Címke: paolo és vittorio taviani

Meghalt Paolo Taviani

2024. március 1. – írta

Rövid betegség után, tegnap egy római klinikán meghalt Paolo Taviani – számolt be az olasz sajtó. Az olasz mester 92 éves volt.

Fáradt Dekameron – Paolo és Vittorio Taviani: Maraviglioso Boccaccio / Csodálatos Boccaccio

2016. június 16. – írta

A filmművészet virágkorának még alkotó nagy doyenjei közül kevesen vannak már közöttünk (Olmi, Bellocchio, Zeffirelli). Késői műveiken a fáradtság jelei látszódnak, mégis érdemes odafigyelni rájuk, hiszen a filmkészítés talán utolsó olyan szerzői ők, akik még teljesen a kép művészetének gondolták a mozit, és e módszer szerint forgatták filmjeiket. A Taviani fivérek „őszikéikben” e miliőnek állítanak „emléket”, s mankóként a nagy klasszikusokat (Tolsztoj, Shakespeare) hívják segítségül – ezúttal Boccacciót.

A tragédia nyomában – Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

2013. szeptember 4. – írta

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

Fliegauf kapta a Berlinale-zsűri nagydíját

2012. február 19. – írta

A zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. Olasz film kapta az Arany Medvét a legjobb rendező a német Christian Petzold lett, a színésznők között a kongói Rachel Mwana, a színészek mezőnyében Mikkel Bo Folsgaard diadalmaskodott.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?