Búcsú Istentől – Ingmar Bergman: Jungfrukällan / Virgin Spring / Szűzforrás, 1960

2023. április 8. – írta Kovács Patrik

Bergman utolsó premodern filmje a mozgókép történetének egyik legkülönlegesebb „közlekedési balesete”.

Macbeth, sokadszor, másként – Joel Coen: The Tragedy of Macbeth / Macbeth tragédiája

2022. február 8. – írta Váró Kata Anna

Justin Kurzel 2015-ös, véres csatajelenetekkel és sok-sok külső képpel teletűzdelt, történelmi hitelességet kereső alkotása kapcsán sokakban felmerül: minek még egy Macbeth-film?

Egy reneszánsz ember – Franco Zeffirelli-portré

2020. január 28. – írta Verpeléti András

Bár a legtöbben valószínűleg akkor találkoztunk a nevével, amikor gimiben egyszer végig kellett ülnünk a Napfivér, Holdnővért, Franco Zeffirelli igazi reneszánsz művész volt, akinek már a születését is legendák övezik. A karizmatikus és a kulturális értékekre rendkívül érzékeny fiatalember egészen alulról, színházi kellékek összeszerelésével indította el bő hat évtizeden átívelő, utánozhatatlanul sokoldalú pályáját, amelynek számos emlékezetes filmalkotást köszönhetünk. Pedig a tavaly elhunyt rendező nem is elsősorban a mozivásznon alkotta a legmaradandóbbat.

Újabb Shakespeare-hőst alakít Al Pacino

2018. november 26. – írta a szerk.

Al Pacino ismét Shakespeare-adaptáción dolgozik a 2004-es A velencei kalmárt (The Merchant of Venice) rendező Michael Radforddal.

Lenni vagy lenni – Edelényi János: The Carer / JutalomJáték

2016. október 5. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Mert Shakespeare összeköt. Ha minket – filmnézőket – nem is,  Edelényi János új filmjének két főszereplőjét mindenképp.

Film és színház közt, senkiföldjén – Justin Kurzel: Macbeth

2015. október 20. – írta Jakab-Benke Nándor

„Mese, mit egy bolond beszél, teli hangos dagálylyal – ám értelme nincs!”

A tragédia nyomában – Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

2013. szeptember 4. – írta Ritter György

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

Így volt és kész! – Roland Emmerich: Anonymous

2011. november 11. – írta Iszlai József

Roland Emmerich 2012 című filmje egy kataklizmát jósolt az emberiségnek. Tavaly még ennek a feltételezését is igen nagy képtelenségnek tartottam, idén viszont azt hiszem, újra meg kell fontolni. Idén inkább hiszek a világvégében, minthogy elhiggyem azt, amit a német származású rendező belém próbál erőltetni új, kosztümös opuszával.

Színház, szerelem! – John Madden: Shakespeare in Love / Szerelmes Shakespeare, 1998

2010. június 18. – írta Márton Imola

John Madden filmje varázslatos. Elbűvölően elegyíti a színháztörténetet a szerelemmel, a valóságot a fikcióval. Igazzá tudja tenni a színlelt szerelmet, és közelivé, szinte tapinthatóvá az Erzsébet-kori Londont, mellőzve a kosztümös filmekre gyakran jellemző mesterkéltséget. Természetes bája hét Oscar-díjat¹ hozott a filmnek.

Döntésképtelen agresszió – Laurence Olivier: Hamlet, 1948

2009. május 22. – írta Márton Imola

A sajátos értelmezést adó Shakespeare-adaptációk egyik legmerészebbje, legvitatottabbja, ugyanakkor egyik legérvényesebbje az 1948-as Laurence Olivier-féle változat, amely épp idén 60 éve nyerte el a 21. Oscar-gálán a legjobb filmnek járó aranyszobrocskát.