Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

A tragédia nyomában

Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

ÉRTÉKELD A FILMET!
Cézárnak meg kell halnia
Paolo Taviani, Vittorio Taviani
2012
Cézárnak meg kell halnia

Cézárnak meg kell halnia

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

A film alapszituációja nem ígér túl sok újdonságot: Fabio Cavalli színházrendező néhány válogatott elítélttel (igazi nehézfiúk) arra vállalkozik, hogy egy börtönszínház társulatán belül színpadra vigye Shakespeare Julius Caesarját. Elvégre a világ egyik leghíresebb összeesküvőjét (Brutust) ki más játszhatná el legjobban, mint egy szervezett bűnözésért 14 évre lecsukott gengszter. Természetesen közben nemcsak a darab lesz hatással rájuk, de életük összefonódik a szerep nyújtotta képzelettel és „szabadsággal” is. A politikai áthallások mellett az apagyilkosság motívuma (Te is fiam, Brutus!) is visszaköszön és részben át is értelmeződik a testvérpár Apámuram (Padre padrone, 1977) című filmje óta.

Kép a Cézárnak meg kell halnia című filmből

A modern/posztmodern film sokszor élt már a klasszikus darabok eme extrém kifordításával. Lehetne itt sorolni Peter Brook Maratját (1967), vagy Brian de Palma Dionysosát (1970), én mégis Al Pacino első (és eddigi legjobb) rendezését, a Richard nyomábant (1996) emelném ki, amely a dokumentarista és fikciós elemeket vegyítette újhullámos stílusban. Tavianiék is hasonlóan próbáltak ebbe a tematikába életet vinni, hogy megfordították a „művészetterápia” lényegét; az előre megírt nagyszólamú Shakespeare-dialógok kiegészítik a próbák valódi beszédeit. A színész, a rendező, az előadó drámája ehelyütt fontosabb, mint maga a karakter drámája.

A film nyitása már a színpadra állítást mutatja meg. Egy drámai jelenetben omlik Brutus saját kardjába, miközben a halálhoz kér segítséget. A tapsoló közönség ezután haza, a sikerben úszó, ölelkező színészek cellájukba vonulnak. Hirtelen flashbackben ugrunk vissza a darab castingjának elejéhez. Már-már azt várja a néző, hogy innen egy szép és megszokott dramaturgiai kibontásban láthatjuk a nehézfiúk érett színésszé váló metamorfózisát. Nem is téved sokat a néző, de Tavianiék kamerája előtt szinte minden megbomlik. A bevezető és a befejező színpadi világot, az álmok világának keretét színesen, míg a készülődést, „az összeesküvés” megszervezését végig fekete-fehér világban festik meg a rendezők. Ráadásul Simone Zampagni merev, mértanilag tökéletes, szimmetrikus képi világa nemcsak a film minimalizmusát erősíti, de a betontömbök közé szorított ember világának megjelenítésében olyan „klasszikusokat” is megidéz, mint Antonioni Napfogyatkozása és Bergman Personája. Sajnos már ebben is elég sok az áthallás.

Kép a Cézárnak meg kell halnia című filmből

A dramaturgiáról is hasonló utánérzéseket lehet mondani. A franciás filmi hagyományokat követő mise en scene színpadra állítása adja a film alapötletét, ezt az alkotók ügyesen összekeverték a dokumentum és fikció találkozásával. A mű így lesz egyszerre börtöndráma, személyes tragédia és formai játék. Tavianiék nem jelzik, mikor vagyunk a színdarabban és mikor nem, ezáltal a kauzalitás is megbomlik, ráadásul sok eseményt a képen kívüli térbe helyeznek (pl. próba közbeni összeverekedés), többször szándékosan növelik a fokalizációt. Ezek mind-mind a nagy korszak nagy filmjeit juttatják újra és újra az eszünkbe. A rendezőpáros új filmje kitűnő példázata lehetne a jövő filmelméleti és filmtörténeti oktatási kurzusainak.

Kép a Cézárnak meg kell halnia című filmből

Feltehetjük a kérdést, hogy vajon akkor miért ért meg a Berlini Filmfesztivál zsűrijének egy Arany Medvét ez a film? Mitől több ez a mű, mint egy idős testvérpár megfáradt őszikéje? A modern és a posztmodern film elbizonytalanított, filmszerűtlen terei közül sikerült az alkotásnak a stilizáció ellenére egy katartikusabb befejezést nyújtani. Ahogy közeledünk a darab bemutatójához, a valójában is súlyos büntetésüket töltő bűnözőkhöz jutunk közelebb, akik ugyan tudják és ki is mondják, hogy a „mennyezet őrzői”, saját magányukba vannak bezárva. A film társadalmi és etnikai különbségek eltörlőjeként jeleníti meg a művészetet, ahol nincsenek se határok, se osztályok, se rasszok. Valljuk be, ezzel együtt is az új Taviani-film a jól ismert szociális giccs és a jóvá vált ember közhelyét piszkálgatja. A keserű befejezés is létük és a művészet felszabadító erejének („szabadság”) felismerése. Az alkotók a római Rebibbia börtönében valóban remek gárdát találtak metaforikus filmjükhöz, amely nem más, mint egy terápia. Azonban ennek a terápiának az a lényege, hogy egy bűn, egy gyilkosság eljátszása közben jönnek rá a „színészek” a bűn súlyára és arra, hogy a vélt különbözőségek valójában nem léteznek. A kétségtelenül főszereplőként funkcionáló, Brutust alakító Salvatore Strianonon érezhető legjobban ez a változás (noha kissé megbicsaklik a filmélmény azáltal, hogy Strianon valóban bűnöző volt, de már korábban is láttuk a Gomorrában). Az alkotókat nem a csapat belső mozgása, hanem ez a kettős (színpadra állított és valós) tragédia érdekelte, pontosabban a tragédiának a felismerése. Ez a felismerés teszi értékessé ezt a filmet, talán ez hozta a díjakat is – és az a baj, hogy talán csak ez.

Kép a Cézárnak meg kell halnia című filmből

A Caesarnak meg kell halnia kissé sokat markoló mű. A „modernista” és társadalmi drámák kliséinek felvonultatása még akkor is unalomfokozó, ha a film egyébként nem is túl hosszú (nincs másfél óra). A színészek színpadias stilizációja és ennek metaforikus átmenetei talán egy kissé megfeküdhetik a nézők gyomrát. A lassú formalizmus elnyomná a drámát, ha ezt nem egyensúlyozná kellően a képi világ és a színészi játék. A kurta játékidő, a szűk terek, a mozis fényképezés ellenére is azt mutatják a rendezők, hogy már egyre jobban beleszoktak a tévéfilmes világba, ahol/ahová az utóbbi évtizedben (látva az olasz film helyzetét, mondható, hogy kényszerűségből) filmjeiket forgatták. Egy biztos, a Taviani testvérek filmje valódi őszike, amely megfáradt, de nem üres, csak lassú és túlságosan bölcselkedő (film)színház a valóságról, a művészetről és a tragédia még mindig létező erejéről.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Cézárnak meg kell halnia

Cézárnak meg kell halnia

Színes és fekete-fehér filmdráma, 76 perc, 2012

Rendező: ,
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola