A Baraka típusú montázsfilmek elődjeit a 20-as és a 30-as évek avantgarde montázsfilmjeiben kereshetjük. Ám, míg azok a megszületett új társadalmi rend, a város magasztalását és szimfóniáját vitték vászonra, az új évezred végén már ennek ellenkezője lett ezen zsáner tématikája.
Lehet-e egy szerelmi háromszög tragikus történetét úgy filmre vinni, hogy másfél óra alatt a néző a sztori egyetlen szereplőjével se tudjon azonosulni? A válasz egyszerű: lehet, nézzük meg például A vágyak utcáját. A film a francia rendező, Patrice Leconte legújabb alkotása, amely a „Moulin Rouge”-nak nevezhető témát – a prostituáltak életét – mutatja be, ám ahogyan Baz Luhrmann musicaljének, úgy A vágyak utcájának a cím sejtetése és a témaválasztás ellenére sincs erotikus tartalma. A szerelmi háromszög a prostituáltak társadalmilag lenézett, de itt megérthetőként bemutatott világába helyeződik.
Nem tudom, minek lehetne nevezni Patrice Leconte legújabb opuszát. Újabb kiáltvány a halálbüntetés ellen? Dosztojevszkiji ihletésű morális játszma? Jellegzetes ködben-árnyékban úszó melodráma à la France, némi angol beteges beütéssel? Nos, úgy gondolom, a három verzió többé-kevésbé harmonikus keverékéből áll össze a Saint Pierre-i nyaktiló története.
