Kritika: Patrice Leconte: Maigret Kritika: Patrice Leconte: Maigret

Nahát, itt minden hamis

Patrice Leconte: Maigret

ÉRTÉKELD A FILMET!
Maigret
Patrice Leconte
2022

A Filmtett szerint: 7.5 10 1

0

A látogatók szerint: 7.5

7.5

Szerinted?

0

Maigret felügyelő legújabb mozgóképes története minden részletében aprólékosan kidolgozott, sablonos detektívfilm.

A romantikus filmdrámák és a könnyed vígjátékok mestere, Patrice Leconte legutóbb három éve mutatott be filmet. Most visszatér a krimi műfajához, amivel a 80-as évek második felében alkotói pályája elindult: ezúttal a belga Georges Simenon száznál is több Maigret-regényének egyikét, az 1954-ben megjelent A titokzatos lányt (La jeune morte) adaptálta filmvászonra.

Leconte már a film első perceiben bemutatja két legfontosabb szereplőjét, és gyors párhuzamos vágásokkal elmeséli ugyanazon – természetesen egy gyilkosságot megelőző – koraeste történetét: egy szépséges és szégyellős lányra idősebb nő segít fel elegáns ruhát, amiben az szorongva belép egy bálterembe, de az est fiatal házigazdái dühösen kipakolják; mindeközben az öregedő, megfáradt Maigret felügyelő panaszolja orvosának, hogy gyengélkedik, mire megszületik a határozott ítélet: abba kell hagyni a pipázást (aki ismeri a figurát, akár a regényeket, akár pl. a Rowan Atkinson-féle sorozatot, tudja, hogy Maigret és a pipája elválaszthatatlanok). A tulajdonképpeni sztori, ahogy illik, a hulla megtalálásával kezdődik: az előbbi lány vérbe fagyva hever a téren, a felügyelőnek – és a hangyányival előtte járó nézőnek – pedig ki kell derítenie, hogy ki volt a gyilkos.

Kép a Maigret című filmből

Ettől kezdve a történet a műfaj legszokványosabb sablonjainak megfelelően, lineárisan és kimérten halad a cél felé. Maigret rutinosan indul el a kevés, rendelkezésére álló nyomon, és módszeresen bogozza ki a gyilkosság hogyanját és miértjét. Segítői az őt ellenpontozó, fiatalabb kolléga, aki kiválóan telefonál, de nem bírja a hullaszagot, a város több lakója, aki valamilyen formában kapcsolatba került a szép ismeretlennel, és elsősorban a felesége, aki elindítja Maigret-t a megoldás felé vezető úton. Remek karakterek sorakoznak a felügyelő mellett, élete éles eszű és a közösen töltött évtizedek során valószínűleg megacélozódott idegrendszerű párja például egy pillanatra sem jön ki a sodrából, amikor a felügyelő lehajít a vacsoraasztalra egy doboz véres ruhát, de említhetjük az öreg zsidót is, akinek a megtört alakjára rávetül a holokauszt még nagyon is friss árnyéka (a második világháború többször is felsejlik a háttérben a sztori ugyanis a 20. század derekán, mondhatni a Simenon-regény megjelenésével egyidőben játszódik). A magánéleti szál egyébként ad egy plusz dimenziót a szereplőnek, akit – ezzel összekapcsolódva – a legendás nyomozói ösztön is segít, amikor hirtelen ötlettől vezérelve csapdát állít a gyilkosnak.

Kép a Maigret című filmből

Depardieu lazán hozza Maigret figuráját, olyan rutinnal és természetességgel játszik, mintha csak magát adná a film másfél órájában. Mindeközben a kamera el-elidőz az apró részleteken és mozdulatokon, néhány film noiros motívum (ld. lépcsőház rácsos korlátja, redőny szereplőre vetülő árnyéka, szűk sikátor, rosszul világított, szűk folyosó stb.) zárja a jelenbe a szereplőt – ahogy az lenni szokott.

Kép a Maigret című filmből

Leconte tehát egy minden ízében profi, klasszikus vonalvezetésű krimit rendezett, csakhogy úgy tűnik, annyira ragaszkodott a műfaji előírásokhoz, hogy megfeledkezett arról, amitől egy detektívfilm igazán jó lehetne. A Maigret-ben nincsenek igazán megdöbbentő, váratlan fordulatok, s ami még súlyosabb: a történetnek fikarcnyi feszültsége sincs. Ahelyett, hogy izgalmas, nyomasztó, felkavaró, vagy bár egy icipicit is meglepő lenne, a film fáradt és rezignált, mint a főszereplő maga, a dialógusok pedig helyenként durván közhelyesek (tényleg el kell mondani egy detektívfilm 21. századi nézőjének, hogy „itt minden hamis”, meg hogy „valaki el akarta tüntetni ezt a szegény lányt, de kellett nyomokat hagynia, ha keveset is”?). Van benne egy kis filmes önreflexió (ld. a jelenet az épített forgatási díszletben), van néhány izgalmas kikacsintás (ld. a Szajnából az 1800-as évek végén kihalászott lány története), eredetiséget mégis csupán a látvány- és a jelmeztervezőknek köszönhetünk, akik – el kell ismernünk – csodálatos munkát végeztek. A sztori erőltet valamiféle társadalomkritikát is, egy jelenség ábrázolását a háború utáni, vidéki nincstelenségből Párizsba érkező, fiatal lányok által, akiket viszont durván uniformizál, még a legutolsó, nyilvánvalóan poénnak szánt jelenettel is, s ezzel a mellékszereplők által korábban szépen összerakott korrajz is vakvágányra csúszik.

Kép a Maigret című filmből

A Maigret nézhető, kellemes film, némi humor és (ön)irónia is megmosolyogtat (a belga humor ironikus felemlegetése és a Magritte-idézet a film legviccesebb pillanata, s a két név fonetikai hasonlósága jelezheti, hogy ez a felügyelő bizony egy letűnt kor őskövülete... ahogy az lenni szokott), de valószínűleg nem fog mély nyomokat hagyni senkiben. Akkor érdemes rá mozijegyet váltani, ha könnyed szórakozásra vágyunk, és a vetítés végén nem akarjuk hosszan rágcsálni magunkban a filmélményt.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

7.5

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat