Sophie Lellouche: Paris-Manhattan / Párizs-Manhattan Sophie Lellouche: Paris-Manhattan / Párizs-Manhattan

Mentsétek meg Woody Allent!

Sophie Lellouche: Paris-Manhattan / Párizs-Manhattan

ÉRTÉKELD A FILMET!
Párizs-Manhattan
Sophie Lellouche
2012

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Kőkemény életműbe vágta forgatókönyvét Sophie Lellouche. Ezzel a – paradoxonba hajló – megállapítással jöttünk ki a „másfélfilmes” rendezőnő legújabb és egyben egyetlen nagyjátékfilmjéről. Az amúgy producerként tevékenykedő Sophie asszonyság ugyanis arra vállalkozott, hogy élete első, egész estére kinyújtott mozgóképsorait a pszeudo-kispolgári filmgroteszkek nagymesterének, Woody Allennek ajánlja hommage-ként.

És miként másként tekinthetné át a lenyűgöző nagyságú Woody Allen-életművet, mint egy kispolgári filmgroteszkben, amelyben számtalan rejtett vagy pedig már-már tolakodóan explicit utalás történik a New York-i filmrendező, színész, író, forgatókönyvíró, muzsikus – egyszóval „homme-orchestre” – valamelyik alkotására. Az alaphang ezen erőteljes megpendítésével még nem fogott falcsot Lellouche, ugyanis a Párizs–Manhattan kiindulási pontja semminél sem lehetne zseniálisabb, főleg azok után, hogy idén elkészült a göndörhajú, pohártalp-szemüveges, polgárpukkasztó Woody életét és művét bemutató, meglepően stílusos és használható dokumentumfilm. A Robert B. Weide által szignált Woody Allen – Egy dokumentumfilm (Woody Allen: A Documentary) nem monográfia, hanem inkább egy „nézhető szinekdoché”, amely minél több, beszédes részlet felvillantásával igyekszik felvázolni az életmű főbb vonalait. Ezzel szemben Lellouche artisztikus megközelítése nem „erővonalak” mentén veszi számba a filmeket, hanem a művész által szívesen használt motívumokra történő kikacsingatások révén igyekezget örömet szerezni a nagyérdeműnek. Utolsó igénkben, sajnos, nem véletlenül használtuk a gyakorító képzőt, ugyanis „Szófia” asszonyságnak nem nagyon jön össze az, hogy francia nyelven forgassa ki a túlnyomórészt angolul, de amúgy bevallottan „multikulturálisul” alkotó zsidó művészt.

Kép a Párizs-Manhattan című filmből

Amellett tehát, hogy kihasználja a friss dokfilm által elért „szintézis-effektust”, és azt, hogy mostanában Woody neve újra a hullámhegyek tetejének habján táncol – elég, ha csak az idén elnyert Oscar-díjra gondolunk, melyet az Éjfélkor Párizsban című vígjátékának forgatókönyvéért kapott, vagy a mozikban még futó Rómának, szeretettel című újabb „városfilmre” –, a francia film sem szerkezetében, sem pedig részleteiben nem tud ahhoz a mércéhez emelkedni, amelyet saját magának állított. Továbbá beleesett abba a csapdába is, hogy megpróbált filmet forgatni Woody Allenről, Woody Allen stílusában, amely azonban – beláthatjuk példák nélkül is – csak magának Woody Allennek áll jól. Sajnos Producerné „Szófia” Asszony nem volt eléggé szofisztikus, és tetszetős alaptörténetét, éspedig azt, hogy egy Woody-rajongó fiatal hölgy (az Alice Taglioni által játszott Alice) párkapcsolati bukdácsolásai ürügyén tálalja nekünk a Woody-filmtekercstorta legízletesebb kockáit, elrontja azzal, hogy görcsösen ragaszkodik a Mester lemásolásához. A megidézés azonban nem kellene egyet jelentsen a minél pontosabb másolással, viszont „Szófia” nem volt annyira bölcs, hogy ezt belássa, és emiatt az általa rendezett Woody-persziflázs tulajdonképpen önmaga paródiája lett.

Kép a Párizs-Manhattan című filmből

Az Allan Stewart Konigsberg által jegyzett alkotások összes jellegzetes toposzának – amelyeket amúgy maga Allen úr is ironikusan használ – töpörödött focimeccsnyi időbe történő belezsúfolása elméletileg sikerülhet bárkinek, ám ezeddig nem találkoztunk olyan filmrendezővel, amely a leszbikusságot, a szerelmi háromszöget és az alkotói válságot olyan kegyetlen őszinteségében, de ugyanakkor maximális funkcionalitására cizelláltan mutassa be, mint ahogyan Sophie „modellje” megcselekedte azt a Vicky Cristina Barcelonában. Emellett még a Star Trekben sem találkoztunk korok, kultúrák, stílusok és életek olyan disszonánsan összefüggő, de önmagát megmutató átívelésével, mint amilyent az Éjfélkor Párizsban láthatunk, és senki nem tudja úgy összekuszálni a párkapcsolatokat, mint a Match Point. Sophie ezen különbejáratú kis világa azonban olyan inkoherens, mintha a gyenge utánzat-gegeket dülöngélő vágóasztalon és folyton lefagyó szoftverrel tajkolták volna össze. Sem a félresikerült gyógyszertári rablás jelenete, sem az utcákon piros, lebegő ruhában, rollerrel és szerelmes szívvel száguldó Alice látványa, sem a mackóalkatú, de ügyetlenkedő (vagy az ügyetlent nagyon ügyesen megjátszó) Victor (Patrick Bruel kétes értékű alakítása) nem tud sem iróniát, sem pedig koherenciát lopni a filmbe. A film utolsó jelenetében, cameoszerepben felbukkanó Woody Allen még egyet tisztít a „happy end” végkicsengésén, de őszintén és kedvesen, ám sietve elmondott replikája már csak arra jó, hogy még jobban elkeserítsen bennünket: íme, ezúttal nem volt szükség Hollywodra azért, hogy a szélesvászon mágusai elcseszerintsenek egy jó ötletet...

Kép a Párizs-Manhattan című filmből

A film egyik kedves része az, amikor Alice Woody Allen elképzelt alakjával beszéli meg élete gondjait, és fogadja meg a kegyetlen iróniával, de Woody Allenre jellemző tisztánlátással megfogalmazott véleményeket. Sophie Lellouche is jobban tette volna, ha ösztönei helyett Woody Allenre hallgat.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Párizs-Manhattan

Párizs-Manhattan

Színes vígjáték, romantikus, 77 perc, 2012

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat