Biztonsági visszamenekülés a gyökerekhez – Fede Alvarez: Alien: Romulus

2024. augusztus 16. – írta Ferenczi Szilárd

Vannak narratív világok filmben (és könyvben egyaránt), amelyek hosszan tartó létjogát a profit mellett az alkotók műalkotási és a befogadók műélvezeti igénye szüli. Folytatásokkal mélyítik, előzményekkel magyarázzák, és egyre csak dagad. A hősök ugyanazok, illetve ugyanolyanok, az elbeszélés nagyszerkezete visszaköszön, ismerős, kínálja magát, fordulataiban otthonos, izgalma következetes. A teremtő-elmerülő öröm összekapcsolja a vászon két oldalán állókat. Az Alien-franchise egy ilyen világ.

Terminátor-kamaravígjáték – Jean-Pierre Jeunet: BigBug

2022. február 16. – írta Fazakas Lehel

2045-ben a mesterséges intelligencia robotjai már majdnem elavultak, a klónozás mindennapos, és az sem elképzelhetetlen, hogy az emberek halhatatlanná válnak a virtuális térben. A BigBug kontextusa kényelmes terep lehetne a kacatokat és kütyüket annyira kedvelő rendezőnek, aki ezúttal a valóság konvencióitól mentesen léphet a fantasztikum felé, Jean-Pierre Jeunet mégis eltéved a high-tech hologramok villanásai között, emberségessége elhalványul túlszaturált komédiájában.

Wir Sind Die Roboter – Maria Schrader: Ich bin dein Mensch / I’m Your Man / Én vagyok a te embered

2022. január 5. – írta Jakab-Benke Nándor

Németország idei Oscar-nevezése egy androiddal való párkapcsolat lehetőségéről szól, de ne gondoljunk asimovi vagy westworldi ihletésű sci-fire: ez a fim inkább egy lightosan filozofikus romkom (robokom!), a Jonze-féle A nő (Her) antitézise vagy inkább komplementere.

Anya csak egy van? – Aaron Guzikowski: Raised by Wolves / A farkas gyermekei

2020. november 11. – írta Incze Kata

A sci-fi és a horror műfajainak összeházasításáról-megreformálásáról ismert Ridley Scott állítólag az önismétléstől tartva nem akart visszatérni az androidok világába, Aaron Guzikowski forgatókönyve végül mégis felébresztette benne az emberszabású robotok és kietlen bolygók iránti szenvedélyét. A Szárnyas fejvadász és az Alien rendezője elsősorban produceri vonalon erősíti a sorozat stábját, illetve két rész erejéig a rendezői székbe is beül, hogy a tőle megszokott módon mutassa meg egy elidegenedett társadalom technológiával és ideológiával vívott küzdelmét.

Az ezelőtti generáció – Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard

2020. június 29. – írta Jakab-Benke Nándor

A lassan nyolcvan felé közelítő Patrick Stewart meggyőző rugalmassággal tér vissza abba a közegbe, ami híressé tette őt a nyolcvanas évek végi kisképernyőkön, és ami megmentette a Star Trek franchise-ot a kihalástól. Azzal a különbséggel, hogy neki már nincs szüksége plusz hírnévre, a Star Trek viszont ismét azért küszködik, hogy releváns maradjon.

Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? – Quantic Dream: Detroit: Become Human

2018. szeptember 30. – írta Iszlai József

A mostanában kizárólag Playstation-exkluzívokat készítő Quantic Dream stúdió legújabb interaktív mozijában három öntudatra ébredő android párhuzamos, de végül természetesen egybe fonódó sztorija irányításá(nak illúziójá)t kapjuk.

A sokadik utas: a halál – Ridley Scott: Alien: Covenant

2017. május 13. – írta Jakab-Benke Nándor

Aki magyarázatokat vár az Alien: Covenanttól, az csalódni fog – márpedig a Prometheus után mindenki magyarázatokat várt. Önmagában korrekt mozi, Alien-filmként viszont szemforgatós-sóhajtós.

Szelíd teremtés – Alex Garland: Ex Machina

2015. április 17. – írta Csiger Ádám

Az Ex Machina az utóbbi évek egyik, sőt talán legjobb sci-fije, annak ellenére, hogy egy kevés szereplős kamaradarab. A sikeres forgatókönyvíró, Alex Garland rendezői debütálása meggyőzőbb nem sűrűn lehetne.

Namazu evolúciója – Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 1.

2012. március 19. – írta Ritter György

A japán kaiju (vagy Daikaiju) eiga nyersfordításban szörnyfilmeket jelent. Ennek nyitánya az 1954-es Gojira volt, ami később kapta a nyugatosított Godzilla nevet. Népszerűsége életre hívta a műfaj (első) 15 éves virágzását, amelyben a fenyegető szörnyek nemcsak az emberek barátaivá, hanem gondoskodó apává is váltak. 

A jövőbe zárt emlékek – Wong Kar-wai: 2046

2005. június 15. – írta Ilyés István (Iván)

A kortárs művészetelmélet tapasztalata szerint egy műalkotás csak kontextusának bonyolult környezetében értelmezhető. Különösen érvényes ez Wong Kar-wai filmjeire, amelyek olyan – formai, tartalmi, filmnyelvi – idézetek, utalások, stílustörések, intertextusok szövedékei, melyek csak a rendező műveinek átfogóbb kontextusában értelmezhetők. Kar-wai képi világának érzékenysége az ázsiai kultúra ihletésén, illetve a médiaforradalom kulturális jelenségeinek szimbiózisán alapul. Filmjeiben kifinomult eleganciával fogalmaz a modern nagyvárosi létforma és az archaikus társadalmi szerkezet egyes elemeinek sajátos, ázsiai szimbiózisáról, amely mögött egy lehetséges jövőkép körvonalai látszanak kirajzolódni.