Aki magyarázatokat vár az Alien: Covenanttól, az csalódni fog – márpedig a Prometheus után mindenki magyarázatokat várt. Önmagában korrekt mozi, Alien-filmként viszont szemforgatós-sóhajtós.
Az Alien-Prometheus-hibrid nem lenne rossz élmény, csak Ridley Scott nem a saját súlycsoportjában indítja. A sci-fi-horror-alapsztori mögé varrt „filozófiai” bullshit miatt sokan valami grandiózus munkára számítanak, ami most aztán nemcsak a xenomorph anatómiáját, hanem az emberi létezés összes kérdőjeles fehérfoltját is megmagyarázza végre. Pedig Ridley Scott nem az az exegéta, aminek tűnik: a lassan harmincnyolc éves eredeti Alient (ismét) darabjaira szétszedő, majd kis variációkkal (ismét) összerakó munkájához használt malter továbbra is maszlag marad, hiába keveri bele szinte minden vallás képi és filozófiai elemeit (a nyilvánvaló kereszténység mellett: Dávid, Covenant [Szövetség] – judaizmus; a visszatérő Wagner kapcsán áttételesen a skandináv mitológia; Prométheusz – görögök; az idegen űrhajó dizájnja és rovásírása nyomokban sumér jellegű stb), meg különféle irodalmi műveket (a Frankenstein mellett az Ozymandiást és az Elveszett paradicsomot).
Ráadásul nagyon jól kell emlékezni a Prometheus cselekményére, hogy az onnan átemelt android, David karaktere és főleg nyilatkozatai valamelyest értelmet nyerjenek (márpedig anélkül az egész egy nagyon hosszú akció-horror-sci-fi dzsumbuly). Mondom, valamelyest: részben sikerült felhőket oszlatnia az új íróknak, John Logannek és Dante Harpernek. De amit a réven nyer ezzel a néző, azt el is veszíti a vámon, hiszen a zárósnittel nyilvánvaló lesz: ezt még folyatni akarják. Jó sokáig.
Egyébként már csak a profizmus, a tapasztalat és a gyakorlat miatt sem lesz túl rossz film az Alien: Covenant. A gyakorlata és a profizmusa megvan a lassan 80 éves Scottnak, a tapasztalat pedig... hát, szinte mindent tapasztaltunk már, ami ebben a filmben van. Nagyrészét a többi Alien-filmből vagy a Prometheusból; ami nem, azt más sci-fikből vagy mitológiai alapú fantasykből. Az őrült tudós archetípusa most David, az előző filmből örökölt – új, downgradelt, robotszerűbb verziójával, Walterrel tandemben létező – android (Michael Fassbender mindkét szerepben nagyszerű, mint mindig); a melegítőben szaladgáló Ripley-t most Danielsnek hívják és Katherine Waterston próbál felérni Sigourney Weaver nyomdokaiba általa; a Halál pedig egyszerre utas és bolygó is. A cselekmény tizenöt évvel a balsikerű Prometheus-expedíció után játszódik, és a címben szereplő, új Földet, új otthont kereső hajón kezdődik, ahol Walter, David utódja vigyázza a lefagyasztott legénység, a kétezer lefagyasztott reményteli telepes és egy csomó, szintén lefagyasztott embrió álmát. Egy űrbaleset miatt a robot kiolvasztja a legénységet, akik elámulva konstatálják, hogy a nahát, véletlenül egy szinte tökéletesen Föld-szerű bolygó mellett landoltak, amit eddig valamiért nem vettek észre. És hát melyik épeszű stáb ne szállna le egy feltérképezetlen, gyanús bolygóra, amelynek a felszínéről egy földi slágert sugároznak? Ugye.
Megpróbálom spoilermentesen összefoglalni innentől: nem csak az történik, hogy már megint leszállunk egy idegen bolygóra, ahol összeszedünk egy új utast, hanem egyúttal a már annyit emlegetett Prometheus cselekményét is folytatják: igen, rálelnek a 2012-es prequel végén útjára indított, ikonikus dizájnú űrhajóra, és ott kiderül egy csomó minden... csak nem az, amire vártunk. Továbbra sem tudjuk biztosan, hogy tényleg ezek a magas humanoidok teremtettek-e minket – valószínűleg igen, de hogyan?; továbbra sem érthető, hogy ha igen, akkor miért indultak el elpusztítani minket; s honnan a retekből származik egész pontosan a fekete szurokszerű ősleves. Szóval továbbra is a félhomályban botorkálunk, ehelyett pedig olyasmi popfilozófiai morzsákat kapunk Scott szakálláról, mint teremtett és teremtő viszonya, istenkomplexus és apakomplexus, a bűnben fogantatás, a természet (az evolúció, a mutáció) erkölcse stb. Sőt, ha nagyon bele akarjuk magyarázni, a migráció is ott van a filmben: nemcsak a „élien” egy invazív, ragadozó faj, hanem a homo sapiens is, aki kolonizáló utakra indul a távoli jövőben, mint az európaiak Kolumbusz nyomán. Ja, és rettentő unalmas már, hogy ha van egy rosszfiú a filmben, akkor annak obligát Wagnert kell hallgatnia, még 2104-ben is.
Ha viszont nincsenek túl nagy pretencióink, és megelégszünk azzal, hogy a jó öreg nyolcadik utas ismét embereket belez (néha teljesen öncélúan, a történetbe mintha épp csak ecélból beírt figurákat), vagy pláne, ha újszülöttek vagyunk, és nem láttunk semmiféle előzményfilmet, akkor akár jól is telhet az a két óra. Kellemes borzongás az A:C, mindenképp összeszedettebb és horrorabb, mint a Prometheus, ha nem is kevésbé felesleges. A CGI nem idegesítő, nem tolakodó, ráadásul hálistennek a romániai és a magyarországi forgalmazó is úgy döntött, hogy 2D-ben mutatja be a filmet, úgyhogy a látványra nem igazán lehet panaszkodni. S hogy mikor foltozza már végre be Scott bácsi a franchise-ban tátongó lukakat? Nem tudni, állítólag még két résszel készül. Valaki szólhatna neki, hogy a mozi nem Netflix...
