Óvatos eszközhasználat, apró gesztusokból, mozgásokból és arcrezdülésekből felépített figurák. Az angol származású Jeremy Irons pályáján színház és film, mint sok más hollywoodi és nem hollywoodi nagy színész esetében, kéz a kézben jár. A Bristol Old Vic-beli debütálás után a híres-neves West Enden lépett fel, majd a mozivásznat egy köztes állomás, a tévéfilm előzte meg.
Shakespeare-i történetet Japánba áthelyezni eleve veszélyes ötlet. Ha megalapozott a döntés, következetes az adaptáció, akkor talán fog működni a rendszer. Ha azonban a motivációk nem szilárdak, akkor a próbálkozás kudarcot fog vallani.
Azt gondolhatnánk, hogy Hollywood és Shakespeare nehezen férnek össze, de amint Rómeó és Júlia történetének két legújabb filmadaptációja bizonyítja, a filmipar amerikai centruma és az angol klasszikus nagyon is jól kijönnek egymással. Baz Luhrmann 1996-ban újból közönség elé tárja a tinédzser szerelemesek tragikus történetét William Shakespeare’s Romeo and Juliet című filmjében, pár évre rá pedig John Madden a színdarab megszületésének történetét meséli el egy kosztümös, kvázi Shakespeare-életrajzban, a Shakespeare in Love (1998) címűben. Mindkét film közönségsikernek örvend annak ellenére, hogy két teljesen különböző megközelítésről van szó. Az egyik Rómeó és Júlia napjainkban játszódik valahol Verona Beach-en – amely leginkább Mexikóvárosra hasonlít –, a másik Rómeó és Júlia pedig csak néhány jelenet erejéig elevenedik meg, egy kosztümös film kontextusában.
„Föltartóztatni nem lehet a mozi fejlődését, én hát azt hiszem, hogy előbb-utóbb a színházak fogják kivetni a mozit. Úgy képzelem, hogy például a felvonásközöket mozgófénykép-előadással töltenék be, a függöny helyén egy vetítővásznat alkalmaznak, s míg a színpadot berendezik: a közönség mozgófényképeket láthat" – így vélekedett a színház és a film kapcsolatáról egy nagyváradi színész a századelőn. Shakespeare-darabból már a mozi megszületésekor mozgókép készült. A Filmtett összeállítása a színpad és a film tárgyairól, a két művészet kölcsönhatásáról szól.
