiai mag, ami az emberiséget és annak felelősségét, szerepét folyamatosan újragondolta más fajok, más technológiák tükrében; és az egész franchise dramaturgiai mozgatórugója mindig is a kíváncsiság volt, az űr feltérképzetlen végtelenségét bejárni és feltérképezni akaró emberi pionírszellem. Erre tökéletlenül ugyan, de valamelyest rímelni próbál a Picard: itt a tízrészes történet alapproblémája a lények által teremtett lények, konkrétan a saját tudattal rendelkező androidok kérdéséhez kapcsolódik. Egyiküket ismerhetjük is közelebbről: Datának hívják, és ő volt a TNG váratlan közönségkedvence azzal, hogy mindig emberszerűbbé szeretett válni, holott olyan alapvető emberi tulajdonságai hiányoznak, mint pl. a humorérzék. Az ő és Picard kapitány közti barátság a háttere a Picardnak azáltal, hogy Data egy – az ’94-es befejező rész és a mostani sorozat közti 18 évnyi hiátusban helyet kapó, romulánokkal való konfliktusban – saját szilikonéletét áldozza fel a hús-vér Picardéért. Kapitányunk közben látványosan szakított a Csillagflottával, és franciaországi szőlőjén tengeti hátramaradt életét kutyájával és két maga mellé fogadott romulán segítővel.

A jó hír az, hogy a Picard ha nem is mellőzi a 2009-es reboot új idővonalát, legalább viszonylag keveset foglalkozik vele: itt már nem is annyira a romulánok a főellenség (lévén hogy pont az ő bolygójuk szétrobbanása, és az életmentés miatti huzavona van a Picard-Csillagflotta-szakítás hátterében), és nem is a borgok (habár a fan service jegyében azért fontos szerepet kap egy borg kocka a cselekményben), hanem valami teljesen új, ami igazából nagyon régi. Mint kiderül, az alapkonfliktus a romulánok – és újabban a Föderáció – androidfóbiája, illetve annak pontos eredete. Tudniillik egy robotlázadás nyomán a Föderáció is betiltotta a mesterséges intelligencia ilyesfajta használatát, az androidokat: a TNG befejezése után húsz évvel Data parancsnok ezek szerint már nem is készülhetett volna el. Többet nem árulnék el a cselekményből, nehogy spoilerezés vádjával a hajótömlecbe vettessek, annyit viszont muszáj megjegyezni, hogy ha valakinek feltűnne a Mass Effect című nagyszerű játéktrilógiával való meglepően sok hasonlóság a cselekmény sok elemére vonatkozóan (még a szedett-vedett csapat összevakarása is olyan), az valószínűleg nem téved.

Egyébként olyan sok játék, sorozat, film és könyv foglalkozik mostanság a teljesen emberinek tűnő androidok életével, jogaival, emberekkel való viszonyával (hű de messzinek tűnik már a Terminátor, ahol még egyértelműen gonoszak voltak), hogy ha valaki kicsit fogékony az összeesküvés-elméletekre, hamar kitalálhatna egy olyant, miszerint ezek a popkulturális művek mind androidok által voltak írva érzékenyítő céllal, hogy az emberiséget lassú neveléssel hozzászoktassák a hatalomátvételhez. Vicc-vicc, de itt azért jóval többről van szó: könnyen párhuzamba lehet állítani az android-kérdést a rabszolgaság, illetve a rabszolga-felszabadítás narratívájával is, ami ezáltal hátborzongatóan aktuálissá teszi a Picardot (és a többi ezzel foglalkozó alkotást).

A Star Trek-sorozatok és filmek egyik erőssége mindig is a sokszínű szereplőgárda volt, a Picard viszont annyira kaotikus lett, hogy csak kapkodjuk a fejünket: van itt egy teljesen felesleges, szamurájszerű romulán fiú, egy alkoholista ex-parancsnok, egy még alkoholistább űrhajós, egy android-ikerpár, és természetesen a régi rajongói szívek megdobogtatása végett felbukkannak becsületben megöregedett arcok a TNG-ből és más Star Trek-sorozatokból is: van itt Rikertől Seven of Nine-ig szinte minden és mindenki. A sorozat nagy felfedezettje a Han Solo-szerűen laza Rios kapitány (Santiago Cabrera), aki magányos űrhajóját saját maga hologram-verzióival tölti fel, ezek mindegyike más akcentussal beszél; csalódása pedig Jurati doktor (Alison Pill), aki remegő ajkakkal játssza túl a szerepét. Persze, mindegyik régi-új karakterhez valamiféle személyes jellegű cselekményszál is kapcsolódik, ami sajnos túlságosan is lelassítja a sorozat tempóját, ráadásul nagyrészük teljesen érdektelen a fősztorit illetően. Pedig lennének ott izgalmas dolgok, hiszen az említett, Mass Effectből lopott ötlet teljesen más fénytörésbe van állítva a borg kocka által, de a Csillagflotta belső ellenségei is megérnének egy alaposabb misét.

Alapvetően jó ötlet tehát, hogy karakterközpontúbbá tennék a Star Trek-franchise-ot, de ez a koncepció kiteljesedni csak jobb forgatókönyvírókkal és Stewarthoz méltóbb színészekkel tudna – az öreg, noha folyamatosan reflektál saját korára és halandóságára, meglepően mozgékony és irtó jó formában van. Nem is csoda, hiszen a második évad szerződésein már meg is száradt a tinta, szóval most már nincs megállás. Ám ebből már nem lesz tévétörténelem – egy szép búcsú viszont még lehet.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Star Trek: Picard

Star Trek: Picard

Színes kalandfilm, sci-fi, tévésorozat, 10 perc, 2020

Rendező: , ,
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet